A bolgárok kockáztatnak, de a DVSC is támadni akar

2010.08.25. 19:16
null
Herczeg Andrást faggatják a bolgár riporterek a holnapi meccs kapcsán (Fotó: Balázs Bence)
A DVSC labdarúgócsapata ma kora délután érkezett meg Bulgáriába, a Liteksz Lovecs elleni holnapi Európa-liga-selejtező visszavágójára, azóta pedig már sajtótájékoztatót is tartott a debreceniek klubmenedzsere, Herczeg András és a csapatkapitány, Kiss Zoltán. A csütörtöki visszavágó kapcsán mindketten azt hangsúlyozták, hogy a 2–0-s előny ellenére nem szabad feladniuk a támadás lehetőségét. A bolgárok vezetőedzője, Petko Petkov a Liteksz hivatalos honlapjának arról beszélt, még közel sem lefutott a párharc, de az biztos, hogy nagyon nehéz találkozó elé néznek.

„Nálunk az előny, de ezt el kell felejteni, és úgy kell pályára lépni, mintha nulla nulla lenne az állás. Sokan feltették a kérdést, hogy miért álltunk vissza a nyíregyházi találkozó második félidejében. Inkább arról van szó, hogy a bolgárok más felfogásban jöttek ki. Minden mindegy alapon kezdtek el támadni, hiszen kétgólos hátrányban voltak. Ennyire azonban nem szabad magunkra húzni őket. Azt a játékot kell nyújtanunk, amit tudunk: vagyis fontos, hogy ne adjuk fel a támadásokat" – nyilatkozta a Debrecen csapatkapitánya, Kiss Zoltán a holnapi Liteksz Lovecs–DVSC Európa-liga-selejtező visszavágóját megelőző sajtótájékoztatón.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT
 

A Debrecen hivatalos honlapja közzétette a holnapi, Liteksz elleni várható kezdőcsapatot, ebben nincs változás az egy héttel ezelőtti győztes gárdához képest.

 

A DVSC várható kezdőcsapata: Malinauskas – Bernáth, Komlósi, Mijadinoszki, Laczkó – Czvitkovics, Kiss, Varga J., Szakály – Kabát, Coulibaly.

A csapat klubmenedzsere, Herczeg András hasonlóan vélekedett, hangsúlyozta, szeretnék minél többet birtokolni a labdát.

„A DVSC nem szokott beállni védekezni, most sem erre készülünk. Legfeljebb akkor, ha erre kényszerítenek minket, és minden bizonnyal a bolgároknak ez lesz a céljuk, de bízom benne, a mi akaratunk érvényesül, minél többet a saját térfelükön tudjuk tartani őket. Legyen nálunk a labda minél többet, és ne kapkodjuk el a támadásokat. Az egész csapatnak szervezetten és egységesen kell futballoznia" – fogalmazott a szakember.

A bolgárok vezetőedzője, Petko Petkov szerint sokkal bátrabb játékot kell nyújtaniuk hazai pályán, mint azt Nyíregyházán tették, és ha felvállalják a nyílt futballt, akkor továbbjuthatnak.

„Van esélyünk! Sokkal agresszívebb játékot kell nyújtanunk, kockáztatnunk kell, ez a siker titka. Ez persze azzal is jár, hogy a védelmünkre még nagyobb teher hárul majd, mint az első találkozón. Úgy érzem, továbbjuthatunk, de nem csapjuk be magunkat, tudjuk, hogy nehéz találkozó vár ránk" – mondta Petkov csapata hivatalos honlapjának.

Ha csak a nyilatkozatokból indulunk ki, akkor alighanem remek mérkőzésre van kilátás, hiszen mindkét szakvezető támadófocit ígér. Amennyiben a bolgárok valóban kinyílnak, akkor szinte csak a DVSC támadóin múlik majd a továbbjutás, hiszen az már az első meccsen látszott, hogy a Liteksz védelme közel sem áthatolhatatlan (kiváltképp a pontrúgásoknál hozható könnyen zavarba).

 EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Szibir (orosz)–PSV (holland) 1–0
BATE (fehérorosz)–Marítimo (portugál) 3–0
PSG (francia)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–0
Leverkusen (német)–Tavrija (ukrán) 3–0
CSZKA Moszkva (orosz)–Anorthoszisz (ciprusi) 4–0
Rapid Wien (osztrák)–Aston Villa (angol) 1–1
Slovan (szlovák)–Stuttgart (német) 0–1
Vaslui (román)–Lille (francia) 0–0
Omonia (ciprusi)–Metaliszt (ukrán) 0–1
AIK (svéd)–Levszki (bolgár) 0–0
Dnipro (ukrán)–Lech Poznan (lengyel) 0–1
DEBRECENI VSC–Liteksz Lovecs (bolgár) 2–0
Odense (dán)–Motherwell (skót) 2–1
Feyenoord (holland)–Gent (belga) 1–0
Steaua (román)–Grasshoppers (svájci) 1–0
Galatasaray (török)–Karpati (ukrán) 2–2
CSZKA Szófia (bolgár)–TNS (walesi) 3–0
Hajduk (horvát)–Unirea (román) 4–1
Genk (belga)–Porto (portugál) 0–3
Palermo (olasz)–Maribor (szlovén) 3–0
FC Bruges (belga)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 2–1
Lausanne (svájci)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 1–1
PAOK (görög)–Fenerbahce (török) 1–0
Liverpool (angol)–Trabzonspor (török) 1–0
Celtic (skót)–Utrecht (holland) 2–0
Timisoara (román)–Manchester City (angol) 0–1
Napoli (olasz)–Elfsborg (svéd) 1–0
Getafe (spanyol)–APOEL (ciprusi) 1–0
Dundee United (skót)–AEK (görög) 0–1
AZ (holland)–Aktobe (kazah) 2–0
GYŐR–Dinamo Zagreb (horvát) 0–2
Dortmund (német)–Karabah (azeri) 4–0
Sturm (osztrák)–Juventus (olasz) 1–2
Sporting (portugál)–Bröndby (dán) 0–2

Villarreal (spanyol)–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)

5–0

 

 

Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
3 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
4 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
5 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
7 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
18 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
20 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
21 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
21 órája