BORSOS LÁSZLÓ
2022.10.06 07:46 Frissítve: 2022.10.06 22:17

Légiósok: óriásit kaszálhat majd Kerkez Milos eladásával az AZ

Hollandiában úgy látják, ha az AZ-et erősítő Kerkez Milos továbbra is ilyen ütemben fejlődik és tartja kiváló formáját, magasabb átigazolási díjért válthat klubot, mint a nyáron az Ajaxnak 10 millió euróért értékesített posztriválisa, a 11-szeres holland válogatott Owen Wijndal – a 18 éves magyar balhátvéd csütörtökön az Ekl-ben játszhat.

Kerkez Milos (piros mezben) jól fedezi a labdát, és gyorsaságát, valamint lövőtechnikáját kihasználva jelentős támogatást ad csapatának a támadásokban (Fotó: Getty Images)

 

Kiválóan teljesít az alkmaari csapat az idényben, nyolc fordulót követően vezeti hazája bajnokságát és az Európa-konferencialiga-csoportjában is az élen áll. Az együttes csütörtökön a ciprusi bajnok Apollonnal méri össze erejét, s jó esély kínálkozik arra, hogy pályára lép a kétszeres magyar válogatott Kerkez Milos. A 18 éves magyar balhátvéd alapember csapatában, a bajnokságban minden mérkőzésen a kezdő tizenegybe jelölte Pascal Jansen vezetőedző. A holland sajtó elismerően ír a tehetségről, a patinás Voetbal International négyszer választotta be a forduló válogatottjába, 7.03-as átlagosztályzattal a bajnokság abszolút rangsorának negyedik helyezettje. Kíváncsiak voltunk rá, miként látják Kerkez Milos játékát, személyiségét, fejlődését és a benne rejlő lehetőségeket Hollandiában, ezért megkerestünk Simon Zwartkruist, a Voetbal International AZ-vel foglalkozó szakíróját, aki hétről hétre testközelből látja játszani a fiatal labdarúgót.

„A holland sajtóban nagyon jó a megítélése, Pierre van Hooijdonk, a Feyenoord egykori kiváló csatára az állami televízióban a minap azt mondta róla, ragyogó benyomást tett rá, az AZ pedig jól jár majd az eladásával – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Simon Zwartkruis.Már az előző idényben, a Vitesse elleni Európa-konferencialiga-rájátszásban nyújtott teljesítménye alapján úgy véltem, erre a srácra nyugodtan rá lehet bízni a balhátvédposztot, a klub ismét nagyot húzott a szerződtetésével. A magyar válogatott Németország elleni mérkőzése után arról írtam, hogy az AZ óriásit kaszálhat a nemzeti csapatban bemutatkozó Kerkez Milossal, míg a Milannál vakarhatják a fejüket, amiért elengedték. A holland klubra jellemző, hogy fiatal, tehetséges játékosokat csábít magához, fejleszti, majd jó pénzért értékesíti őket: hamarosan a svéd szélső Jesper Karlssont adhatja el, utána viszont vélhetően a magyar balhátvéd következik a sorban. Kerkez Milos hihetetlen ütemben fejlődik, Hollandiában döbbenten nézik, tizennyolc éves létére mennyire érett a játéka, ami olyan, mintha hároméves rutinja lenne ezen a szinten. Csapattársai szeretik őt, könnyen beilleszkedett. Már az AZ-nél töltött első napján magát adta, sokat beszélgetett, viccelődött, ami nem jellemző azokra a kortársaira, akik külföldről érkeznek. A szememben majdhogynem kész játékosnak tűnik, a technikai képességei kimondottan jók, de az igazi pluszt a mentalitása jelenti. Kicsattan az energiától, kiváló az erőnléte, keményen megharcol minden labdáért. Látszik rajta, hogy szeret támadni, kísérni a támadásokat, emiatt azonban előfordul, hogy nem ér vissza idejében, úgyhogy még dolgoznia kell azon, hogy megtalálja a támadás és a védekezés közötti egyensúlyt – ha az ellenfél kontratámadásra rendezkedik be, az AZ megihatja előrenyomulásának a levét.”

Ha ezen a téren javul, szintet léphet, mint korábbi csapattársa, a 11-szeres holland válogatott Owen Wijndal.

„A fiatal Owen Wijndal ugyanezzel a problémával küzdött, majd miután letisztult a játéka, huszonkét éves korában tízmillió euróért az Ajaxhoz szerződött. Megjegyzem, a holland balhátvéd tizennyolc évesen nem tűnt ennyire jó játékosnak, mint most a magyar védő, aki ha továbbra is így teljesít és ennyi gólpasszt ad és gólt szerez, lényegesen nagyobb összegért válthat csapatot, mint egykori posztriválisa. Szerintem érdemes lenne még másfél idényt maradnia a klubban, majd az Ajaxhoz vagy a PSV-hez szerződnie, hogy a Bajnokok Ligájában is megmutassa magát. Sőt azt is el tudom képzelni, hogy rögtön topbajnokságba szerződik – szerintem a német élvonal passzolna leginkább hozzá.”

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AZ 2 2 5–1 +4  6
2. Dnipro-1 2 1 1 3–2 +1  3
3. Apollon Limassol 2 1 1 1–3 –2  1
4. Vaduz 2 1 1 1–4 –3  1

 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

A-CSOPORT
21.00: Hearts (skót)–Fiorentina (olasz)
21.00: RFS (lett)–Basaksehir (török)
B-CSOPORT
18.45: Anderlecht (belga)–West Ham United (angol)
18.45: Silkeborg (dán)–FCSB (román)
C-CSOPORT
18.45: Lech Poznan (lengyel)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
21.00: Villarreal (spanyol)–Austria Wien (osztrák)
D-CSOPORT
18.45: Slovácko (cseh)–Nice (francia)
21.00: 1. FC Köln (német)–Partizan Beograd (szerb)
E-CSOPORT
18.45: Dnipro (ukrán)–Vaduz (liechtensteini), Kassa
21.00: AZ (holland)–Apollon (ciprusi)
F-CSOPORT
18.45: Molde (norvég)–Shamrock Rovers (ír)
21.00: Gent (belga)–Djurgarden (svéd)
G-CSOPORT
18.45: Sivasspor (török)–Ballkani (koszovói)
21.00: Slavia Praha (cseh)–CFR Cluj (román)
H-CSOPORT
18.45: Pjunik Jereván (örmény)–Zalgiris Vilnius (litván)
21.00: Basel (svájci)–Slovan Bratislava (szlovák) 

2022.11.07 10:55:27

Európa-liga nemzetisport.hu

Az Ajax az Union Berlinnel, a Leverkusen a Monacóval, míg a Juventus a Nantes-tal csap össze.

2022.11.03 16:56:56

Európa-liga nemzetisport.hu

Bakaszetasz révén már a hetedik percben vezetést szereztek a törökök, a Fradi nem tudott egyenlíteni.

2022.10.29 00:12:12

Európa-liga nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A Fradi olyan magas polcra jutott, ahová még csak vágyik a Barcelona vagy épp a Manchester United.