Vívó-vb: mind a négy magyar női tőröző főtáblás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.05. 16:00
Mind a négy magyar női tőröző felkerült a 64-es táblára a budapesti világbajnokságon.

A 80 fős mezőnyben Mohamed Aida világranglista tizenhatodikként még éppen kiemelt volt, így ő a hétfői rajton pihenhetett, Knapek Edinának, Varga Gabriellának és Varga Katalinnak viszont meg kellett küzdenie azért, hogy a verseny szerdai folytatásában is érdekelt legyen.

Varga Katalin a csoportjában öt győzelmet aratott – többek között legyőzte a szülés után visszatért, hatszoros olimpiai bajnok, 13-szoros vb-aranyérmes olasz Valentina Vezzalit –, Varga Gabriella 4/2, Knapek Edina pedig 2/3-mal lépett tovább. Ez azt jelentette, hogy mindhárman rögtön felkerültek a főtáblára, anélkül, hogy direktkiesés asszót kellett volna vívniuk.

Folytatás szerdán, amikor még a férfi kardozók versenyeznek majd a helyezésekért és az érmekért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik