Józsi: Öngyilkosság lenne beállni védekezni

2011.07.21. 11:37
null
Abdiék még a műfűvel barátkoznak, Prukner már a jövőbe tekint? (Fotó: ftc.hu)
Címkék
Csütörtök este 19 órakor lép pályára a Ferencváros a norvég Aalesund otthonában az Európa-liga selejtezőjének második körében. A 2–1-es FTC-sikert hozó múlt heti első mérkőzés után Józsi Györgyék előnyből vághatnak neki a zord északi időjárással nehezített meccsnek, bár a középpályás szerint öngyilkosság lenne, ha beállnának védekezni...

 

Biztató játékkal rukkolt ki egy héttel ezelőtt Prukner László csapata az Üllői úton, és annak ellenére, hogy az első félidőben hátrányba került az FTC, végül Oláh Lóránt és Liban Abdi révén sikerült fordítania. Az egygólos előny adott esetben elég lehet a harmadik körbe lépéshez, de mivel az Aalesund idegenben szerzett gólt, ma este egy 1–0-s hazai siker a norvégok továbbjutását jelentené.

„Az Aalesund elleni első mérkőzés tanulsága, hogy a helyzeteket be kell rúgni, plusz ugyanazt az agresszív, letámadós focit folytatni, amelyet az Üllői úton a fantasztikus közönségünk segítségével sikerült megvalósítanunk. Ugyan tartom, hogy a stabil csapatvédekezés fél siker, mégsem szabad beállnunk bekkelni. Az öngyilkossággal érne fel. Elöl szerencsére olyan támadók játszanak, akikben benne van a gól. Persze nálunk a szélsőséges érzelmek jellemzőek. Ha továbbjutunk és megverjük a Diósgyőrt, mennybe megyünk, ha kiesünk és kikapunk a hétvégén, a székházat is lebontják" – vélekedett Józsi György a Nemzeti Sport megkeresésére.

Az Üllői úton hatalmas bombagólt szerző Abdi most már a zöld-fehéreket tartja a párharc esélyesebbjeinek, annak ellenére, hogy Aalesundban ma este meglehetősen nagy hidegben és műfüvön kell kiharcolniuk a továbbjutást.

„A párharc előtt ötven-ötven százalékra tettem az esélyeket, most már valamivel felénk billen a mérleg nyelve. Tudom, hogy műfüvön játszunk majd kint, ami nem nekünk kedvez, ám egy gólt csak benyesünk valahogy, és azzal már továbbmehetünk. Tudjuk, hogy nagyobb immár a felelősségünk, végtére is az Európa-ligában képviseljük a klubot. Tény, jobban játszottunk riválisunknál, de nem dőlhetünk hátra. Most már nem szabad elrontani" – vélekedett a szomáliai támadó, aki gyerekkorában Norvégiában nevelkedett, így ma este tulajdonképpen a saját hazájába tér vissza.

Kent Bergersen, a norvégok vezetőedzőjét, Kjetil Rekdalt az Üllői úti meccsen helyettesítő szakember még mindig ugyanolyannak ítéli meg a két fél sanszát a továbbjutására, mint a budapesti 2–1 előtt, ám tudja, hogy a közönség ezúttal mellettük áll majd.

„Ötven-ötven százalék a két gárda esélye. Ha meg tudjuk zavarni a magyarok védelmét, gólokat szerezhetünk, amihez a közönség támogatását is élvezni fogjuk, ez rendkívül fontos – mondta a Kjetil Rekdal vezetőedző távollétében az első mérkőzésen a skandinávokat irányító Bergersen. – A Ferencváros jó csapat, kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk benne, s főleg támadásban erős. A norvég élvonalban is jó eséllyel indulna, még akkor is, ha a stílusa el is tér a miénktől. Védekezésben rengeteg területet ad az ellenfelének, nekünk ezt kell kihasználnunk. Nem hiszem, hogy mást játszana, mint hazai pályán."

Ma este tehát újabb fontos pillanat érkezhet el a Ferencváros történetében a nemzetközi kupaszereplést illetően. Kérdés persze, vajon tudnak-e élni Prukner Lászlóék a lehetőséggel a továbbjutás kapujában...

kerdes=Ön szerint továbbjut-e a Ferencváros az Aalesund ellen?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek

Blaskó Mihály örül, hogy barátjával élhette át élete egyik legnagyobb élményét

Csupasport
9 perce

Íme, az Elefántcsontpart–Norvégia meccs kezdői

Foci vb 2026
18 perce

Elefántcsontpart az Inter csatárával kezd, a norvégoknál kimaradt a Dortmund védője

Foci vb 2026
29 perce

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
53 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
1 órája

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
1 órája

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
1 órája

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik