Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, de a program végén jöttek a hazai győzelmek is

K. Zs.K. Zs.
2026.07.23. 22:09
A ritka hazai gólörömök egyike: Orkun Kökcü (jobbra) révén vezetést szerzett a Besiktas (Fotó: Getty Images)
Nemcsak a Ferencváros, hanem a Maccabi Tel-Aviv, a PAOK és a Hradec Králové is győzött idegenben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének csütörtöki játéknapján, de az Anderlecht és a CSZKA Szófia is megúszta vereség nélkül a vendégeskedést. A program végére a hazai csapatok is belelendültek, késő este a Besiktas, a Sankt Gallen és a Hajduk Split is nyert.

Várkonyi Bence csapata, a Qarabag a bolgár CSZKA Szófiát fogadta, és bár mindkét oldalon adódott gólszerzési lehetőség, 0–0 lett a vége. A fiatal magyar légiós – akárcsak az előző kör két mérkőzésén – végig a pályán volt az azeri csapatban (0–0).

A Dinamo Kijev a lengyelországi Lublinban látta vendégül a PAOK-ot, és bár már a 3. percben gólt szerzett, a görögök hárommal válaszoltak, és kézben tartották a mérkőzést. Justin Lonwijk 77. percbeli szépítése után megváltozott a játék képe, a Dinamónak volt lehetősége egyenlíteni, de két helyzete is kimaradt (2–3). 

Született egy ukrán gól Svédországban is: Danilo Szikan 20 méteres szabadrúgásból hatalmas lövést küldött a jobb felsőbe, a 6. perctől vezetett az Anderlecht. Aztán Nathan Saliba a 79. percben megkapta második sárga lapját, a brüsszeliek emberhátrányba kerültek, és az éppen csak becserélt Frank Adjei a 89. percben megmentette a döntetlent a Hammarbynak (1–1).

Jens Hjertö-Dahl iránt erősen érdeklődik az angol második vonalba visszajutó Cardiff City, de a norvég futball 20 éves ígérete egyelőre még a Tromsö játékosa; pályára is lépett csütörtökön, az 53. percben tizenegyest rúghatott, csakhogy Adam Zadrazil kivédte gyenge lövését. A hazaiak szempontjából még fájóbb, hogy a hajrában a Hradec Králové a győztes gólt is megünnepelhette: a Csehországban szép karriert befutó, a Slaviával négy-négy bajnoki címet és kupát nyerő csereember, a veterán holland Mick van Buren volt a gólszerző (0–1).

A Maccabi Tel-Aviv az 53. percben már három góllal vezetett a szebb napokat látott Sheriff otthonában, és végül ötnél állt meg – a duplázó Szajed Abu Farhi vezérletével az izraeli csapat alighanem eldöntötte a párharcot (0–5).

A Midtjylland számára rosszul indult az isztambuli mérkőzés: a 15. percben Friday Etim pontatlan labdaátvétel után véletlenül megtaposta a Tiago Djalót. A nigériai légiós nem kerülhette el a piros lapot, és a Besiktas tíz perccel később kihasználta az emberfórt: a csapatkapitány Orkun Kökcü mintegy 18 méterről nagyszerű lövést küldött a kapu bal oldalába. A folytatásban hiába a jelentős fölény, a „fekete sasok” nem voltak képesek újabb gólt szerezni (1–0).

Eredményes Sankt Gallen-letámadás után Aliou Baldé éles szögből nagy gólt lőtt Anatolij Trubin szeme közé az első félidő végéhez közeledve. A Benfica ezt még megválaszolta a szünet előtt, Rafa Silva szép összjátékot követően gurított a bal alsóba, de a hajrában Tom Gaal fejesével a svájci bajnoki ezüstérmes némi meglepetésre mégiscsak megnyerte a mérkőzést – rosszul indult tehát a José Mourinho helyét átvevő új lisszaboni vezetőedző, Marco Silva időszaka (2–1).

S hogy jusson egy többgólos hazai győzelem is erre a játéknapra, arról a Hajduk gondoskodott az előző idényben a Bajnokok Ligájában szereplő Pafosz ellen: Michele Sego remekül végrehajtott szabadrúgásból vágta be a splitiek első gólját az 56. percben, nem sokkal később a rutinos Dario Melnjak egy ellencsapás végén szerezte a másodikat (2–0).

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Qarabag (azeri)–CSZKA Szófia (bolgár) 0–0
Dinamo Kijev (ukrán)–PAOK (görög) 2–3
Hammarby (svéd)–Anderlecht (belga) 1–1
Tromsö (norvég)–Hradec Králové (cseh) 0–1
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–5
St. Gallen (svájci)–Benfica (portugál) 2–1
Besiktas (török)–FC Midtjylland (dán) 1–0
Hajduk Split (horvát)–Pafosz (ciprusi) 2–0
Twente (holland)–Ferencvárosi TC 1–2

A visszavágók július 30-án lesznek.

Európa-liga
2 órája

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

A zöld-fehérek idénybeli harmadik El-selejtezőjüket is megnyerték, és egygólos előnyből várhatják a hazai visszavágót.

 

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
1 órája

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
2 órája

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
5 órája

A Ferencváros játéka változhat, a felállása valószínűleg nem

Európa-liga
10 órája

Erwin Koeman: Jól ismerem a Twentét, előnyt akar szerezni a Fradi ellen

Európa-liga
12 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
2026.07.22. 22:30

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
2026.07.22. 20:53

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
2026.07.22. 09:40