Labdarúgás: elutasították Mészáros és Polekszics fellebbezését

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2010.09.09. 09:19
null
Érvényben maradt Polekszics (balra) és Mészáros (középen) eltiltása (Fotó: Szabó Miklós - archív)
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elutasította a DVSC csapatának beadványát, így érvényben marad a klub két játékosának, Mészáros Norbertnek és Vukasin Polekszicsnek a bundaügyben kiszabott eltiltása.  

Mészárost 2011 végéig, Polekszicset pedig 2012. június 30-ig tiltotta el júniusban az UEFA fegyelmi bizottsága, miután a testület szerint nem tettek eleget jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

Vukasin Polekszics arra hivatkozott fellebbezésében, hogy a kísérletet elhárította, továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás. Mészáros Norbert azt kívánta igazolni a fellebbviteli eljárásban, hogy egyáltalán nem került kapcsolatba mérkőzést befolyásolni szándékozó személyekkel.

Az ügyet a fellebbviteli bizottság tegnap tárgyalta. Tanúként meghallgatták a Loki három játékosát, Dombi Tibort, Kiss Zoltánt és Djordje Panticsot is. Ezt követően született meg késő este a döntés, amelyet egyetlen tanú vallomására alapozva hozott meg a fegyelmi bizottság – számolt be róla a debreceniek hivatalos honlapja.

A két játékos és ügyvédeik döntik el, hogy a lausanne-i sportbírósághoz, a CAS-hoz fordulnak-e.  

Legfrissebb hírek

Hát ilyen lesz a viharszünet a vb-n: Anglia jókora késéssel kezdve, de megverte Costa Ricát

Foci vb 2026
4 órája

Csütörtöki sportműsor: Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol a labdarúgó-világbajnokság

Minden más foci
5 órája

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
5 órája

Neto és Conceicao góljával nyert a portugál válogatott a vb előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
5 órája

Javier Aguirre: Mexikó történelmi nap előtt áll

Foci vb 2026
6 órája

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
6 órája

Savanyú, keserű – Deák Zsigmond publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik