El: az Espanyol edzője „letudná” az Európa-ligát, és a La Ligára koncentrálna

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 19:47
A csütörtöki Ferencváros–Espanyol Európa-liga-összecsapás előtt a hazaiakat követően a spanyol csapat is megtartotta sajtótájékoztatóját Pablo Machín vezetőedzővel, illetve a vendégek középpályásával, Sergi Darderral.

Sergi Darder, az Espanyol középpályása a sajtóeseményen elmondta, három pontért jöttek Budapestre.Sergi Darder, az Espanyol középpályása a sajtóeseményen elmondta, három pontért jöttek Budapestre.

„Holnap megszerezhetjük az első helyet a csoportunkban. Minden meccsen javulni akarunk, azért vagyunk itt, hogy nyerjünk. Mindig jót tesz a környezetváltás, az eredményeink pedig jobban alakulnak az Európa-ligában, reméljük, az itteni formánkat át tudjuk menteni a bajnokságra is. Nem elégszünk meg azzal, hogy továbbjutottunk, az első helyen akarunk végezni. Egy jó eredmény sokat lendítene rajtunk a bajnokságban” mondta Darder.

„Továbbjutottunk már a csoportból, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnénk nyerni. Ha elsőként végeznénk a csoportban, abból az következne, hogy a kieséses szakaszban lehetségesen kedvezőbb ellenfelet kapnánk. Jobb lenne hamarabb letudni az Európa-ligát, és továbbjutni az első helyen, mert akkor tudnánk a bajnokságra összpontosítani” nyilatkozta az Espanyol vezetőedzője, aki elmondta, a csütörtöki mérkőzésen olyanok juthatnak szerephez, akik korábban nem kaptak annyi játéklehetőséget.

Pablo Machín továbbá azt is elárulta, hogy az Osasuna elleni bajnoki mérkőzés fontosabb csapata számára, mivel az Európa-ligában már továbbjutottak, a La Ligában viszont az utolsó előtti, 19. helyen állnak a tabellán.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol43110–1+910
2. Ludogorec422 8–8 0 6
3. FERENCVÁROS4121 2–4–2 5
4. CSZKA Moszkva413 1–8–7 1
EURÓPA-LIGA,CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
H-CSOPORT
18.55: FERENCVÁROS
–Espanyol (spanyol) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
18.55:CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár) (Tv:Digi Sport2)
Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
9 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
10 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33
Ezek is érdekelhetik