Gyász: 88 éves korában elhunyt Grosics Gyula

2014.06.13. 12:36
Hosszan tartó betegség után, nyolcvannyolc éves korában elhunyt az Aranycsapat legendás kapusa, a Nemzet Sportolója, Grosics Gyula.

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Grosics Gyulát a szokásos orvosi kontrollvizsgálata után kórházba szállították.Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Grosics Gyulát a szokásos orvosi kontrollvizsgálata után kórházba szállították.

A kapusnak 2008-ban kilyukadt a tüdeje, illetve tüdőgyulladást kapott, de sikeresen megoperálták. Azóta többször is kórházi ápolásra szorult.

A Fekete Párduc hat évig küzdött sikerrel, 2014. június 13-án hunyt el.

Grosics Gyula három világbajnokságon vett részt a magyar válogatott kapusaként, összesen 11 vb-mérkőzésen védett: az 1954-es svájci vb-n – amelyen az ezüstérmes csapatunk tagja volt – öt találkozón szerepelt, az 1958-as svédországi és az 1962-es chilei világbajnokságon egyaránt három meccsen védett. A 11 vb-mérkőzése közül ötöt a magyar válogatott nyert meg, kettő döntetlenre végződött, négy meccsen veszítettünk.

Hosszabb cikkünket itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
23 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
2026.09.21. 09:27

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.08.16. 23:38

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
2026.07.02. 08:43

Ha lett volna VAR, Puskásék megnyerik a vb-t

Foci vb 2026
2026.06.30. 19:54

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26