Vérlovag két keréken – Molnár Csilla meteorológus és a sport

 

– Valamivel több mint egy hónap múlva játssza első csoportmeccsét a futball Eb-n a magyar válogatott. Vigyünk-e esőkabátot a portugálok elleni mérkőzésre?
– Ezt legfeljebb ajánlhatnám, tudományos alapon ugyanis átlagosan négy-öt napra merjük és merhetjük előrejelezni a várható időjárást. Előfordulhat persze, hogy ennél hosszabb időintervallumra is lehet számításokat készíteni. Nyáron, anticiklonos helyzetben például két hétre előre nagy bizonyossággal megmondom, mire számíthatunk. Olykor viszont a két-három napos előrejelzés is bizonytalan. A tudomány mai állása szerint egy hónapra előre nem lehet prognózist adni, ahhoz a légkör működése túlságosan összetett. A harmincnapos vagy az éves előrejelzések valószínűségszámításon alapulnak, ami vagy bejön vagy nem. A fő különbség az időjóslás és a meteorológia között az, hogy az előbbi lutri, az utóbbi tudomány.

– Ha jóslást nem is vállal, tippelésre a nagy nyilvánosság előtt azért már vállalkozott.
– Az M4 Sport internetes oldalának Tippelde című sorozatában kértek fel, hogy az NB I aktuális játéknapja mérkőzéseinek várható eredményeit tippeljem meg. A sportcsatorna egyik szakértőjével, Bozsik Péterrel „versenyeztem”. Nem állítom, hogy rendszeresen nézek bajnoki mérkőzéseket, de természetesen igyekeztem felkészülni. Kissé szerencsétlen helyzet volt, hogy nehezen lehetett megjósolni a meccsek eredményét, de így is közelebb jártam a megoldáshoz. Fontosnak tartom, hogy az ember ne csak a saját szakmájáról tudjon beszélgetni, hanem minél több témában képben legyen. Ez vonatkozik a sportra is, bár inkább sportoló vagyok, mint sportfogyasztó.

– A sportszeretetet még szülőfalujából, Bakonyszentlászlóról hozta magával?
– Így van, noha a mi családunk nem volt sportrajongó. A szüleim nem is örültek, hogy jó néhány sportágban kipróbáltam magam, ők mindig a tanulást helyezték előtérbe. Jó jegyeim voltak, ugyanakkor sok minden más is érdekelt, kislányként kezdtem el sportolni is. Ugróköteleztem, amibe oly nagyon beleszerettem, hogy még egyetemistaként is visszajártam edzeni Szentlászlóra a csapatomhoz. Voltam sportlövő is, de amikor légpuskával korosztályos országos bajnok lettem, úgy éreztem, a csúcson kell abbahagyni. Tizennyolc évesen vonultam vissza, azóta egyszer volt fegyver a kezemben. Az egyik búcsúban lőttem egy kis figurát, amely azóta is hű kísérőm az autómban.

– Csapatsportokkal nem is kísérletezett?
– Középiskolásként néhány évig fociztam a gimnázium csapatában, de szívesebben játszottam fiúkkal, mint lányokkal. A kétezres években Ronaldinho a Barcelonában futballozott, az ő cselei lenyűgöztek, azóta a Barcának drukkolok.

– Visszatérve az ugrókötelezésre: versenyzett is?
– Ez a sportág Amerikában felkapott, Magyarországon nagyon kevés a versenyző. Az én időmben Szombathelyen működött erős csapat, Győrben egy másik, illetve voltunk mi, bakonyszentlászlóiak, ez a trió rivalizált egymással. A versenyeken azonban általában más sportágak képviselőivel vettek minket egy kalap alá, például mazsorettcsoportokkal. Jó esetben kaptunk különdíjat, de többnyire nem tudtak velünk mit kezdeni. Ezért elsősorban bemutatókra jártunk: városi ünnepségekre, falunapokra vittük el a produkciónkat. Akadt olyan nyár, amikor minden hétvégénk be volt táblázva, beutaztuk az egész Dunántúlt.

– Az ugrókötelezésnek is egyik pillanatról a másikra lett vége, mint a sportlövészetnek?
– Nem, de egy idő után az élet elsodorta egymás mellől a csapatunk tagjait. Úgy tudom, a szentlászlói iskolában szakkörként ma is működik ugróköteles csoport, bár anyukámtól, aki tanítónő, azt hallom, hogy a mai diákokban kevésbé van meg a kitartás, amely annak idején minket még jellemzett.

– Miként váltott az ugrókötelezésről a pole-, azaz a rúdfitneszre?
– Egyetemistaként hiányzott a mozgás. S mivel mindig is a kihívásokkal teli sportágak vonzottak, kipróbáltam a rúdfitneszt, vagy ahogy a köznyelvben hívják, a rúdtáncot. De éppen az ezzel kapcsolatos előítéletek miatt kezdetben erről sem a családomnak, sem a barátaimnak nem beszéltem. Az interneten választottam ki a stúdiót, ahol elkezdtem tanulni. Fél év telt el, mire olyan elemeket is meg tudtam csinálni, amelyekre büszke lehettem. Ekkor már úgy voltam vele, nem érdekel, ki mit gondol a rúdtáncról, felvállalom a sportágat.

 

– Versenyeken is részt vesz?
– Kettőn indultam, ezt követően lettem a közszolgálati tévé meteorológusa. Nem akartam támadási felületet adni, ezért a versenyzést befejeztem, ám a mai napig rúdtáncolok.

– Az előítéletek nyilván az éjszakai életből ismert rúdtáncos produkciókon alapulnak, miközben a műfajnak jelentős hagyománya van a cirkuszművészetben.
– A sportág a manézsok világában született meg. Két szám között azzal igyekeztek kitölteni az időt, hogy az artisták a sátrat tartó rudakon mutattak be különféle kunsztokat, ebből nőtt ki a pole fitnesz. Nem kockázatmentes sport, a rúd tetejéről jókat lehet esni. A versenyzőkön pedig azért van kevés ruha, mert az emberi bőr sokkal inkább tapad, mint bármely szövetdarab; persze használunk folyékony magnéziumot is, ami szintén segíti a tapadást. Egy idő után azonban a magnézium elfogy, a rúd átmelegszik, az ember meg olykor rosszul fog rá a fémre – nos, ilyenkor következik be a baleset. Nekem szerencsére csak egy nagyobb esésem volt. Igaz, akkor éppen fejjel lefelé lógtam, s a zuhanás eredményeként elharaptam a számat. Háromszorosára duzzadt, de még így is olcsón megúsztam.

– Akkor térjünk át egy kockázatmentesebb hobbijára: a motorozásra.
– Tizenhét éves koromban szereztem autós jogosítványt, s már akkor tervben volt egy kisebb motor, aztán pedig a jogsi a nagymotorra. A korlátlan jogosítványnak három éve jött el az ideje, tavaly májusban pedig megvettem az első kétkerekűmet. A vásárlást elújságoltam a televíziós főnökömnek. Júniusban ő keresett meg azzal, hogy lenne egy, a járvány miatt nehéz helyzetbe került hazai turizmust népszerűsítő sorozat, a Nyaralj itthon, s rám gondoltak műsorvezetőként. S hogy legyen benne valami extra is, motoron kellene bebarangolnom a helyszíneket...

 

– ...országjárás közben függőhídon kelt át, akadálypályát teljesített, tornyokba mászott fel – nem hazudtolta meg magát ebben a sorozatban sem...
– A műsornak négy szerkesztője volt, s én már az elején jeleztem: bármilyen kalandban benne vagyok. Egyetlen necces történet akadt, amikor a partnerünk az utolsó pillanatban mondta vissza a hőlégballonozást. A Tisza-tónál forgattunk, muszáj volt kitalálni valami mást. Az egyik operatőrünk édesapja a szatymazi reptéren dolgozott, ő segített abban, hogy repülővel a levegőbe emelkedhessek. A pilóta csinált néhány kunsztot, például dugóhúzóba vitte a gépet. Bár odafenn kapkodtam a levegőt, amikor leszálltunk, azt mondtam: bármikor boldogan megismételném.

– A motoron is ilyen merész?
– Szeretem a sebességet, de a biztonság fontosabb. S most jött egy új lehetőség, hogy motorosként segíthessek másokon: csatlakozhattam a Vérlovagok csapatához. Ők azok az önkéntesek, akik a nap huszonnégy órájában az ország egész területén besegítenek a sürgősségi vérszállításba. Túl vagyok a próbautakon, a jövőben én is részt vehetek a kiszállításokban: a XI. kerületi központból visszük a vért budapesti és vidéki kórházakba. A Vérlovagoknak saját motorjaik és egy autójuk is van, én az egyik motorral közlekedem. Mivel használhatjuk a szirénát és a kék lámpát, erre külön vizsgát tettem.

– Arról még nem mesélt, miként lesz egy köztársasági ösztöndíjas meteorológusból az M1 időjárás-jelentője?
– Egyetemistaként olvastam egy e-mailt, hogy a megújuló hírcsatorna hallgatókat keres. Őszintén szólva addig nem érdekelt a média világa, de néhány csoporttársam rábeszélt a jelentkezésre. Az első casting után rögtön azt éreztem: én ezt nagyon szeretném csinálni.

 

– A több tv-csatornánál megforduló Németh Lajos kollégájáról közismert a futószenvedélye. De vajon általánosságban mennyire sportosak a meteorológusok?
– A meteorológia bonyolult tudomány, aki ennek szenteli az életét, többnyire könyvek, számítógépek társaságában tölti a napjait. Én bizonyosan kakukktojásnak számítok e körben, de azért természetesen rajtam kívül is vannak sportos kollégáim az M1-nél is. Hogy mást ne mondjak, Laza Bori kolléganőm, aki a második kislányával éppen szülési szabadságon van, egészen a térdsérüléséig igazolt futballista volt.

– Fejős Ádám kollégája búcsúzásként „felhőtlen időtöltést” kíván, ön pedig arra inti a nézőket, hogy „vigyázzanak magukra”. Saját ötlet, hogy ki miként zárja le az M1 időjárás-jelentését?
– A csatornánál a kezdetektől arra biztattak minket, hogy a nekünk rendelt néhány percben legyünk egyéniségek, legyenek olyan mondataink, amelyek hozzánk köthetők. A márciusban megújult időjárás-jelentésben – a modern technikának köszönhetően – ráadásul már sokkal látványosabban is meg tudjuk mutatni a kreativitásunkat. Ádám elköszönése telitalálat. Én alapjáraton gondoskodó ember vagyok, az ismerőseimtől is így szoktam elköszönni, ezért választottam ezt a fordulatot.

– Készült-e bakancslistája, s azon mely pontok szerepelnek?
– Rengeteg ötlet van a fejemben, nem is tudom, hány élet kellene, hogy mindent kipróbáljak, ami vonz. Nagyon megkedveltem a televíziózást, ugyanakkor meteorológusként is szeretnék továbblépni, ezért jövőre elkezdem a doktori címhez szükséges iskolát. Korábban zongoráztam, de megtanulnék hegedülni is. A vírushelyzet miatt félbemaradtak a gyakorlások, ám nem tettem le erről sem. S hogy valami sportosat is említsek: a bungee jumpingolás például a célkeresztemben van.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 8-i lapszámában jelent meg.)