A vezérüket elvesztő hollandok kemény nyitányra számíthatnak az Eb-n

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.06.06. 18:44
null
Hollandia 2012 után ismét ott van az Eb-n – meddig juthat? (Fotó: Getty Images)
Napokon belül kezdődik a 2020–2021-es labdarúgó Európa-bajnokság. A felvezetés részeként ezúttal is bemutatjuk a csoportokat, beharangozónk harmadik részében az A és a B után a C jelű négyessel ismerkedünk meg, amelynek Hollandia, Ukrajna, Ausztria és Észak-Macedónia a tagja.

 

HOLLANDIA

Újra itt!

Ki gondolta volna 2014-ben, hogy az akkor világbajnoki bronzérmet szerző Hollandiát közel hét év után láthatjuk újra egy nagy nemzetközi tornán? Ez következik most napokon belül, hiszen a holland játékosok a legutóbbi Eb-t és vb-t is csak a televízióból nézhették, a selejtező C-csoportjának második helyezettjeként viszont ott lehetnek a számukra június 13-án, Ukrajna ellen kezdődő kontinensviadalon.

Hiányzó hadvezér

Virgil van Dijk továbbra is keresztszalag-szakadásából lábadozik, így a kiváló középhátvéd, aki alapesetben válogatottja csapatkapitányi karszalagját is viselhetné, nem vesz részt a tornán. A liverpooli bekk helyét a Juventust erősítő Matthias de Ligt veheti át a védelem tengelyében.

Egy bámulatos támadó

A Lyon légiósa, Memphis Depay a pályán és azon kívül is feltűnő jelenség. Kiváló a labdakezelése, remekül lát a pályán, és ha támadásról van szó, a széleken és középen is remekül érzi magát. Eddigi 64 meccsén 26 gólt szállított a holland válogatottnak, és nem lenne meglepő, ha az Eb-n is több alkalommal láthatnánk a nevét az eredményjelzőn.

Káprázatos középpályás

A Barcelonát erősítő Frenkie de Jong kihagyhatatlan a holland középpályáról: az oranje jelenlegi legértékesebb (90 millió euró) játékosa tanárian védekezik, és remek érzéke van ahhoz, hogy jól találja meg csapattársait a megszerzett labdákkal.

Mindenhol jó, de a legjobb otthon

Amszterdam Bukaresttel rendez közös csoportot, és mivel a románok az Izland elleni pótselejtező-elődöntőben lemaradtak az Eb-ről, Hollandia mindhárom csoportmérkőzését a Johan Cruyff Arénában játszhatja, ahova meccsenként 16 ezer embert engednek majd be. A hollandoknak sokat segíthet a hazai közönség jelenléte, ráadásul az egyik legnehezebb ellenfélnek ígérkező Ukrajnából – az EU-n kívül érkezőkre vonatkozó szigorú szabályok miatt – nehézkesen utazhatnak be a szurkolók (hasonló a helyzet Észak-Macedónia esetében is).

Taktika és erősségek

Frank de Boer szövetségi kapitány eddig a legtöbbször védekező felfogású 4–3–3-as alakzatban küldte pályára csapatát, de kísérletezett már a 3–5–2-vel is.

A továbbjutás minden bizonnyal meglesz – de vajon meddig mennek?
A továbbjutás minden bizonnyal meglesz – de vajon meddig mennek?

A KAPITÁNYI HÍDON

Szédületes edzőkeringő alakult ki a holland válogatott körül az elmúlt években. A 2014-es vb óta, amikor Louis van Gaal másodszor is leköszönt posztjáról, a megbízott trénereket beleszámítva már a hetedik szakvezető ül az oranje kispadján. Az egykori kiváló Ajax- és Barcelona-hátvéd, Frank de Boer 2020 szeptemberében vette át Hollandia irányítását, eddig 10 mérkőzéséből négyen-négyen ért el győzelmet, illetve döntetlent.

HOLLANDIA
Eb-szereplések: 10
(1976, 1980, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2020)
A legjobb eredmény: 1988, aranyérem
Selejtezős mérleg: 8 mérkőzés, 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 24–7-es gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Georginio Wijnaldum (8)
Egymás elleni mérleg a csoporttársakkal:
Ukrajna: 2 mérkőzés, 1 győzelem, 1 döntetlen, 4–1
Ausztria: 19 m., 9 gy., 4 d., 6 v., 36–24
Észak-Macedónia: 4 m., 2 gy., 2 d., 8–3
A keret legértékesebb játékosa: Frenkie de Jong (90 millió euró)
A FIFA-világranglistán a 15.

A HOLLAND EB-KERET
KAPUSOK: Marco Bizot (AZ Alkmaar), Marten Stekelenburg (Ajax), Tim Krul (Norwich City – Anglia)
VÉDŐK: Daley Blind (Ajax), Stefan de Vrij (Internazionale – Olaszország), Joël Veltman (Brighton – Anglia), Matthijs de Ligt (Juventus – Olaszország), Nathan Aké (Manchester City – Anglia), Denzel Dumfries (PSV Eindhoven), Patrick van Aanholt (Crystal Palace – Anglia), Owen Wijndal (AZ Alkmaar), Jurriën Timber (Ajax)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Georginio Wijnaldum (Liverpool – Anglia), Frenkie de Jong (Barcelona – Spanyolország), Davy Klaasen (Ajax), Marten de Roon (Atalanta – Olaszország), Donny van de Beek (Manchester United – Anglia), Ryan Gravenberch (Ajax), Teun Koopmeiners (AZ Alkmaar)
TÁMADÓK: Memphis Depay (Lyon – Franciaország), Quincy Promes (Szpartak Moszkva), Luuk de Jong (Sevilla), Steven Berghuis (Feyenoord), Donyell Malen (PSV Eindhoven), Wout Weghorst (Wolfsburg – Németország), Cody Gakpo (PSV Eindhoven)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Frank de Boer

Zömmel az otthon játszókra épít az ukrán csapat (Fotó: Getty Images)
Zömmel az otthon játszókra épít az ukrán csapat (Fotó: Getty Images)

 

UKRAJNA

Veretlenül az Eb-re

Az ukránok az előző kontinenstornán már a csoportkör végén búcsúztak. Ezt követően új szövetségi kapitányt neveztek ki Andrij Sevcsenko személyében, aki rendesen összekapta a csapatot: bár a 2018-as vb-részvétel még nem jött össze, az Európa-bajnokságra már úgy jutott ki a selejtezőben a csoportját megnyerő Ukrajna, hogy nyolcból hat mérkőzését megnyerte, és mindössze kétszer ért el döntetlent.

Hazai mag

A 26 fős keret 18 játékosa az ukrán élvonalban futballozik, tíz labdarúgót a Dinamo Kijev, hetet a Sahtar Doneck, egyet pedig a Dnipro-1 delegál. A légiósok közül a legtöbben (4) belga klubokban játszanak.

A ferencvárosi szál

A csoportban több Magyarországhoz kötődő játékos szerepel, az ukránoknál hazánk élvonalát az FTC támadója, Olekszandr Zubkov képviseli. A 10-szeres válogatott játékos eddig egyszer talált be nemzeti csapatában.

Fontos játékos

Az Atalanta gyors mozgású támadója, Ruszlan Malinovszkij a világ legjobb játékosainak is kemény ellenfél a pályán, jól helyezett, erőteljes lövéseit pedig a kapusok nem zárják a szívükbe.

Taktika és erősségek

Andrij Sevcsenko előszeretettel variál a különféle hadrendek között, a 4–1–4–1, a 4–2–3–1 és egy támadó felfogású 4–3–3 közül a leggyakrabban eddig a legutóbbit alkalmazta.

Veretlenül kijutni az Eb-re nem kis teljesítmény
Veretlenül kijutni az Eb-re nem kis teljesítmény

A KAPITÁNYI HÍDON

A játékosként a Dinamo Kijevet, a Milant és a Chelsea-t is erősítő egykori aranylabdás csatár, Andrij Sevcsenko számára nem kell bemutatni, milyen egy Eb-részvétel: 2012-ben játékosként, 2016-ban pedig másodedzőként élhette át belülről a tornát. A válogatottat szövetségi kapitányként eddig 46 mérkőzésen irányította, csapata 22-szer nyert, 13-szor remizett, és 11 alkalommal kikapott.

UKRAJNA
Eb-szereplések: 3
(2012, 2016, 2020)
A legjobb eredmény: 2012, 3. hely a csoportban
Selejtezős mérleg: 8 mérkőzés, 6 győzelem, 2 döntetlen, 17–4-es gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Roman Jaremcsuk (4)
Egymás elleni mérleg a csoporttársakkal:
Hollandia: 2 mérkőzés, 1 döntetlen, 1 vereség 1–4
Ausztria: 2 m., 1 gy., 1 v., 4–4
Észak-Macedónia: 4 m., 2 gy., 1 d., 1 v., 3–1
A keret legértékesebb játékosa: Ruszlan Malinovszkij (30 millió euró)
A FIFA-világranglistán a 24.

AZ UKRÁN EB-KERET
KAPUSOK: Andrij Pjatov (Sahtar Doneck), Heorhij Buscsan (Dinamo Kijev), Anatolij Trubin (Sahtar Doneck)
VÉDŐK: Mikola Matvijenko (Sahtar Doneck), Olekszandr Karavajev (Dinamo Kijev), Szerhij Krivcov (Sahtar Doneck), Eduard Szobol (FC Bruges – Belgium), Vitalij Mikolenko (Dinamo Kijev), Illja Zabarnij (Dinamo Kijev), Olekszandr Timcsik (Dinamo Kijev), Gyenyisz Popov (Dinamo Kijev)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrij Jarmolenko (West Ham United – Anglia), Tarasz Sztepanenko (Sahtar Doneck), Olekszandr Zincsenko (Manchester City – Anglia), Ruszlan Malinovszkij (Atalanta – Olaszország), Szerhij Szidorcsuk (Dinamo Kijev), Viktor Cihankov (Dinamo Kijev), Roman Bezusz (Gent – Belgium), Marlos (Sahtar Doneck), Jevhenyij Makarenko (Kortrijk – Belgium), Mikola Saparenko (Dinamo Kijev), Olekszandr Zubkov (FERENCVÁROSI TC), Heorhij Szudakov (Sahtar Doneck)
TÁMADÓK: Roman Jaremcsuk (Gent – Belgium), Artem Beszedin (Dinamo Kijev), Artem Dovbik (Dnipro-1)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Andrij Sevcsenko

David Alaba nélkül egészen más lenne az osztrák válogatott (Fotó: AFP)
David Alaba nélkül egészen más lenne az osztrák válogatott (Fotó: AFP)

 

AUSZTRIA

Ezúttal szerényebben

Nyugati szomszédunk válogatottja az 1990-es vb-n, az Egyesült Államok ellen tudott legutóbb mérkőzést nyerni (2–1) nagy nemzetközi tornán, a legutóbbi, 2016-os Európa-bajnokságra utazó – egyébként egyáltalán nem rossz játékosokból álló – csapatról viszont úgy írt az osztrák sajtó jelentős része, mint a kontinenstorna egyik nagy ígérete, egyes portálokon még a győzelem titkos várományosaként is aposztrofálták a gárdát. A történet ezután mindenki számára ismert: Ausztria az F-csoport nyitó meccsén 2–0-ra kikapott Magyarországtól, majd a Portugália elleni gól nélküli döntetlen és az Izland elleni vereség után csoportutolsóként zúgott ki a tornáról.

A pofonból tanultak az osztrákok: ezúttal visszafogottabban és reálisabban tekintenek a csapat esélyeire. A továbbjutás természetesen elvárt Ausztriában, erre most talán nagyobb esélye is van az Eb-szereplést önerőből másodszor kivívó gárdának, mint öt éve.

Német légió

Mindössze öt olyan játékos van az osztrák keretben, amely nem a német élvonalban futballozik (a legtöbben, hárman, a Hoffenheim labdarúgói). Ketten az osztrák Bundesligában játszanak, és szintén ennyien érkeztek a csapatba nem német nyelvterületről.

Világklasszis

Az új idényt már a Real Madridban megkezdő, eddig a Bayern Münchent erősítő David Alaba a védelem közepén, bal oldalán és a középpályán is kimagasló játékra képes, így nélküle egyértelműen gyengébb lenne az osztrák csapat.

Egy váratlan távozó

Szabics Imre három éven át volt az osztrák válogatott pályaedzője, ám a sikeres kvalifikáció gyümölcsét már nem arathatja le az Eb-n, 2021. április 1-jétől ugyanis a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC vezetőedzőjeként folytatta pályafutását.

Taktika és erősségek

Franco Fodánál a legtöbbször a 4–2–3–1-es felállás a favorit, ám a német tréner kísérletezett már három- és ötvédős formációkkal is.

Újra nekifutnak az osztrákok a továbbjutásnak
Újra nekifutnak az osztrákok a továbbjutásnak

A KAPITÁNYI HÍDON

Az apai ágon olasz származású, német állampolgárságú Franco Foda pályafutása nagy részét szülőhazájában, Bundesliga-csapatokban töltötte, majd karrierje utolsó két állomásaként a Baselben, valamint a Sturm Grazban szerepelt.

Az NSZK válogatottjában kétszer pályára lépő egykori hátvéd edzőként eddig a legtöbbet a graziaknál dolgozott, majd 2017 novembere óta irányítja az osztrák nemzeti csapatot, amellyel 34 mérkőzésből 21-et megnyert, 4 alkalommal döntetlent játszott, 9-szer pedig kikapott.

AUSZTRIA
Eb-szereplések: 3
(2008, 2016, 2020)
A legjobb eredmény: 2008, 3. hely a csoportban
Selejtezős mérleg: 10 mérkőzés, 6 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 19–9-es gólkülönbség
A legtöbb gól a selejtezőkön: Marko Arnautovic (6)
Egymás elleni mérleg a csoporttársakkal:
Hollandia: 19 mérkőzés, 6 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség, 24–36
Ukrajna: 2 m., 1 gy., 1 v., 4–4
Észak-Macedónia: 2 m., 2 gy., 6–2
A keret legértékesebb játékosa: David Alaba (55 millió euró)
A FIFA-világranglistán a 23.

AZ OSZTRÁK EB-KERET
KAPUSOK: Daniel Bachmann
(Watford – Anglia), Pavao Pervan (Wolfsburg – Németország), Alexander Schlager (LASK)
VÉDŐK: David Alaba
(Bayern München – Németország), Aleksandar Dragovic (Leverkusen – Németország), Marco Friedl (Werder Bremen – Németország), Martin Hinteregger (Eintracht Frankfurt – Németország), Stefan Lainer (Mönchengladbach – Németország), Philipp Lienhart (Freiburg – Németország), Stefan Posch (Hoffenheim – Németország), Christopher Trimmel (Union Berlin – Németország), Andreas Ulmer (Red Bull Salzburg)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Julian Baumgartlinger
(Bayer Leverkusen – Németország), Christoph Baumgartner (Hoffenheim – Németország), Florian Grillitsch (Hoffenheim – Németország), Stefan Ilsanker (Eintracht Frankfurt – Németország), Konrad Laimer (RB Leipzig – Németország), Valentino Lazaro (Mönchengladbach – Németország), Marcel Sabitzer (RB Leipzig – Németország), Louis Schaub (Luzern – Svájc), Xaver Schlager (Wolfsburg – Németország), Alessandro Schöpf (Schalke – Németország)
TÁMADÓK: Marko Arnautovic
(Sanghaj Port – Kína), Michael Gregoritsch (Augsburg – Németország), Sasa Kalajdzic (VfB Stuttgart – Németország), Karim Onisiwo (Mainz – Németország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Franco Foda (német)

Goran Pandev, az északmacedónok vezére (Fotó: AFP)
Goran Pandev, az északmacedónok vezére (Fotó: AFP)

 

ÉSZAK-MACEDÓNIA

A Nemzetek Ligája legnagyobb nyertesei

A FIFA-világranglistán mindössze 62. helyen álló Észak-Macedónia rendkívül jól járt azzal, hogy a Nemzetek Ligája elindításával a kontinensen kisebb játékerőt képviselő csapatoknak nagyobb esélyük lett kijutni az Eb-re. Az NL D-ligájából az Eb-pótselejtezőbe jutó, majd ott Koszovót és Grúziát búcsúztató balkáni csapat rövid önálló történelme során először lesz ott nagy nemzetközi tornán.

Egy ország, több nemzetiség

Észak-Macedónia igen vegyes lakosságú: a népesség két legnagyobb csoportja az azt nagyjából 51%-ban alkotó – a nyelvében leginkább a bolgáréhoz hasonló, de identitásában attól különböző – (nagyrészt ortodox keresztény) macedón, illetve a 36%-ot kitevő (többségében szunnita muszlim) albán. Ezek az etnikumok egyaránt képviseltetik magukat a válogatottban.

Mennyi ismerős!

Az északmacedón keretben több jelenlegi, illetve korábbi NB I-es labdarúgót is találunk. Viszar Muszliu a Mol Fehérvár hátvédje, akinek csapattársa volt a Vidiben a jelenleg a Leccében futballozó Boban Nikolov. Kire Risztevszki távozóban van Újpestről, de még a lila-fehérek játékosaként nevezték be a tornára, ahol (ha felgyógyul koronavírusos megbetegedéséből) ott lesz a korábban szintén a Megyeri úton játszó Levante-játékos, Enisz Bardi is.

A veterán vezér

A 37 éves, eddigi pályafutása legnagyobb részét az olasz Lazióban, illetve jelenlegi klubjában, a Genoában eltöltő Goran Pandev nélkül nem sikerült volna Észak-Macedóniának a kijutás. A csatár a pályán és azon kívül is vezére az együttesnek. A pótselejtező döntőjének győztes gólját is ő szerezte, Koszovó ellen, sőt, betalált akkor is, amikor hazája idén márciusban vb-selejtezőn idegenben verte meg 2–1-re Németországot.

Taktika és erősségek

Igor Angelovszki a legtöbbször 4–2–3–1-es felállásban küldi pályára csapatát, de az elhíresült németországi idegenbeli sikere során például a 3–5–2-es hadrendet választotta.

A várható kezdőcsapat: Dimitrijevszki – Bejtulaj, Velkovszki, Muszliu – Risztovszki, Bardi, Elmasz, Ademi, Alioszki – Pandev, Trajkovszki.

A KAPITÁNYI HÍDON

Az északmacedón válogatottat története legsikeresebb időszakában irányító Igor Angelovszki játékos-pályafutását a szkopjei cementgyár csapatában kezdte, majd kizárólag az egykori Jugoszlávia területén futballozott, középpályásként. 2015 őszén nevezték ki a válogatott élére, amellyel az Eb-kijutást, valamint a Nemzetek Ligája C-ligájába való feljutást érte el eddig.

ÉSZAK-MACEDÓNIA
Eb-szereplések:
1 (2020)
A legjobb eredmény:
Selejtezős mérleg: 10 mérkőzés, 4 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség – pótselejtezőn kvalifikált
A legtöbb gól a selejtezőkön: Elmasz (4)
Egymás elleni mérleg a csoporttársakkal:
Hollandia: 4 mérkőzés, 2 döntetlen, 2 vereség, 3–8
Ukrajna: 2 m., 1 gy., 1 d., 2 v., 1–3
Ausztria: 2 m., 2 v., 2–6
A keret legértékesebb játékosa: Elif Elmasz (17 millió euró)
A FIFA-világranglistán a 62.

AZ ÉSZAKMACEDÓN EB-KERET
KAPUSOK: Sztole Dimitrijevszki (Rayo Vallecano), Damjan Siskovszki (Doxa), Riszte Jankov (Rabotnicski)
VÉDŐK: Sztefan Risztovszki (Dinamo Zagreb), Viszar Muszliu (MOL FEHÉRVÁR), Egzon Bejtulaj (Shkendija), Kire Risztevszki (ÚJPEST), Gjoko Zajkov (Charleroi), Darko Velkovszki (Rijeka), Ezgjan Aljoszki (Leeds United)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Arjan Ademi (Dinamo Zagreb), Enisz Bardi (Levante), Sztefan Szpirovszki (AEK Larnaca), Boban Nikolov (Lecce), Tijomir Kosztadinov (Ruzomberok), Ferhan Haszani (Partizani Tirana), Elif Elmasz (Napoli), Daniel Avramovszki (Kayserispor), Darko Csurlinov (VfB Stuttgart), Marjan Radeszki (Akademija Pandev)
TÁMADÓK: Goran Pandev (Genoa), Alekszandar Trajkovszki (Real Mallorca), Ivan Tricskovszki (AEK Larnaca), Vlatko Sztojanovszki (Chambly), Krszte Velkoszki (Sarajevo), Milan Risztovszki (Spartak Trnava)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Igor Angelovszki

C-CSOPORT (BUKAREST, AMSZTERDAM)
Június 13., vasárnap, 18.00
Bukarest
Ausztria–Észak-Macedónia x–x
Június 13., vasárnap, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ukrajna x–x
Június 17., csütörtök, 15.00
Bukarest
Ukrajna–Észak-Macedónia x–x
Június 17., csütörtök, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ausztria x–x
Június 21., hétfő, 18.00
Amszterdam
Észak-Macedónia–Hollandia x–x
Június 21., hétfő, 18.00
Bukarest
Ukrajna–Ausztriax–x
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik