Ekl: 3–1-re kikapott otthon, de továbbment a máltai csapat

Vágólapra másolva!
2023.07.18. 23:15
null
A pirosak örülhettek a végén
Nem mindennapos párharcot vívott egymással a máltai Balzan FC és a szlovén NK Domzale az Európa-konferencialiga selejtezőjének 1. fordulójában. A máltaiak az első meccsen 4–1-re nyertek, a visszavágón viszont csak hosszabbításban biztosították be továbbjutásukat, miután 3–0 után a ráadás elején André Fausto betalált. Őt aztán négy perc múlva kiállította a játékvezető, a máltaiak azonban így is kihúzták újabb kapott gól nélkül.

 

A két csapat régi ismerősként köszönthette egymást már az első meccsen is, a Balzan legutóbbi nemzetközi kupaszereplésekor is összefutott a Domzaléval, más kérdés, hogy a 2019–2020-as Európa-liga selejtezőjének első köre után a szlovének örülhettek a továbbjutásnak.

Miután most az első meccsen meglepetésre 4–1-re győzött Szlovéniában a máltai csapat, nagyon úgy tűnt, hogy a visszavágó után bosszút áll a Balzan. Aztán a visszavágó hajrájára fordulva már inkább a lendületben lévő Domzale reménykedhetett a továbbjutásban: megszerezte a harmadik gólját, ami azt is jelentette, hogy következik a hosszabbítás. Ennek a legelején aztán jött a harmadik szlovén gól előtt pályára lépő André Fausto, s kapu előtti kavarodás végén megszerezte a végül továbbjutást jelentő gólt. Igaz, a lefújás pillanatát már nem a pályán töltötte, gólja után ugyanis mezlevételért sárgát kapott, négy perc múlva meg egy kíméletlen becsúszásért a másodikat is, így mehetett az öltözőbe.

A Balzan 10 emberrel is kiharcolta a következő körben való szereplés lehetőségét, míg a Domzale számára véget ért az európai kupaszereplés.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Balzan (máltai)–Domzale (szlovén) 1–3 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Balzan, 5–4-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik