Vívó-vb: Varga Gabriella nem bírt Vezzalival

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.07. 10:47
Három magyar női tőröző maradt versenyben a 64-es tábla első fordulóját követően a budapesti vívó-világbajnokságon.

Knapek Edina és Varga Katalin két, Mohamed Aida egy tussal verte meg első ellenfelét, Varga Gabriella viszont két találattal kikapott a hatszoros olimpiai bajnok, 13-szoros vb-aranyérmes Valentina Vezzalitól.

A SYMA Csarnokban már reggel nyolckor elkezdődtek a vb első „éles” napjának küzdelmei. Hazai részről először Knapek Edina lépett pástra a francia Astrid Guyart ellen. Változatosan alakult az asszó, kevés akció volt, sok találat közbeszúrásból esett. Knapek feszültnek tűnt, de 13:13 után jól koncentrált, az utolsó két tust ő adta, s kitörő örömmel nyugtázta, hogy vívhat a következő fordulóban is.

A lelátón korábbi tőrözők – többek között Sákovicsné Dömölky Lídia, Lantos Gabriella és Érsek Zsolt – szurkoltak, s igyekeztek tanácsokkal ellátni az utódot, aki azért maga küzdött meg a sikerért.

Nem sokkal később Varga Gabriella és Varga Katalin vívott egyszerre az A csarnok két oldalán. Előbbi jól kezdett a szülés után visszatért Vezzali ellen, 3:1-re elhúzott, azután viszont megtorpant. Az első egyperces szünetig a fegyvernem első számú klasszisa egy találatnyit faragott a hátrányából, majd a második szakaszban csak ő adott tust, szám szerint négyet. Varga ekkor nem tudott mit kezdeni Vezzali hatékony védekezésével. Az újabb pihenőt követően viszont megint aktívabbá vált, 7:7-re felzárkózott, de a vége megint az olasz tőröző elképzelése szerint alakult.

„A rutinjával és a trükkjeivel nyerte meg ezt az asszót Vezzali” – jegyezte meg Kamuti Jenő.

Varga Katalin az ukrán Alekszandra Szinitán fordulatos párharcban kerekedett felül. Hol itt, hol ott volt az egy-két tusos előny, amely néha háromra is nőtt, például 5:8-as állásnál. Varga 10:12-nél is nehéz helyzetben volt, de nem ijedt meg, így fordítani tudott. A következő körben Knapekkel fog vívni, azaz biztos, hogy a legjobb 16 között is lesz magyar.

A mieink közül utolsóként Mohamed Aidát szólították a pástra a lengyel Martyna Jelinskával szemben. Az első találatot még a rivális vitte be, erre Mohamed hárommal válaszolt, majd 10:3-ig ő irányította a mérkőzést. Ezután kicsit kiengedett, de a győzelme nem forgott veszélyben.

„A lengyel tőrvívás folyamatosan jó, ráadásul kellemetlen ellenfelek a lengyelek. Aida azonban extra klasszis, ennél a vívónál mindenképpen jobb” – jegyezte meg Érsek Zsolt, a szöuli olimpián bronzérmes férfi tőrcsapat tagja.

Solti Antal, Mohamed edzője szerint az elején tanítványa irányított, 10:5 után azonban átengedte a kezdeményezést, ezt vetélytársa kihasználta, és folyamatosan adta a tusokat.

„Sima nyert meccs volt, amelyet saját magának tett szorossá Aida” – vélekedett a mester.

VÍVÓ-VB, NŐI TŐR
A 64 KÖZÖTT

Knapek Edina–Astrid Guyart (francia) 15:13
Varga Katalin–Alekszandra Szinita (ukrán) 15:13
Mohamed Aida–Martyan Jelinska (lengyel) 13:12
Valentina Vezzali (olasz)–Varga Gabriella 12:10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik