Euro 2012: felsrófolták viteldíjaikat a kijevi taxisok is

MTI MTIMTI MTI
2012.06.07. 14:07
Jelentős mértékben megemelték fuvardíjaikat a zömében engedély nélkül dolgozó kijevi taxisok a pénteken kezdődő lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság előtt.

A kontinenstorna kezdete előtt az ukrán fővárosban működő taxik önkényesen mintegy 30 százalékkal emelték meg a viteldíjat. Kijevi illetékesek szerint azonban csak az illegálisan dolgozó taxisok növelték a tarifát – írta csütörtökön a Szegodnya című ukrán napilap internetes kiadása.

Anatolij Galazjuk, az Ukrán Taxiszövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy a legálisan működő kijevi taxik viteldíjai nem változtak, ám a „feketén” dolgozó taxisok – s szerinte ők teszik ki a bérautósok 95 százalékát – valóban megemelték az áraikat.

Becslések szerint Kijevben körülbelül 50 ezer a taxik száma, de közülük mindössze 2500 működik legálisan. A taxik kilométerenkénti hivatalos alapdíja, a gépkocsi típusától és komfortfokozatától függően, jelenleg 2.2 és 8 hrivnya (kb. 66 és 240 forint) között mozog.

Az ukrán főváros vezetése régóta tervezi a taxipiac reformját. Ennek értelmében Kijevben összesen 15 ezer taxi működését engedélyeznék, ám az elképzelés megvalósítását akadályozza a taxis társadalom határozott és jól szervezett ellenállása.

A társrendező Lengyelországban sem tökéletes a taxihelyzet, ugyanis a varsói rendőr-főkapitányságot az elmúlt hetekben többször értesítették arról, hogy a taxisok nem méltányosan járnak el ügyfeleikkel szemben, a valós utazási költségeknél magasabb összeget számláztak, ezért az Eb előtt véletlenszerű ellenőrzéseket vezettek be.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23
Ezek is érdekelhetik