Peter Hyballa: Célravezető a németek ellen kontrajátékra építeni

B. L.B. L.
2024.06.17. 11:06
Peter Hyballa (Fotó: Dömötör Csaba)
A DAC-ot 2018 és 2020 között vezetőedzőként irányító Peter Hyballa úgy véli, Skócia ráfázott arra, hogy beparkolta a buszt Németország ellen, és mivel a magyar válogatottnak szüksége van a pontokra, nem állhat be védekezni – a tréner örülne annak, ha Marco Rossi csapata bátor letámadással próbálná megzavarni a német válogatottat.

Nem tartja magát Magyarország-szakértőnek, mégis örömmel állt rendelkezésünkre Peter Hyballa, a DAC korábbi német vezetőedzője, hogy az A-csoportról nyilatkozzon. A legutóbb a holland élvonalbeli NAC Bredát trenírozó 48 éves szakembert arról kérdeztük, mekkora fegyverténynek tartja, hogy a házigazda Németország 5–1-re nyert Skócia ellen a nyitó mérkőzésen.

„Az Európa-bajnokság előtt nem volt nagy a válogatott körüli felhajtás, de az első meccs óta mindenki eufóriában van, pedig Skócia szerintem roppant gyenge volt, nem jelentett nagy kihívás legyőzni, a piros lap után tulajdonképpen eldőlt a csoport leggyengébb produkcióját nyújtó válogatottjával vívott meccs. Ugyanakkor tény, jól mozgott a német csapat, a passzjátéka szuper volt és kijött, hogy a fiatalabb és a rutinosabb játékosok kitűnő elegyet alkotnak. Magyarország és Svájc ellen lényegesen keményebb erőpróba vár a társaságra, azonban azt kell mondanom, a német csapat a csoport legerősebbje. Az elmúlt két évben mindenki roppant kritikus volt a válogatottal, pedig topjátékosok ülnek még a kispadon is: két BL-döntős futballista, Bayern-játékosok szerepelnek a cserék között. Optimistán látom a helyzetet, kilenc pontot remélek a csoportküzdelmektől.”

A szakember elmondta, Németország szerinte uralja a hátralévő két találkozóját az A-csoportban, amit arra alapoz, hogy ott lesz a pályán Toni Kroos, Robert Andrich, valamint Ilkay Gündogan és szükség esetén Emre Can is játszhat, elöl pedig rengeteg kiválóság vár bevetésre: Florian Wirtz, Jamal Musiala, Kai Havertz, Thomas Müller vagy éppen Niclas Füllkrug.

„Érdekes lesz látni, hogyan próbálnak majd érvényesülni az ellenfelek. Ami Magyarországot illeti, alighanem kontratámadásokra rendezkedik be, ami célravezető lehet. Marco Rossi szövetségi kapitány masszív védelemre próbál építeni, elöl pedig kihasználhatja a gyors és képzett játékosai sebességét. Három évvel ezelőtt szakértőként dolgoztam az Európa-bajnokságon, emlékszem, nagyszerűen játszottak a magyarok, úgyhogy abban biztos vagyok, hogy a német futballisták tisztelik is a riválist, félni viszont aligha félnek tőle. Magyarországnak szüksége van pontra, pontokra a Svájc elleni vereség után, nem összpontosíthat kizárólag a védekezésre. Skócia ráfázott arra, hogy »beparkolta a buszt«, esélye sem volt, hogy kibekkelje a meccset. Musiala, Wirtz és Havertz elképesztően érvényesül kis területen, felállt védelemmel szemben is hatékonyak. A klubcsapatukban hozzászokhattak, hogy gyakran alkalmaznak catenacciót velük szemben. Mivel kedvelem a letámadást, örülnék, ha bátran alkalmaznák a magyarok, megzavarva a németek hátulról történő építkezését. Ez azért is lehet célravezető, mert így közelebb szerezhetnének labdát Neuer kapujához. Ehhez jó helyzetfelismerésre van szükség, fel kell mérni, mikor kell elöl elkezdeni a letámadást.”    

AZ A-CSOPORT MŰSORA 

JÚNIUS 14., PÉNTEK
Németország–Skócia 5–1
JÚNIUS 15., SZOMBAT
MAGYARORSZÁG–Svájc 1–3
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt am Main: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
7 órája

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
9 órája

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
9 órája

Ismét lemarad az Eb-ről az U21-es válogatott – az olimpiai részvétel reménye is elúszott a horvátok elleni vereséggel

Magyar válogatott
10 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
15 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
15 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
16 órája