Eb 2020: mindössze négy otthon játszó labdarúgó a lengyel keretben

Vágólapra másolva!
2021.05.17. 15:35
null
Lewandowski (balra) is bekerült Sousa keretébe (Fotó: AFP)
Paulo Sousa szövetségi kapitány hétfőn kihirdette a lengyel válogatott 26 fős keretét az idén nyárra halasztott – részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokságra, amelyen mindössze négy otthon játszó futballista szerepelhet – jelentette az MTI.

A névsor sztárja egyértelműen Robert Lewandowski, a Bayern München csatára, a FIFA év játékosa díj 2020-as nyertese. A korábban Fehérváron is dolgozó portugál szakember ugyanakkor nem számíthat majd Krzysztof Piatekre, a Hertha BSC támadójára, aki múlt héten szenvedett súlyos sérülést.

A szövetségi kapitány a 26 kerettag mellett öt tartalékot is megnevezett.

Lengyelország csapata a június 11. és július 11. között 11 európai városban – köztük Budapesten – sorra kerülő Európa-bajnokságon a spanyol, a svéd és a szlovák válogatottal szerepel azonos csoportban.

A LENGYEL VÁLOGATOTT 26 FŐS EB KERETE
Kapusok:
Lukasz Fabianski (West Ham United), Wojciech Szczesny (Juventus), Lukasz Skorupski (Bologna)
Védők: Jan Bednarek (Southampton), Bartosz Bereszynski (Sampdoria), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona), Kamil Glik (Benevento), Michal Helik (Barnsley), Tomasz Kedziora (Dinamo Kijev), Kamil Piatkowski (Rakow Czestochowa), Tymoteusz Puchacz (Lech Poznan), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva)
Középpályások: Przemyslaw Frankowski (Chicago Fire), Kamil Jozwiak (Derby County), Mateusz Klich (Leeds United), Kacper Kozlowski (Pogon Szczecin), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva), Karol Linetty (Torino), Jakub Moder (Brighton), Przemyslaw Placheta (Norwich City), Piotr Zielinski (SSC Napoli)
Csatárok: Dawid Kownacki (Fortuna Düsseldorf), Robert Lewandowski (Bayern München), Arkadiusz Milik (Olympique Marseille), Karol Swiderski (PAOK), Jakub Swierczok (Piast Gliwice)
Tartalékok: Radoslaw Majecki (AS Monaco), Rafal Augustyniak (Ural Jekatyerinburg), Kamil Grosicki (West Bromvich Albion), Robert Gumny (Augsburg), Sebastian Szymanski (Dinamo Moszkva)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik