Franciaország: hamarosan vezetőedző lenne Franck Ribéry

Vágólapra másolva!
2023.03.08. 11:48
null
Hamarosan vezetőedző lenne Franck Ribéry (Fotó: Getty Images)
A közeljövőben kipróbálná magát vezetőedzőként Franck Ribéry, a Bayern München volt futballsztárja.

A 39 éves francia ex-labdarúgó jelenleg a Salernitana másodedzője. Az olasz klubban fejezte be a pályafutását tavaly októberben.

„Köszönöm a Salernitanának a bizalmat! Ezzel a munkával lehetőséget kaptam arra, hogy felkészüljek a fő feladatra” – nyilatkozott Ribéry a Bild című német lap szerdai számában.

„Ha vezetőedző lehetnék, akkor megkaphatnám, ami máris hiányzik: a mérkőzésekkel járó nyomást, az előkészületeket, az edzéseket, a szurkolókat, az atmoszférát. Ezekre szükségem van ahhoz, hogy boldog legyek” – fogalmazott a szakember, aki 12 év után 2019-ben igazolt el a Bayern Münchentől, amellyel többek között kilenc bajnoki címet szerzett és egyszer Bajnokok Ligáját is nyert.

Ribéry beszélt volt klubjáról is, szerinte a vezetőedző, Julian Nagelsmann számára minden adott ahhoz, hogy egy új korszakot nyisson. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a győzelem önmagában nem elég.

„Ezt úgy kell megvalósítani, hogy mindenki elégedett legyen, a játékosok, az edzők, a stáb és természetesen a szurkolók” – mondta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik