Vb 2018: hamarosan a BL-ben is alkalmazhatják a videobírót

MTI MTIMTI MTI
2018.07.09. 21:20
null
Aleksander Ceferint meggyőzte a videobíró (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferint, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökét is meggyőzte az oroszországi világbajnokságon alkalmazott videobíró-rendszer (VAR) .

 

 

„Azt hiszem, nincs többé visszaút, ilyen vagy olyan módon az európai versenysorozatokban is bevezetjük” – nyilatkozta a szlovén sportvezető hétfőn Rigában.

Hozzátette, a világbajnokságon is voltak jó és rossz tapasztalatok a technológia kapcsán, de „elég jól működött”.

A videobírót az elmúlt idényben a világ számos bajnokságában bevezették, az UEFA azonban eddig nem alkalmazta, így a Bajnokok Ligájában a következő szezonban sem használják.

„Nem vagyunk ellene, de tényleg nem tudjuk, eléggé egyértelmű-e. A fennmaradó problémákat ki kell zárni” – magyarázta Ceferin.

Az UEFA elnöke arról is beszélt, egyáltalán nem lepte meg az európai csapatok remek szereplése.

„Azért nem lepődtem meg, mert az európai labdarúgás másképpen szerveződik. Jobb az infrastruktúra, nagyobbak a szakmai stábok, vagyis teljesen másképpen dolgozunk, és a különbség évről évre nagyobb lesz” – vélekedett.

A legutóbbi nem európai világbajnok Brazília volt 2002-ben. Az oroszországi torna nyolcaddöntőjében tíz, negyeddöntőjében hat csapat szerepelt az öreg kontinensről, az elődöntőbe pedig Belgium, Franciaország, Horvátország és Anglia jutott.

„A döntő alatt nagyon nyugodt leszek, mert biztosan a mi csapatunk nyer” – fogalmazott.

Ceferin a francia válogatottat fantasztikus, modern csapatnak nevezte, Belgiumról és Horvátországról elmondta, hogy a nagy egyéniségek jó közösséget alkotnak, Angliáról pedig azt, hogy nem évek, hanem évtizedek óta nem volt ilyen jó.

A világbajnokság szervezéséről úgy vélekedett, Oroszország nagyon jó munkát végzett, semmilyen komoly problémát nem látott.

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
17 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15

Nem az albánok napja volt a két kisebbik európai kupában

Európa-liga
2026.08.04. 23:13