Eb 2020: ők is az év meccsét játsszák csütörtökön

I. SZ.I. SZ.
2020.10.07. 13:22
null
Erling Haaland és a norvég válogatott két hazai győzelemre van az Eb-től – az első akadály csütörtökön Szerbia lesz (Fotó: AFP)
Csütörtökön az utolsó előtti állomásához érkezik a 2020-ról 2021 nyarára halasztott, a jelenlegi tervek szerint 12 országban megrendezendő 16. labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata. Miközben mi Szófiára és fél szemmel Reykjavíkra figyelünk, a kontinensen további 12 válogatott reménykedik még abban, hogy részt vehet a 24 csapatos tornán.

Az Eb-selejtezőkről húsz csapat vívta ki a részvétel jogát, és még négy hely kiadó a 2021. június 11. és július 11. között megrendezendő eseményre. Mindegyik kvótáért négy-négy válogatott van még versenyben, mindegyik a Nemzetek Ligája 2018–2019-es kiírásában elért eredményének köszönhetően kapott még egy esélyt.

A-LIGA

A magyar válogatott az A-liga rájátszásában szerepel, Bulgáriával és Romániával együtt a C-ligából ugrott előre Izland mellé, az UEFA e három válogatottal töltötte fel a legerősebb NL-divízió rájátszását. Csütörtökön Bulgária a mieinket, Izland Romániát fogadja, a két meccs győztese Szófiában vagy Budapesten vív meg az Eb-szereplésért.

Ez a pótselejtező egyetlen négyese, amelyben két Eb-házigazda (Magyarország, Románia) is szerepel, így nem egyértelmű, hogy aki kijut, melyik Eb-csoportba kerül. Budapest ugyanis az F-csoport egyik házigazdája, Bukarest pedig a C-csoporté. Ezért az UEFA az Eb sorsolásakor jelezte, hogy ha Románia jut ki az Eb-re, akkor a C-csoportba kerül Hollandia, Ukrajna és Ausztria mellé. Így az F-csoportba a D-liga kijutója kerül.

Ha nem Románia jut ki, a magyar, a bolgár vagy az izlandi válogatott lesz a negyedik a német, portugál, francia hármas mellett (a csoport mérkőzéseit Budapesten és Münchenben rendezik), a D-divízió kijutója pedig a C-ben szerepel majd.

Az A-liga rájátszásának mérkőzéseiről napi több cikkel is jelentkezünk, ebben az írásunkban a másik három divízió rájátszása elé tekintünk.

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Bulgária–Magyarország (Tv: M4 Sport)
20.45: Izland–Románia (Tv: Sport1)
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

B-LIGA

A Nemzetek Ligája 2018–2019-es kiírásában a B-ligában éppen négy olyan csapat szerepelt, amely az Európa-bajnoki selejtezőből nem tudta kvalifikálni magát, így mindannyian kapnak még egy esélyt. Érdekesség, hogy a szeptemberi NL-rajt mind a négy válogatott számára rémes volt, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország, Szlovákia és Írország is az utolsó helyen áll a csoportjában egyaránt 1 ponttal.

A négyesből egyedüliként a 2020-as NL-kiírásban már az A-ligában szereplő bosnyákoknál a koronavírus okoz problémát, a válogatott keret kihirdetése után Rusmir Civko másodedző és Haris Duljevic szélső tesztje is pozitív lett, így ők nem lesznek ott a csütörtöki összecsapáson. Dusko Bajevic szövetségi kapitány a védelem oszlopára, Ermin Bicakcicra sérülés miatt nem számíthat. Ian Baraclough északír kapitány viszont számolhat egy visszatérő védővel, Jonny Evans felépült sérüléséből, és készen áll a játékra. Szarajevóban 2000 néző előtt játsszák a mérkőzést, a győztes novemberben hazai pályán küzdhet meg az Eb-szereplésért – a legutóbbi két Eb előtti pótselejtezőjüket elbukó bosnyákok remélik, ezúttal fordul a kocka.

Az újra egészséges Jonny Evans visszakerült az északír keretbe, Szarajevóban pályára léphet (Fotó: AFP)
Az újra egészséges Jonny Evans visszakerült az északír keretbe, Szarajevóban pályára léphet (Fotó: AFP)

Szlovákiában a múlt héten még úgy volt, hogy a koronavírus miatt meghozott intézkedések miatt leáll a sportélet. A tervezett szigorítások a futballválogatott mérkőzéseinek megrendezését is veszélybe sodorták, de azóta kiderült, zárt kapuk mögött még a bajnokság is folytatódhat. Természetesen a pótselejtezőn nem lehetnek nézők, zárt kapuk mögött csap össze a két csapat, amely még az Eb-selejtező utolsó játéknapján is reménykedhetett a kijutásban – Szlovákiának a walesi–magyar iksz, Írországnak Dánia legyőzése nem jött össze. Az íreket azóta Mick McCarthy helyett Stephen Kenny irányítja, az új kapitánnyal két idegenbeli győzelem kell az Eb-hez, amelynek társházigazdájaként Írország kétszer otthon játszana.

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
20.45: Szlovákia–Írország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45:
Bosznia-Hercegovina/Észak-Írország–Szlovákia/Írország

C-LIGA

A C-liga rájátszásának érdekessége, hogy Skócia és Izrael azonos csoportba került a 2020-as Nemzetek Ligájában, és szeptember 4-én már össze is csaptak egymással. Ugyanúgy Glasgow-ban, a Hampden Parkban játszottak, mint csütörtökön fognak, és ahol a C-liga Eb-szereplője Csehországgal és Horvátországgal játszhat az Eb-n. A skótok szeretnének élni a lehetőséggel, de ehhez jobban kell játszaniuk az üres lelátók előtt. Steve Clarke feladatát nehezítette, hogy hétfőn csupán nyolcfős keretnek tarthatott edzést, mert játékosainak nagy része vasárnap játszott vagy padozott a klubjában.

A mieinkkel azonos NL-csoportban szereplő szerb válogatottat vendégül látó Norvégia a legutóbbi 11 mérkőzéséből csak egyet veszített el, igaz, azt szeptemberben éppen hazai pályán, Ausztriától. Viszont mindenki egészséges, Erling Haaland a Freiburg ellen két szerzett góllal melegített. Ljubisa Tumbakovics, a szerb nemzeti együttes szövetségi kapitánya nehéz helyzetben várja a selejtezőt, amelyen minden azon múlhat, meg tudják-e állítani a dortmundi gólgyárost. Nehezíti a vendégek helyzetét, hogy a Frankfurtban légióskodó Filip Kosztics nem játszhat, és kérdéses a nápolyi Nikola Makszimovics szereplése is, mert a klubtársaival együtt karanténba került, és nem akarják elengedni a válogatotthoz.

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Norvégia–Szerbia
20.45: Skócia–Izrael
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
18.00
(Norvégiában) vagy 20.45 (Szerbiában): Norvégia/Szerbia–Skócia/Izrael

D-LIGA

A Nemzetek Ligája-pótselejtező rendszerének nagy nyertese a Grúzia, Fehéroroszország, Észak-Macedónia, Koszovó négyesből kerül ki, egyikük ugyanis ott lehet az Európa-bajnokságon. Becsületükre legyen mondva, a két balkáni ország az Eb-selejtezőcsoportjában a harmadik helyen zárt, Koszovó öt ponttal előzte meg Bulgáriát… Észak-Macedónia Szlovéniát és Izraelt is legyőzte Szkopjéban, ahonnan a győztes Grúziába vagy Fehéroroszországba utazik novemberben. Egy biztos: a volt szovjet vagy jugoszláv államok egyike először szerepel önálló válogatottjával nagy világversenyen.

Koszovó először indult önállóan az Eb-selejtezőben, és még versenyben van (Fotó: AFP)
Koszovó először indult önállóan az Eb-selejtezőben, és még versenyben van (Fotó: AFP)

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
18.00:
Grúzia–Fehéroroszország (Tv: Sport1)
20.45: Észak-Macedónia–Koszovó
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
18.00: Grúzia/Fehéroroszország–Észak-Macedónia/Koszovó

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT
(Baki és Róma)
Olaszország
Svájc
Törökország
Wales

B-CSOPORT (Koppenhága és Szentpétervár)
Dánia
Finnország
Belgium
Oroszország

C-CSOPORT (Amszterdam és Bukarest)
Hollandia
Ukrajna
Ausztria
Az A-liga győztese (ha Románia kijut) vagy a D-liga győztese (ha Románia nem jut ki)

D-CSOPORT (London és Glasgow)
Anglia
Horvátország
Csehország
A C-liga győztese

E-CSOPORT (Bilbao és Dublin)
Spanyolország
Svédország
Lengyelország
A B-liga győztese

F-CSOPORT (Budapest és München)
Portugália
Németország
Franciaország
Az A-liga győztese (ha Románia nem jut ki) vagy a D-liga győztese (ha Románia kijut)

Legfrissebb hírek

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
23 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:40

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták voltak a meccs előtt

Magyar válogatott
2026.09.25. 20:12

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29