Eb 2020: Löw visszahívja Müllert a válogatottba – sajtóhír

2021.05.11. 14:18
null
Thomas Müller több mint kétéves szünet után térhet vissza a válogatottba (Fotó: AFP)
Joachim Löw arra kéri Thomas Müllert, hogy csatlakozzon a nyári labdarúgó Európa-bajnokságra készülő német válogatott keretéhez – számolt be róla a Bild.

A 2014-ben világbajnok német csapat kulcsemberéből a 2018-as vb után kiábrándult Löw, aki 2019 márciusában bejelentette, Jérome Boatenghez és Mats Hummelshez hasonlóan Müllerre sem számít a továbbiakban, mert a fiatalokra akarja építeni az új válogatottat. Csakhogy Löw belátta, az építkezés a koronavírus-járvány miatt nem a tervek szerint sikerült, és az Európa-bajnokságon bizony szüksége lesz a sorozatban kilenc bajnoki címet nyerő Bayern München bombaformában játszó támadójára.

A Bild úgy tudja, Löw már felhívta Müllert, és elmondta neki, ha nincs ellenére, beveszi a május 19-én kihirdetendő 26 fős keretbe.

Müller 2010 és 2019 között száz alkalommal szerepelt a német válogatottban, a 2010-es világbajnokságon gólkirály lett, 2014-ben a vb-arany mellett Ezüstcipőt szerzett. A 2018-as vb-n csoportutolsó lett a német válogatott, és sokáig úgy tűnt, az volt Müller utolsó nagy tornája a nationalelffel. Két éve dühösen reagált Löw döntésére, de idén márciusban beszélt már róla, hogy szükség esetén szívesen visszatérne a nemzeti csapatba.

A 61 éves Löw a június 11-én rajtoló Eb-t követően, 15 év után távozik a szövetségi kapitányi pozícióból. A németek az Eb-n a magyar, a francia és a portugál válogatottal játszanak a csoportkörben.

 


 

Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
2026.07.03. 19:29

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:26

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:28