A klubjukban már sztárok, a világbajnokságon nemzeti hőssé válhatnak

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2022.10.28. 13:36
null
Berobbanásra készen: Vinícius Junior, Rafael Leao, Jamal Musiala, Bukayo Saka és Federico Valverde válogatott mezben is hatost dobna a katari vb-n (Fotók: AFP, Imago Images)
A november 20-án kezdődő labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt öt olyan sztárjelöltet mutatunk be, aki a klubjában már „berúgta az ajtót”, a válogatottban azonban még bizonyítania kell, s a katari tornán berobbanhat.

VINÍCIUS JÚNIOR
(Brazília)

A Real Madrid több mint négy éve szerződtette hazájából a villámléptű brazil szélsőt, s bár sokat várt tőle, az első három idénye alapján úgy tűnt, Vinícius Júnior nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Aztán következett a 2021–2022-es évad, amelyben a brazil cselgép elkezdett sokkal magabiztosabban futballozni, és jöttek a sikerek, a gólok és a gólpasszok is. Vinícius győztes találatot szerzett a Liverpool elleni idei BL-döntőben, az Aranylabda-szavazáson az előkelő 8. helyen végzett. A brazil válogatottban eddig 15 meccsen lépett pályára, egy gólt jegyzett – egyelőre nem számít alapembernek, de klubjában mutatott formája miatt okkal bízhat benne, hogy kezdő lesz a világbajnokságon. A dolgát megnehezíti, hogy az Arsenalban remeklő Gabriel Martinelli és a válogatott talán legfontosabb játékosa, Neymar Jr. is alapvetően a bal szélen játszik – de arra van a legnagyobb esély, hogy Neymar támadó középpályásként, visszavont csatárként vezényli majd Brazília támadójátékát, így Vinícius kezdő lehet a bal szélen. Ha így lesz, minden ellenük játszó csapat védősora aggódhat...

Született: 2000. július 12., Sao Goncalo
Válogatottsága/góljai: 15/1
Klubja: Real Madrid
Piaci értéke: 120 millió euró

RAFAEL LEAO
(Portugália)

Viníciushoz hasonlóan a portugálok balszélsője is a hatalmas helyzetek elpuskázásáról híresült el karrierje elején, de az utóbbi hónapokban Rafael Leao is rengeteget fejlődött. Annyit, hogy a bivalyerős, lehengerlően gyors, kiválóan cselező szélső az előző idényben kulcsemberévé s talán legfontosabb játékosává vált az olasz bajnoki címig menetelő AC Milannak – ez pedig az Aranylabda-szavazás 13. helyéig repítette. A portugál válogatottban eddig nem kapott főszerepet, mindössze 11 alkalommal lépett pályára, jobbára csereként, gólt még nem szerzett. Hiába remek a formája, alapesetben ő is csak csereként segíthette volna hazáját a katari tornán, de fő posztriválisa, a Liverpoolban futballozó Diogo Jota megsérült a Manchester City elleni, múlt hétvégi bajnokin, s néhány nappal később kiderült, hogy ki kell hagynia a világbajnokságot. Fernando Santos szövetségi kapitány így vélhetően kezdőként számít majd Leaóra a vb-n, aki megmutathatja, hogy nemcsak akkor tud villogni, amikor neki kell hátára vennie csapatát, hanem akkor is, amikor világsztárok sora veszi körül.

Született: 1999. június 10., Almada
Válogatottsága/góljai: 11/0
Klubja: AC Milan
Piaci értéke: 70 millió

BUKAYO SAKA
(Anglia)

Van mit feledtetnie az Arsenal mindössze 21 esztendős jobbszélsőjének az angol válogatottban, hiszen a tavaly megrendezett Európa-bajnokság londoni döntőjében ő hagyta ki hazája utolsó tizenegyesét a szétlövésben, amely Olaszország győzelmét jelentette a Wembley-ben. Azt az egy rontást leszámítva Saka brillírozott a kontinenstornán, és fejlődésére azóta sem lehet panasz. Az „ágyúsok” támadója a Premier League-et vezető csapata kulcsembere ebben az idényben, fantasztikusan teljesít, ráadásul a már említett múlt nyári fiaskó sem szegte kedvét: ő végzi el a tizenegyeseket. Saka eddig 20-szor szerepelt a Gareth Southgate irányította angol válogatottban, négy gólt lőtt, és minden bizonnyal a világbajnokságon is kezdőként kap szerepet. Szó se róla, vetélytársai szép számmal vannak a jobb oldalon (például Phil Foden vagy Jadon Sancho), ám a kapitány eddigi taktikája alapján érettsége, kiváló védekezése és gyorsasága révén ő a legesélyesebb a posztra.

Született: 2001. szeptember 5., Ealing
Válogatottsága/góljai: 20/4
Klubja: Arsenal
Piaci értéke: 70 millió




JAMAL MUSIALA

(Németország)

„Lehet, hogy megfosztottak a Kopa-díjadtól, de nem vehetik el tőled a jövőbeli Aranylabdád!” – írta Twitter-oldalán a Bayern München kanadai szélső védője, Alphonso Davies, üzenve csapattársának, Jamal Musialának, aki az Aranylabda-gálán a legjobb 21 év alatti futballistának járó Kopa-díj favoritja volt, mégsem kapta meg az elismerést. Dicsőség ide, trófea oda, nem ez a szavazás fogja meghatározni a még mindig csak 19 esztendős, német-angol állampolgárságú, 17-szeres német válogatott támadó középpályás karrierjét. Musiala évek óta bontogatja szárnyait a Bayern Münchenben, az előző idényben már kifejezetten sok játéklehetőséghez jutott, és bizonyított is, a mostani évadban pedig ő csapata egyik legfontosabb embere. Fiatal kora ellenére vélhetően így lesz ez a német válogatottban is, amelyben legnagyobb posztriválisa éppen csapattársa, egyik példaképe, Thomas Müller, akivel talán egyszerre is pályára léphet Hans-Dieter Flick szövetségi kapitány kezdőcsapatában. A klubidényben már 6 gólnál és 7 gólpassznál járó Musiala a 2021-es Eb-n is részt vett (Magyarország ellen is pályára lépett), de azon a tornán még csak kilenc perc jutott neki.

Született: 2003. február 26., Stuttgart
Válogatottsága/góljai: 17/1
Klubja: Bayern München
Piaci értéke: 80 millió

FEDERICO VALVERDE
(Uruguay)

Federico Valverde fenomenálisan kezdte az idényt – így játszik majd a katari világbajnokságon is? A 24 esztendős uruguayi középpályás (védő, támadó szélső – mindenes!) 2018-ban került a Real Madridhoz, s idényről idényre egyre jobb teljesítmény nyújt. Az előző évadban kulcsszerepe volt a Real Madrid bajnoki címében, Bajnokok Ligája-győzelmében, a most zajló őszi szezonban pedig konkrétan ő a királyi gárda legfontosabb embere – és van már 5 gólja, plusz 2 gólpassza. Valverde papíron a támadósor jobb szélén játszik Carlo Ancelotti rendszerében, de sokszor zár vissza a védelem jobb oldalára, s még többször a középpályára, gyakorlatilag mindenhol feltűnik. Az uruguayi válogatottban – amelyben eddig 44 meccsen lépett pályára, és 4 gólt szerzett – jobbára ő a kéttagú belső középpálya egyik játékosa, de gyakran feltűnik az ellenfél és a saját tizenhatosánál is, igazi „box to box” futballista. Uruguay az elmúlt években nem úgy teljesített, ahogyan szeretett volna, vagy amire a múltja predesztinálja, ám a mostani válogatott Valverde (és a klasszis csatárok) vezetésével újra nagy tettet vihet véghez.

Született: 1998. július 22.,Montevideo
Válogatottsága/góljai: 44/4
Klubja: Real Madrid
Piaci értéke: 80 millió


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október 22-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik