Kl: a hajrában csúszott ki a győzelem Bolláék kezéből

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 22:55
A végjátékban csúszott ki Bolla Bendegúzék kezéből a győzelem (Fotó: Getty Images)
Nem tudott előnybe kerülni a bosnyák Borac Banja Luka elleni odavágón a Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid Wien a labdarúgó Konferencialiga negyeddöntőbe jutásért rendezett szakaszának odavágóján, miután a házigazda a hosszabbításban értékesített tizenegyessel döntetlent harcolt ki. A Topolyát búcsúztató lengyel Jagiellonia Bialystok ellenben magabiztos előnyt szerzett a Cercle Bruges ellen, a szlovén Celje otthon verte meg a svájci Luganót, míg a ciprusi Pafosz épp egy svéd góljával győzött 1–0-ra a svéd Djurgarden ellen.

Jagiellonia Bialystok–Cercle Bruges

Kiegyenlített első félidő után a Topolyát búcsúztató házigazda lengyel csapat a második játékrészben viszonylag hamar emberelőnybe került Abu Francis második sárga lapos kiállítása miatt, ezt pedig ki is használta és a hátralévő fél órában három gólt rámolva kényelmes előnyről várhatja a belgiumi visszavágót. 3–0


Celje–Lugano

Noha a svájci Lugano volt a Celje elleni párharc esélyese, ezt nem tudta érvényre juttatni Szlovéniában, ugyanis a hazaiak az első félidőben kevés helyzetük közül egyet gólra tudtak váltani Tamar Svetlin révén. A svájciak hiába egykapuztak a második félidőben, nem tudták bevenni a Celje kapuját és hátrányból várják a párharc hazai meccsét. 1–0


Borac Banja Luka–Rapid Wien

Az Európa-liga selejtezőjében az FTC ellen búcsúzó bosnyák Borac Banja Luka a Bolla Bendegúzt kezdőjébe nevező Rapid Wient fogadta. A mérkőzés elejétől veszélyesebben játszó bécsiek fölényüket már az első félidőben érvényre juttatták, amikor a 34. percben Dion Beljo vette be a bosnyákok kapuját. A Banja Luka a folytatásban sem volt egyenrangú ellenfele az osztrákoknak, akik közel álltak a második góljukhoz is, de a nagyobb előny kialakítása helyett a végjátékban a hazaiak tudtak egyenlíteni David Vukovic tizenegyesével, így Bolla Bendegúzék nem tudtak előnyt szerezni az odavágón. 1–1


Pafosz–Djurgarden

Kifejezetten élvezetes, sok helyzetet és veszélyes támadást hozó mérkőzést vívott egymással a ciprusi Pafosz és a svéd Djurgarden, de ezek közül csak egy lett gólt, a hazaiaktól épp egy svéd, Muamer Tankovic értékesítette egy helyzetét a második félidő derekán, így a ciprusiak várják előnyről a második mérkőzést. 1–0

KONFERENCIALIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Cercle Bruges (belga) 3–0 (Pululu 69., 78., Romanczuk 75.)
Kiállítva: A. Francis (61., Cercle Bruges) 
Celje (szlovén)–Lugano (svájci) 1–0 (Svetlin 23.)
Kiállítva: Papadopulosz (90+1., Lugano)
Borac Banja Luka (bosnyák)–Rapid Wien (osztrák) 1–1 (Vukovic 90+2. – 11-esből, ill. Beljo 34.)
Rapid Wien: Bolla Bendegúz kezdő volt, a 73. percben lecserélték
Pafosz (ciprusi)–Djurgarden (svéd) 1–0 (Tankovic 65.)

KORÁBBAN
Real Betis (spanyol)–Vitória (portugál) 2–2 (Bakambu 48., Isco 75., ill. Joao Mendes 51., N. Oliveira 82.)
Panathinaikosz (görög)–Fiorentina (olasz) 3–2 (Swiderski 5., Makszimovics 19., Tete 55., ill. Beltrán 20., Fagioli 23.)
Molde (norvég)–Legia Warszawa (lengyel) 3–2 (Hestad 12., K. Eriksen 17., Gulbrandsen 43., ill. Chodyna 64., Luquinhas 67.)
FC Köbenhavn (dán)–Chelsea (angol) 1–2 (G. Pereira 80., ill. R. James 47., E. Fernández 65.)
FC Köbenhavn: Németh Hunor nem lépett pályára
 

 

Legfrissebb hírek

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
7 órája

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
Tegnap, 9:46

Légiósok: Bolla Bendegúz lőtte tovább a Rapidot az Osztrák Kupában

Légiósok
2025.07.27. 19:26

Sokat kell javulnia az ETO-nak, de nincs veszve semmi

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 13:15

Windecker József: Benyomtak minket, elfogytunk, ezen kint javítanunk kell

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 09:09

Bognár György szerint arra vigyáztak, hogy megnyerjék a meccset 1–0-ra

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 23:13

Keresztes gólpasszt adott, a Dundee United legyőzte luxemburgi riválisát

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 22:54

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36
Ezek is érdekelhetik