Vb 2018: több mint kétmillió látogató érkezett Oroszországba

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 14:51
Több mint kétmillió látogató érkezett Oroszországba a labdarúgó-világbajnokság alkalmából – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteki moszkvai sajtóértekezletén.

Zaharova közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök meghívására Oroszországba érkezik majd António Guterres, az ENSZ főtitkára, aki amellett, hogy június 20-án a moszkvai Luzsnyiki Stadionban megtekinti a Portugália–Marokkó mérkőzést, a rákövetkező két napon megbeszélést folytat Szergej Lavrov külügyminiszterrel és Kirill pátriárkával, valamint felszólal a Valdaj politikai vitaklub tanácskozásán.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán az azeri, az örmény, a fehérorosz, a bolíviai, a kazah, a kirgiz, a moldovai, a panamai, a paraguayi, a tádzsik, az üzbég, az abház és a dél-oszét elnököt, a libanoni kormányfőt és a szaúdi koronaherceget sorolta fel a vb várható állam- és kormányfői szintű vendégei között. Mint mondta, a vendégek köre a későbbiekben bővülni fog, több állami vezető nemzete válogatottjának mérkőzésére érkezik majd Oroszországba.

Megjegyezte, hogy Donald Trump amerikai elnök is szívesen látott vendég lenne a vb-n. Május végi szentpétervári látogatása során egyébként Emmanuel Macron francia államfő elárulta, hogy a sportesemény alkalmából vissza szándékozik térni Oroszországba.

Legfrissebb hírek

Vb 2022: először képviselteti magát mind a hat földrész a nyolcaddöntőben!

Foci vb 2022
2022.12.03. 10:52

Videografika: íme, a világbajnokságokat összefoglaló teljes sorozatunk!

Foci vb 2022
2022.11.21. 13:21

Vb 2018: Oroszországban maradt kétezer külföldi szurkoló

Minden más foci
2020.06.30. 16:31

Franciaország: 23 millió forintnyit ért aukción az egyik 2018-as vb-arany

Minden más foci
2020.05.24. 11:08

Videó: amikor Quaresma tökéletesen kilőtte külsővel a hosszú sarkot

Minden más foci
2020.04.30. 15:36

Vb 2018: Szabályosan jutottunk hozzá a rendezéshez – Kreml

Foci vb 2018
2020.04.07. 16:13

FIFA: bennfentes információk a közvetítési jogokról?

Minden más foci
2020.04.07. 12:58

Sosem adja fel – ezúttal a szerb Zidane varázsolt a Bernabéuban

Minden más foci
2019.03.06. 15:48
Ezek is érdekelhetik