Spanyolország: eljött az idő, hogy De Gea leváltsa Casillast?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.10. 17:50
null
A Marca olvasói igent mondtak De Geára (Fotó: Action Images)
Spanyolország meglepetésre vereséget szenvedett csütörtöki, Szlovákiában rendezett Európa-bajnoki selejtezőjén. Nyolc éve először kapott ki az Eb-címvédő kvalifikációs mérkőzésen, a találkozó legnagyobb egyéni vesztese Iker Casillas, aki mindkét szlovák gólban benne volt, a szurkolók pedig a padra ültetését követelik Vicente del Bosque szövetségi kapitánytól.

Persze hiba lenne – már a nyári világbajnokságon is gyengélkedő – Iker Casillas nyakába varrni a spanyol válogatott újabb kudarcát, hiszen rúgott gólból csak egy volt a vendégek neve mellett. Ennek ellenére sokan elvesztették a hitüket a Real Madrid 158-szoros válogatott kapusával szemben, ezt a Marca pénteki szavazása is alátámasztja.

„Eljött az idő, hogy David De Gea legyen az első számú kapus?” – hangzott a spanyol lap kérdése, és a válaszolók 83.7 százaléka igennel voksolt, azaz egyértelmű többségben vannak, akik leváltanák Casillast.

A spanyol válogatottban tétmérkőzésen még soha nem kezdő De Gea Ikerrel ellentétben nagyszerű formában van, az Everton elleni angol bajnokin karrierje egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a Manchester United kapujában. 23 éves, több mint 100 Premier League-mérkőzés van a háta mögött, így rutinban nincs hiánya és a serdülő korból is régen kinőtt már.

A spanyol drukkerek véleményét már ismerjük, az Önére is kíváncsiak vagyunk, Vicente del Bosque álláspontjáról pedig a többet tudhatunk majd a Luxembourg elleni vasárnapi mérkőzésen. A mester a lefújás után megvédte első számú kapusát.

„A szabadrúgásgól előtt volt egy remek védése. Nem láttam pontosan a kispadról, de furcsa röppályát írt le a labda, ez becsaphatta őt”– utalt vissza a szlovákok első találatára Del Bosque.

Ha még nem látta, tekintse meg a Szlovákia–Spanyolország Eb-selejtező góljait!

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Barcelona kapusa

Spanyol labdarúgás
13 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
Tegnap, 20:06

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35
Ezek is érdekelhetik