Euro 2012: Prandelli szerint nem három védővel állnak ki

2012.06.30. 19:32
Némi meglepetésre döntőbe került az olasz labdarúgó-válogatott a lengyel-ukrán Európa-bajnokságon. A finálé előtt a szövetségi kapitányt, Cesare Prandellit alaposan kifaggatták az olasz újságírók.

„A spanyolok a világ legjobbjai már évek óta, mindig mondjuk, hogy őket kell megvernünk a végső sikerhez – altatta kezdésként az ellenfelet Prandelli. – Erősségük nem merül ki a labdabirtoklásban, rengeteg labdát szereznek a középpályán, védelmük gyorsan visszazár. A középpályán kell föléjük kerekednünk, de nem vagyunk olyan arrogánsak, hogy azt mondjuk, a kezdetektől uraljuk majd a mérkőzést, túlságosan is tiszteljük ehhez a spanyolokat. A selejtezők során sokat támadtunk, és ezzel sokat kockáztattunk. Korábban soha nem ívelgettük előre a labdát hátulról, még edzéseken sem, de a hosszú labdák talán most sikerre vezetnek."Prandelli. – Erősségük nem merül ki a labdabirtoklásban, rengeteg labdát szereznek a középpályán, védelmük gyorsan visszazár. A középpályán kell föléjük kerekednünk, de nem vagyunk olyan arrogánsak, hogy azt mondjuk, a kezdetektől uraljuk majd a mérkőzést, túlságosan is tiszteljük ehhez a spanyolokat. A selejtezők során sokat támadtunk, és ezzel sokat kockáztattunk. Korábban soha nem ívelgettük előre a labdát hátulról, még edzéseken sem, de a hosszú labdák talán most sikerre vezetnek."

Kitért a csapat eszére, Andrea Pirlóra is, és elmondta, szerinte nem egyszemélyes a talján középpályássor.

„Középpályánk két éve összeállt, persze Pirlo szab fazont a csapatnak, de sokszor a többiek is képesek erre. Hogy a spanyolok meg unalmasak? Csak az emberek érzik úgy, de rendre hozzák az eredményeket, azaz abszolúte nem unalmasak. Támadni szeretnénk, mint mindig, de most a legfontosabb, hogy ne adjunk teret a spanyoloknak, és gyorsan visszaszerezzük a labdát".

A csoportmérkőzésen nem bírtak egymással a felek, és az a találkozó már csak azért is érdekes volt, mert a spanyolok klasszikus középcsatár nélkül, az olaszok pedig három védővel álltak ki.

„Megmondom őszintén, még nem döntöttem el 100 százalékosan, de aligha térünk vissza a 3–5–2-re, ám ha a mérkőzés közben úgy alakulnak az események, persze visszatérhetünk erre. Akkor kényszerből álltunk fel így, a 4–4–2-re visszatérve megtaláltuk az egyensúlyt a csapatrészek között, és úgy játszottunk ismét, mint a torna előtt. Pár edzésre még szükségünk van, hogy éhesen lépjünk pályára a fináléban."

Kitért két bolondos támadójára is Prandelli, aki szerint Antonio Cassano remeklése nem meglepő, mert elképesztő akarattal dolgozott és futballozott, különösen mióta apa lett; Mario Balotelli pedig rengeteget fejlődött, levetkőzte rosszfiús imázsát, áldozatokat hozva a sikerért – egyben megmutatva, hogy bizonyos szituációkban nélkülözhetetlen egy kis csibészség.

Elárulta azt is a mester, hogy a futballfanatikus olasz államelnök, Giorgio Napolitano hétfőn vendégül látja a csapatot, a döntő eredményétől függetlenül, és egy lelkesítő levelet is írt nekik.

Legfrissebb hírek

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51

A történelem nem ismétli magát, de néha rímel: 1–1-es döntetlen és kiállítás a francia-olaszon

Minden más foci
2026.10.02. 23:03

„Tartozom az olasz népnek” – Bastoni, miután megadta a törökverés alaphangját Bursában

Minden más foci
2026.09.29. 10:38

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
2026.09.21. 13:57

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01