UEFA: az Eriksent megmentő koppenhágai hősök kapják az elnöki díjat

2021.08.24. 16:37
null
Eriksen drámája az Eb-n a megmentőinek köszönhetően nem lett tragédia (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség elnöki díját az idén a nyári Európa-bajnokságon a Dánia–Finnország (0–1) mérkőzés első félidejében szívinfarktust kapó Christian Eriksen életét a Parken Stadion gyepén megmentő orvosi csapat tagjai, valamint a csapattársa megmentésében nagy szerepet játszó dán válogatott csapatkapitánya, Simon Kjaer kapják.

 

Az UEFA az elnöki díjának odaítélésével kívánja elismerni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a dán válogatott csapatkapitánya, a nemzeti csapat orvosi stábja, valamint a koppenhágai Parken Stadion orvosai tettek az Eb második napján a finnek elleni meccs 43. percében szívinfarktust kapó Christian Eriksen megmentéséért.

Az orvosi csapat gyors reagálásának és a szakértő sürgősségi kezelésnek köszönhetően Eriksent még a pályán sikerült újraéleszteni, s azóta már a gyógyulás útjára lépett – áll az UEFA hivatalos honlapján, amely hozzáteszi, a dán válogatott csapatkapitánya, Simon Kjaer is megkapja a díjat, mivel ő kezdte meg az összeeső csapattársa ellátását, amíg a csapat orvosa megérkezett, s ezt követően is kivételes vezetői tulajdonságokról tett tanúbizonyságot.

„Az idei elnöki díj túlmutat a labdarúgáson. Fontos és örök érvényű emlékeztetőként kell szolgáljon, hogy ne feledjük: mennyire értékes az emberi élet. A díjazottak az Európa-bajnokság valódi hősei. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy átadhatom nekik ezt az elismerést. Egyúttal szeretném legjobb kívánságaimat tolmácsolni Christian Eriksennek, aki jelenleg a mielőbbi felépülésén dolgozik” – fogalmazott Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.

„Szeretném Mortennek és Mortennek megköszönni, amit értem tettek, fantasztikus munkát végeztek, és az életemet mentették meg. Szintén hatalmas köszönet illeti jó barátomat, a csapat kapitányát, Simont, és a válogatott többi tagját a támogatásukért. Végül, de nem utolsósorban jár a köszönet a szurkolóknak is, akiktől rengeteg támogató üzenetet kaptam én és a családom is. Sokat jelentett, és rengeteg erőt adott. Köszönöm szépen” – üzent a szervezet honlapján Christian Eriksen.

A DÍJAZOTTAK
Helyszíni orvosi csapat:
Morgens Kreutzfeld (az orvosi csapat vezetője), Frederik Flensted (a stadion egészségügyi vezetője), Anders Boesen (pályaszéli mentőorvos), Peder Ersgaard (mentős)
Az UEFA helyi orvosi csapata: Jens Kleinefeld, Valentin Velikov
A dán válogatott orvosi csapata: Morten Skjoldager (fizioterapeuta), Morten Boesen (csapatorvos), Simon Kjaer (csapatkapitány)

Eriksen megmentőiről itt írtunk bővebben még a nyári Eb alatt.

Az UEFA elnöki díját 1998-ban alapították meg, és eddig azon egykori játékosok, edzők, sportvezetők kapták meg, akik eredményes pályafutásuk mellett a pályán kívül is példamutató, a sportot segítő tevékenységet végeznek. A korábbi években megkapta a díjat többek között Didier Drogba, Éric Cantona, Bobby Charlton, Franz Beckenbauer, Francesco Totti, David Beckham, Paolo Maldini vagy éppen Johan Cruyff is.

Legfrissebb hírek

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
2026.06.09. 10:15

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.06.08. 23:38

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
2026.06.08. 19:26

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.08. 11:25

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54
Ezek is érdekelhetik