Vesszen a labdabirtoklás? Éljen az orosz gyorsaság?

 

Mivel a címvédő spanyol válogatott nem tudta megnyerni az első mérkőzését – az Olaszország elleni mediterrán rangadó 1–1-re végződött –, elsőként kínálja magát a Del Bosque-legénységre is jellemző, hosszú labdabirtokláson alapuló harcmodor vizsgálata.

Nyilván senkit sem lep meg, hogy a legtöbb passzt megkísérlő (779) és sikerrel célba is juttató (705), a legtöbbször labdát szerző (80) spanyoloké a legmagasabb százalékos labdabirtoklási mutató (64 százalék).

Nemcsak az általuk elért első eredmény erősíti a „labdabirtoklás önmagában nem minden" tételt: adódik az a felismerés is, amit a labdát dajkáló csapatok élcsoportját vizsgálva tehetünk.

Vagyis: 1. Franciaország és Spanyolország 36-36 perc, 3. Hollandia 32, 4. Csehország 30. Mi a közös bennük?

Egyikük sem nyert, sőt kettő egyenesen kikapott, Hollandia még gólt sem szerzett. Győzelmük elmaradása nyilvánvalóan más és más magyarázatot igényel, azt azonban leszögezhetjük: labdabirtoklásuk hosszúságában nem kis szerepet játszhatott a támadásépítés során fellépő tanácstalanság.

Természetesen eszünk ágában sincs azt jövendölni, hogy például a spanyolok sokat csodált, magabiztos labdatartására többé sohasem épülhet győztes taktika. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy az oroszok vonatkozó adataihoz képest (46.2 százalékos labdabirtoklás, 17 lövés) arányaiban alacsony a lövéssel befejeződő spanyol támadások száma. Az is igaz persze, hogy nem ugyanakkora kihívás a csehekkel szemben támadni, mint az olaszok ellen.

Még egy érdekesség: a labdát legkevesebb ideig birtokló három válogatott (Anglia, Görögország, Olaszország), ha nem is nyert, de nem kapott ki.

MITŐL VOLT OLY VIRÁGZÓ OROSZORSZÁG TÁMADÓJÁTÉKA?

Mindig kettőn áll a vásár, azaz a szbornaja eredményes támadójátékához nyilvánvalóan kellettek a csehek védekezésbeli kihagyásai is, mégis van néhány adat, amelyik azt igazolja: Dick Advocaat legénysége egy s mást nagyon jól csinál.

Eddig Oroszország vezette a legtöbb gyors támadást (27), amihez más játékelemek sikeres alkalmazása jelentette az alapot. Vagyis: az orosz válogatott futballistái vívták (141) és nyerték meg (74) a legtöbb párharcot a földön; az oroszok fogták el a legtöbb átadást (54); az övék a második legtöbb szerelés (20) és a második legtöbb labdaszerzés (75).

A jelek szerint Advocaaték mindent sikeresen alárendeltek annak, hogy játékosaik alapképességeit (kiváló erőállapot, gyorsaság, megfelelő mentalitás) kamatoztassák.

MIK VEZETTEK HOLLANDIA MEGLEPŐ VERESÉGÉHEZ?

Eljátszhatnánk a gondolattal, hogy Hollandia a szombaton nyújtott játékával legyőzhetett volna több, a nagy taktikus Morten Olsen dán legénységénél felkészületlenebb ellenfelet, de ennek nem lenne sok értelme.

A számok alapján tanácsosabb magyarázatot keresni arra, hogy a pályára küldött holland labdarúgók miért nem jutottak nulláról legalább az egyre, noha ők vezették a legtöbb támadást (91) és ők célozták meg messze a legtöbbször a kaput (29).

A dán és a holland csapat adatainak összevetése nem indokolja a dán győzelmet. Az elfogott átadásokban mutatkozó dán fölényt (42:27) ellensúlyozza a több index tekintetében tapasztalható holland előny. Marad tehát magyarázatul a hollandok önmagukhoz, illetve más éremvárományosokhoz képesti gyengélkedése – és az ezt felismerő dánok szemfülessége.

S valóban: célt tévesztő labdáik (19) száma minimum kétszer több, mint bármely vetélytársuké. A franciákkal és a portugálokkal holtversenyben ők végezték el a legtöbb szögletet (11) – eredmény nélkül.

Említést érdemel még a megnyert párharcok alacsony száma. Nem önmagában az szúr szemet, hogy a hollandok vívták meg legkevesebb sikerrel a védekezésbeli párharcokat (28); nyomatékosítja ezt az adatot, hogy a hozzájuk hasonlóan viszonylag kevés ilyen párharcra kényszerülő – tehát többnyire támadó – spanyolokhoz (40) és franciákhoz (38) képest is gyengébben teljesítettek.

NÉHÁNY SZÉLSŐSÉGES ADAT AZ ANGOLOKRÓL

Az Anglia–Franciaország mérkőzés után az angolok játékát kritizálókat vélhetően nem dobja fel, hogy a háromoroszlánosok játékosai szereltek a legtöbbször (25). Kétségtelen: sokkal jobban érzékelhető volt, hogy Anglia vezette a legkevesebb támadást (58), ehhez képest játékosai a legtöbbször ragadtak lesen (5); hogy az angolok lőttek-fejeltek legkevesebbszer a kapura (3); hogy az angolok találták el a legkevesebbszer ténylegesen a kaput (1 – igaz, Joleon Lescott fejese be is ment).

NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG

Franciaország vezette a legkevesebb gyors támadást (7 – a dánokkal holtversenyben), másképp fogalmazva: a csapatot évek óta jellemző tanácstalan támadójáték meghaladásához mozgósítani kell még néhány hordónyi kreatív energiát.

Írország (76) és Horvátország (74) labdarúgói szerezték meg a legtöbb szabad labdát, ráadásul egymás ellen – ez az adat valamelyest alátámasztja azt az előzetes vélekedést, amely szerint a B-csoportban ez a két csapat a legkevésbé érett a negyeddöntőre.

Dánia emberei küldték a legkevesebb pontos átadást a 16-oson belülre (7), mégis nyertek.

A LEGMAGASABB INSTAT-INDEXEK

Az általános egyéni teljesítményt mérő, a játék minden számosítható elemét értékelő Instat-indexek alapján összeállított top 20-as lista sem tanulság nélküli. Mivel a legmagasabb húsz érték közül hatot spanyol, hármat-hármat francia és holland, tehát egyelőre győzelem nélkül álló labdarúgó érdemelt ki – az első öt helyezett kivétel nélkül ebből a három csapatból került ki –, máris megállapíthatjuk: még hat fecske sem feltétlenül csinál nyarat!

Hiába tehát a saját poszton nyújtott, sok mutató alapján kiválónak minősíthető egyéni teljesítmény, semmiféle kimutatás sem írhatja felül a földi élet egyik alapvető jellemzőjét, a kiszámíthatatlanságot különösebb cécó nélkül magában foglaló örök igazságot. Nevezetesen: „A futball = csapatjáték".

Érdekességképpen összeállítottuk a posztonként szortírozott Instat-indexek szerinti 1. fordulós álomcsapatot. Miközben nyugtázzuk, hogy vesztes csapatból senkinek sem sikerült bekerülnie, felhívjuk a figyelmet a befejező csatárok között a legmagasabban jegyzett Cesc Fabregasra.

Igaz, hogy a Barcelona ékessége pontot érő gólt szerzett, de az összesítésben harmadik legmagasabb indexet a passzjátékban való aktív részvételével, a 16-oson belülre küldött (!) passzokkal érdemelte ki – azaz természetesen nem klasszikus befejező csatárként. Olyan ugyanis a spanyol válogatottban Fernando Torres pályára lépéséig nem volt.