Kis: Fejben már tudjuk, hogyan juthatunk tovább

2011.07.21. 14:35
null
Az első meccs 1–1-es döntetlenje után idegenben kell kiharcolniuk a továbbjutást Bödééknek (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Kis Károly fejben már tudja, csapata hogyan juthat tovább ma este a Tromsö otthonában az Európa-liga selejtezőjének második köréből. A kérdés már csak az, hogy vajon a Paks játékosai mennyire tudják megvalósítani vezetőedzőjük taktikai utasításait...

 

Bár az egy héttel ezelőtti hazai mérkőzésen (1–1) a Paks nem tett szert (megnyugtató) előnyre a norvégiai visszavágó előtt, már az is biztató jel, hogy hátrányt sem kell ledolgoznia Kis Károlyéknak – már ha a Tromsö idegenben szerzett gólja miatti kedvezőbb helyzetétől eltekintünk. Ennek következtében ugyanis egy 0–0-s döntetlen azt jelentené, hogy a skandináv együttes mérkőzhet meg a skót Heartsszal a selejtező harmadik körében.

Az NB I előző kiírásában ezüstéremig jutó Paksnak tehát nincs könnyű dolga, pláne, hogy ma este – akárcsak a szintén norvég Aalesund otthonába látogató Ferencvárosnak – a hideg időjárás mellett a műfüves pálya okozta esetleges nehézségekkel is meg kell birkóznia, hogy a Tromsö gyors, dinamikus norvég futballistáiról ne is beszéljünk...

„A körülmények mások lesznek, mint idehaza, de muszáj alkalmazkodnunk hozzájuk. Ha azt hajtogatnánk, hogy hideg lesz, esni fog és műfüves pályán kell játszanunk, azzal mit érnénk el? Megmondom én, semmit. Márpedig a semminél többre vágyunk..." – idézi a Nemzeti Sport Kis Károly vezetőedzőt, aki azt is elárulta, fejben már tudják, hogyan lehet túljutni a Tromsőn.

„A székesfehérvári mérkőzés egyes periódusaiban bizonyítottuk, hogy méltó partnerei vagyunk a Tromsőnek – a sikerhez ezúttal az első perctől fogva az utolsóig fel kell nőnünk hozzá. Az én szememben bravúrral felérő továbbjutásra kizárólag akkor van sanszunk, ha mindvégig abban a ritmusban játszunk, mint a házigazdák. A norvégok gyorsak, dinamikusak, fegyelmezettek, így értelemszerűen akkor lesz kiélezett a csata, ha mi is azok tudunk lenni. Ha nem hibázunk, összejöhet a siker, máskülönben nincs esélyünk."

Arra a kérdésre, hogy vajon miben kerekedhet a Paks az északiak fölé a meccsen, Kis Károly azt mondta, a védők mögé belőtt labdákkal, illetve a szélek megjátszásával lehet veszélyt teremteni a Tromsö kapuja előtt. A paksi szakember hozzátette, hogy természetesen nem csak ebben bíznak a klubnál.

A házigazdáknál pedig nemcsak a több ezer norvég szurkoló buzdításában, hanem a klub ikonja, Sigurd Rushfeldt pályára lépésében is. A székesfehérvári összecsapást sérülés miatt kihagyó helyi legenda, a 38-szoros válogatott támadó a Nordlys szerdai számában erősítette meg, hogy ha rajta múlik, még egyszer nem marad le a Paks elleni meccsről. Nem árt tudni, Rushfeldt a nemzeti együttestől ugyan visszavonult már, a góllövéssel azonban nem hagyott fel. Pillanatnyilag 174 találatnál jár hazája élvonalában, s ezzel nemcsak a jobbára faházakból álló, a feljegyzések szerint 1794-ben még nyolcvan, 2011-ben már hatvannyolcezer lakost számláló város, hanem az ország legeredményesebb góllövőjének is számít.

A Paksiak tehát csütörtök este 19 órától kezdik meg kilencvenperces (adott esetben fél órával hosszabb) csatájukat a továbblépés érdekében a skandináv időjárás, a műfű és a rettegett norvég gólvágóval készülő Tromsö ellen.

kerdes=Ön szerint továbbjut-e a Paks a Tromsö ellen?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
6 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
12 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
19 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
19 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
20 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
25 perce

Gyors és egyszerű játékra lehet számítani az Olajtól az új finn edzővel

Kosárlabda
29 perce

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
31 perce
Ezek is érdekelhetik