Vb 2014: ellenállhatatlanul hangol Japán, Costa Rica bánta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.03. 06:38
Japán Belgium, Új-Zéland és Ciprus után Costa Ricát is legyőzte, így négy meccs óta hibátlan felkészülési mérkőzésen. A floridai találkozón 0–1-ről fordított Alberto Zaccheroni csapata, amely a 80. percben a Manchester Unitedban légióskodó Kagava Sindzsi révén szerezte meg a győztes gólt.

A japánok az első félóra végén kerültek hátrányba, ezt követően mezőnyfölényt alakítottak ki, és sok elpuskázott helyzetet követően a 60. percben Endo Jaszuhito egyenlített. A játék képe nem változott, maradt a japán fölény, amely még két gólt hozott a hajrában.

A két csapat pénteken játssza utolsó felkészülési meccsét, a Tampában maradó Japán Zambiával, Costa Rica Philadelphiában Írországgal csap össze. A vb-n mindkét csapat június 14-én mutatkozik be.

Japán a C-csoportban Elefántcsontpart, Kolumbia és Görögország társaságába került, Costa Rica az egyik legkeményebb négyesben, Uruguay, Anglia és Olaszország ellen játszik a D-ben.

VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Japán–Costa Rica 3–1
(0–1)
Tampa, Raymond Jones Stadion, 7106 néző. V: Penso (amerikai)
JAPÁN: Kavasima – Ucsida (Szakai H., 71.), Josida, Morisige, Konno (Nagatomo, 61.) – Aojama (Endo, a szünetben), Jamagucsi – Okubo (Okazaki, a szünetben), Honda, Kagava – Oszako (Kakitani, 76.). Szövetségi kapitány: Alberto Zaccheroni
COSTA RICA: Navas – Gamboa, Miller, González, Umana, Díaz – Borges, Tejeda (Cubero, 76.) – Ruiz, Campbell (Brenes, 84.), Bolanos (Urena, 65.). Szövetségi kapitány: Jorge Pinto
G: Endo (60.), Kagava (80.), Kakitani (92.), ill. Ruíz (31.)

Legfrissebb hírek

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:50