Ibrahimovic: A hollandok elleni meccset már élvezni akarjuk

2011.10.03. 13:46
null
Ibrahimovic kezdi öregnek érezni magát, de a jövő évi Eb-n még mindenképpen ott akar lenni (Fotó: Reuters)
Címkék
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan és a svéd válogatott csatára éppen ma ünnepli 30. születésnapját. Ez alkalomból a svéd Aftonbladetnek adott interjút, amelyben beszélt a vasárnap ellenállhatatlan Juventusról és hazája válogatottjáról is: Ibra reményei szerint a finnek elleni pénteki meccset behúzzák, és akkor a Hollandia elleni jövő keddi hazai találkozót csak élvezniük kell.

A hétfőn 30 esztendős Ibrahimovic 2004-ben 23 évesen került az Ajaxtól a Juventushoz, s a torinóiaknál vált Európa-szerte rettegett sztárcsatárrá. A Milannal vasárnap este éppen első olasz klubja ellen játszott, és 2–0-s vereséget szenvedett.

„Jobb volt a Juventus, talán még örülhetünk is, hogy kettővel megúsztuk, szerencsére későn esett az első gól. A játék összképe alapján nem reménykedhettünk a pontszerzésben” – mondta a svéd Aftonbladetnek a meccs után Ibrahimovic, aki nem így tervezte a nagy nap előestéjét, de semmi sem ronthatja el a születésnapi partiját.

„Harminc? Kezdem öregnek érezni magam, de remélem, labdarúgóként van még bennem néhány jó év – mosolygott Ibrahimovic. – Gyönyörű menyasszonyom és két szép gyerekem van, velük töltöm a napot, aztán a svéd válogatott keretéhez csatlakozom.”

A svéd válogatott két kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtező előtt áll, pénteken Finnországban játszik, kedden pedig hazai pályán fogadja Hollandiát. Ha mindkét mérkőzését megnyeri, legjobb csoportmásodikként biztosan Eb-résztvevő. Ám ha legfeljebb két pontot szerez a csapattal, és a magyar válogatott megveri a jövő héten kedden Finnországot, a svédek a csoport 3. helyén zárnak.

„Remélem, mindkét meccsünk jól sikerül, és elérjük célunkat. A finnek elleni találkozó lesz a fontosabb, ha azt megnyerjük, a csoport második helye megvan, a legrosszabb esetben is pótselejtezősök vagyunk, és a Hollandia elleni összecsapás előtt elmondhatjuk, elértük célunkat, a többi csak hab lenne a tortán. Bízom benne, azt a meccset már fesztelenül, élvezetből játszhatjuk végig” – folytatta Ibra, aki eddigi 67 válogatott meccsén 28 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
3 perce

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt 11-es miatt

Foci vb 2026
3 perce

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
3 perce

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
16 perce

Erste Liga: Horváth Bálint marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
25 perce

NB I: a ZTE bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
29 perce

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
51 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik