Blanc: Az angolok ellenünk mindig kettőzött erővel küzdenek

Vágólapra másolva!
2012.06.11. 10:47
null
Laurent Blanc szerint különösen figyelni kell Steven Gerrard passzaira (Fotó: Action Images)
Laurent Blanc szerint igazi erőfelmérő lesz az angolok elleni mérkőzés a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság D-csoportjának első fordulójában. A francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem foglalkozik az angolok problémáival, elmondása szerint a háromoroszlánosok ellenük mindig fokozott elánnal harcolnak a győzelemért, míg Roy Hodgson a Premier League-sztárokban bízik.

 

A felkészülés során mindkét együttest sérülések sújtották, az angoloknál előbb Frank Lampard, majd Gary Cahill is kiesett (sőt már korábban eldőlt, hogy Gareth Barry sem léphet pályára), a Chelsea két játékosa helyett két liverpooli, Jordan Henderson és Martin Kelly érkezett Roy Hodgson keretébe. A legnagyobb hiányzó azonban alighanem Wayne Rooney lesz, aki most kezdi meg két mérkőzésre szóló eltiltását.

A sérüléseket tekintve a franciák sem jártak túl jól, náluk Loic Rémy, Bacary Sagna és Younes Kaboul kiválása után volt olyan edzés, amelyen csak 17-en tudtak részt venni – a repülőutat Karim Benzema háta bánta, mellette Patrice Evra és Alou Diarra is maródi volt, ahogy a Steve Mandanda, Blaise Matuidi, Yann M’Vila hármas sem tudott gyakorolni, bár Laurent Blanc szerint ez utóbbi hármas is felépült, még ha az angolok ellen nem is számol velük kezdőként a szövetségi kapitány.

Laurent Blanc ezért aztán nem is foglalkozik az angolok gondjaival.


„Nekünk is megvannak a saját problémáink – mondta Blanc. – Nem kell félni, az angolok meg akarják mutatni ellenünk, hogy készen állnak. Mindig győzni akarnak, és ez a franciák ellen hatványozottan igaz. Mindent el kell felejtenünk, ami a mérkőzés előtt történt, és csak a játékra szabad koncentrálnunk.”

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a francia–angol mérkőzésen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A két csapat a 2004-es portugáliai kontinensviadal csoportkörében is összecsapott, akkor az angolok a 90. perc kezdetén még 1–0-ra vezettek – sőt David Beckham a 73. percben még egy 11-est is lőhetett, ezt azonban korábbi csapattársa, Fabian Barthez kivédte –, ezt követően azonban Zinédine Zidane előbb akcióból, majd a 93. minutumban büntetőből is betalált, így kialakítva a 2–1-es francia sikert.

Az örökmérleget még mindig fölényesen vezető angolok (szempontjukból 16 siker, négy döntetlen és nyolc vereség a párharc állása) a legutóbb 1997-ben nyertek egy felkészülési összecsapáson, tétmérkőzésen pedig 30 éve nem fektették két vállra a franciákat, de Blanc biztos benne, hogy kemény találkozóra van kilátás.

„Az angolok nagyon jók a párharcokban, jól szerelnek és igen elkötelezettek – tette hozzá a francia kapitány. – Láttam a Norvégia és Belgium elleni (egyaránt 1–0-s angol sikerrel véget érő) mérkőzésüket, és ha ugyanígy játszanak, sok kontrára számíthatunk. Biztosítanunk kell, hogy ne legyen túl sok szabad helyük, és ne tudjanak megindulni, mert Steven Gerrard személyében kiváló előkészítőjük van.”

Az angolok nagyon eredményesen készültek fel az Európa-bajnokságra, hiszen a hollandok elleni (0–2-ről a ráadás perceire ikszre mentett, majd a 93. percben mégis elvesztett – 2–3) találkozót leszámítva a spanyol, a svéd, a norvég és a belga válogatottat is legyőzte – igaz, mindegyiket 1–0-ra. A válogatott kapitánya, Roy Hodgson elismeri a franciák erősségeit, de hisz csapatában.

 

„Nyilvánvaló, hogy támadásban nagyon sok kiemelkedő kvalitású játékosuk van, akik képesek megnyerni a mérkőzéseket – mondta Roy Hodgson, majd saját együttesét kezdte dicsérni. – Olyan játékosok alkotják a csapatot, akik a széles körben topbajnokságnak tartott Premier League kiemelkedő sztárjai, és akiknek nagyszerű produkcióit heti rendszerességgel láttam. Remélem, a Franciaország elleni találkozón is meg tudják ismételni jó teljesítményüket.”

„Hallottam, olvastam, hogy a három francia védekező középpályás, Alou Diarra, Blaise Matuidi és Yann M’Vila is sérüléssel bajlódik, de tudom, ilyenkor minimum egy játékos összekapja magát, és játszik majd. Abba mindenképp kapaszkodhatnak a franciák, hogy az első két mérkőzésen eltiltását töltő Wayne Rooneyt nem tudják pótolni az angolok, s úgy érzem, ezen a két összecsapáson meg is pecsételődik Roy Hodgson csapatának sorsa. Francia győzelmet tippelek, de szombaton is sima holland sikert vártam…” – mondta Szélesi Zoltán a Nemzeti Sportnak.

„A franciák az esélyesebbek, én azonban az angoloknak drukkolok, sőt a Premier League-ben játszó futballistái miatt az íreknek is, amin csodálkozott a Sky Sports riportere, amikor egy interjúban elárultam neki. Az angolokat sérülések és családi tragédia is sújtja, ami kétféle hatást válthat ki: vagy még összetartóbb közösség alakul, és erőn felül teljesítve remekül szerepelnek, ebben bízom én, vagy nem bírják el a terhet, amihez párosul ugye a sajtó nyomása is” – mondta ezt már Bogdán Ádám.

EURO 2012
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
FRANCIAORSZÁG–ANGLIAa találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak az NSO-n!
Doneck, Donbasz Arena, 18.00 (Tv: m1). Vezeti: Rizzoli (Faverani, Stefani – mindhárom olasz)
FRANCIAORSZÁG
Kapusok:23 Cédric Carrasso (Bordeaux), 1Hugo Lloris (Lyon), 16Steve Mandanda (Marseille)
Védők: 22 Gaël Clichy (Man. City), 2Mathieu Debuchy (Lille), 3 Patrice Evra (Man. Utd.), 21 Laurent Koscielny (Arsenal), 5 Philippe Mexes (Milan), 4Adil Rami (Valencia), 13 Anthony Réveillere (Lyon)
Középpályások: 6 Yohan Cabaye (Newcastle), 18Alou Diarra (Marseille), 15Florent Malouda (Chelsea), 19Marvin Martin (Sochaux), 12Blaise Matuidi (PSG), 17Yann M'Vila (Rennes), 11 Samir Nasri (Man. City), 7Franck Ribéry (Bayern München)
Támadók: 20 Hatem Ben Arfa (Newcastle), 10Karim Benzema (Real Madrid), 9 Olivier Giroud (Montpellier), 14 Jérémy Ménez (PSG), 8 Mathieu Valbuena (Marseille)
ANGLIA
Kapusok:23 Jack Butland (Birmingham City), 13 Robert Green (West Ham), 1 Joe Hart (Man. City)
Védők: 12 Leighton Baines (Everton), 5 Martin Kelly (Liverpool), 3 Ashley Cole (Chelsea), 18 Phil Jagielka (Everton), 2 Glen Johnson (Liverpool), 14 Phil Jones (Man. Utd.), 15 Joleon Lescott (Man. City), 6John Terry (Chelsea)
Középpályások: 19 Stewart Downing (Liverpool), 4 Steven Gerrard (Liverpool), 8 Jordan Henderson (Liverpool), 16 James Milner (Man. City), 20 Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal), 17 Scott Parker (Tottenham), 7 Theo Walcott (Arsenal), 11 Ashley Young (Man. Utd.)
Csatárok: 9 Andy Carroll (Liverpool), 21 Jermain Defoe (Tottenham), 10 Wayne Rooney (Man. Utd.), 22 Danny Welbeck (Man. Utd.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik