KUN ZOLTÁN 2021.01.21 23:43 Frissítve: 2021.01.22 12:58

Valakik – Kun Zoltán publicisztikája

 

Amikor jó huszonöt éve a televízió leadta A kemény mag (Ultra) című filmet, a Nemzeti Sport két teljes oldalon foglalkozott vele. Pedig nem olimpiai bajnokokról vagy remek sportolókról szólt az alkotás, voltaképpen még egy gólt sem mutattak – láthattunk viszont egy kitalált történetet a Roma-szurkolók mindennapjaiból, sok szenvedéssel, még több pofonnal, és a témához képest meglepően kevés késeléssel. Lapunk kiemelt figyelme persze a „csak ezt ne!” jegyében született, hiszen akkoriban a hazai lelátókon is nagy volt a káosz, a hírek lángra kapott vasúti kocsiról, KEK-meccsen pályára szaladó szurkolókról, ájultra könnygázozott MLSZ-alkalmazottról szólhattak.

A moziból egyfajta kultfilm lett, évtizedek múltán is sokan idéznek a leghülyébb beszólásokból, holott az Oscar-díjtól azért meglehetősen távol állt, ám sok magyar fiatal érezhette úgy a csak néhány éve megkapott nagy-nagy szabadság közepette, hogy ez az a stílus, ami kell neki. Nem feltétlenül a balhé, pláne nem a dagi haver véletlenszerű kibelezése, mint ott a végén, hanem a tömeg, a hangorkán, a közösség, a déli lazaság volt a vonzó. A jó értelemben vett majmolás egyeseknél kimerült abban, hogy este kilenckor napszemüvegben szálltak fel a villamosra, mások az olasz dalok magyarosítását verték társaik fejébe, nem ritkán szó szerint is.

Fogalmam sincs, A kemény mag hogyan került a tévébe, túl sok minden azért nem indokolta a vetítését, hacsak nem egy gyakorló ultra dolgozott akkoriban felelős pozícióban az MTV műsorszerkesztési osztályán. A film persze csak egy lökés volt az olaszimádat felé, amely sokaknál talán az 1982-es vb-arannyal kezdődött, majd mindenféle catenaccio, bundavád és derékszíjas bunyó ellenére a mai napig tart.

Pedig oly sok tragédia árnyalja a képet. Hiszen ahol a szurkolói mozgalom egy vérbe borult országban kap erőre, mint ahogy az a hetvenes évek maffialeszámolásokkal, rendőrök elleni merényletekkel, politikai gyilkosságokkal tarkított Olaszországában történt, ott egyenes út vezet ahhoz, hogy az eleve szélsőségesebb nézeteket valló, lázadásra hajlamos fiatalok számára sem szent az élet. Abban a közösségben, ahol mindenki valaki akar lenni, de ehhez a „valakisághoz” a legyőzhetetlenséget és a félelemkeltést kell bizonyítani, ott nincsenek határok. Az agyonvert menedzsertől a megkéselt drukkereken és halálra vert rendőrön át a felgyújtott szurkolóig hosszasan lehetne sorolni a történeteket, amelyek egy-egy olasz futballmeccshez kapcsolódtak. A legtöbb embernek brutális rémtörténetek, ám akik kezdeményezték, azoknak inkább remek kis sztorik. Tobias Jones Ultra című könyvében a szerző remekül festi le, hogyan lesz a tömeg nevesincs tagjából a srác, aki tett valamit: elég a találomra kilőtt rakéta, a vonaton poénból meggyújtott függöny, a kellő erővel meglendített vascső, amely örökre megváltoztatja két ember életét.

De akkor mit lehet szeretni az olasz meccsek hangulatán? Mert azért sok szurkolónak ott sem a laposra vert polgártársa jelenti a csúcspontot. Jó értelemben vett fanatizmussal, plázaméretű zászlókkal, dallamos kórusokkal a földkerekség bármely pontján találkozhatunk – de ahogy a Wembleybe is egyfajta áhítattal lép be a futballért mint a világmindenség legcsodálatosabb szórakozásért rajongó ember, a körítésért lelkesedőknek a római Olimpico déli lelátója vagy éppen a firenzei kanyar a non plus ultra.

Kiszámíthatatlanság – talán ez a legjobb szó, ami valahol még manapság is jellemzi az olasz miliőt. Nem feltétlenül pozitív a kicsengés, de néha mindenki vágyik arra, hogy kitörjön a mindennapok precízségéből. Jó vagy rossz emlék, végül is mindegy, idővel úgyis mind megszépül: miközben mondjuk egy müncheni mérkőzésen könnyedén megjósolható, a húszméteres sor hány perc alatt fogy el a büfénél, az olaszoknál semmi sem úgy megy, ahogy ép ésszel várjuk. A Napoli vagy a Fiorentina simán be tudott csődölni, a Juventus visszamenőleg bukta el az aranyait, míg a másodosztályban sosem tudják, éppen hány csapat indulna. A szinte évenként változó szabályok miatt sokszor a stadionba jutás is felér egy rulettel, aki éppen nincs kitiltva, és nem kell jelentkeznie meccsidőpontban a rendőrségen, annak is necces lehet. A szurkolói kártya ott sem volt nagy húzás, a vendégdrukkereket inkább testületileg beengedték, ne ott üssék egymást az utcán a hasonló okból kint ragadt hazai kollégákkal. Rómában egyszer még azt is kitalálták, hogy meccsnapon a stadionnál nem lehet jegyet venni – amikor jó másfél évtizede az autópályán benyelt dugó miatt kora este megérkeztünk az Olimpicóhoz, a belvárosi szurkolói boltok már bezártak, és hiába toltuk az eurót a jegyszedő képébe, hiába volt odabent csak fél ház, hiába magyaráztuk a rendőrsorfalnak, hogy csak ezért jöttünk Budapestről, marhák, különösebben nem hatotta meg őket a néhány szerencsétlen magyar. Végül is nem nagy veszteség, aznap Tottiék csak négy gólt lőttek...

Róma örök varázsa, Firenze mindenkori szépsége, Bologna utánozhatatlan hangulata felejthetetlen, de még az északi nagyvárosok, Milánó és Torino is el tudják csábítani az embert. Nápoly pedig kiismerhetetlen, rejtélyes, sokszor félelmetes. A Cosenza elleni másodosztályú mérkőzésen voltunk, alig húszezren a hatalmas stadionban, bár ennek fele egyfolytában a vendégszurkolók ketrecét igyekezett lebontani, miközben azok százan is rettentő szorgalommal rázták a rácsokat. Nyilván nyert a Cosenza, a lefújás után repült minden mozdítható és elvileg mozdíthatatlannak hitt tárgy a pályára: a barátomat egy őszes hetvenes nő lökte úgy oldalba, hogy a kakasülőről majdnem legurult az alsó karéjig, mert szemét módon nem dobta a bíró felé a félig még teli kólásflakont. Villámlott a nénike szeme, szórta ránk átkait, majd a hülye külföldiek helyett maga kapta fel az üveget.

Ez a pillanat ugrott be, amikor néztem a Netflixen az újfent nem túl leleményes, de annál kifejezőbb című filmet, az Ultrast. Nápolyi nagypapák, teletetoválva, füvezve, motorozva, vígan pofozkodva, ahogy már Maradona idejében is tették. Mintha A kemény mag hősei jó harminc évet öregedtek volna, miközben ezt sajnos nem veszik észre. Hirtelen jött gyilkosság persze ebben is dukál, nem véletlen, hogy a készítők elhatárolódtak mindenféle kapcsolattól a Napoli ultráival, biztos ők kevesellték volna azt az egyetlen halottat. A római filmnél ilyesmi nem történt, a szurkolók finoman meg is kérték a főszereplő színészt, a régi barátság dacára többé ne nagyon menjen be a kanyarba közéjük, mert esetleg ott helyben eltemetik. (Van egy magyar film is, a Pattogatott kukorica, a Fradi-tábor néhai legendája az egyik főbb szereplő; mondhatnánk, igazi popcornmozi.)

Aztán jött 2020, és átalakult a világ. Sőt, megszűnt a világ, legalábbis egy vérbeli olasz futballszurkoló világa. Mert lehet, hogy hétvégente játszik a Juve, a Milan vagy a Lazio, vannak jobb és rosszabb meccsek, valaki bajnokságot nyer, más ünnepelhetné a bentmaradást.

De üresek a stadionok, üresek a lelkek.

Nemcsak a meccs napját veszíti el az ember, hanem minden egyes napot: amikor megvenné a koreográfia kellékeit, amikor megfestene néhány jópofa üzenetet az ellenfél froclizására, amikor a haverokkal spannolná magát a suliban vagy munkahelyen, hogy öreg, mindjárt hétvége! Amikor csak beülne egy sörre a társakkal a szurkolói klubházba, hogy megbeszéljék az idegenbeli utazás részleteit. Vagy csak betérne egyedül, körbenézne a mezekkel, sálakkal borított törzs­helyen, beállítaná a telefonján egy-egy régi meccs, régi szurkolás pillanatait, és újra átélné az élményt, amikor játszik a csapat, zeng a stadion, dübörög a lelátó, tombol a nép, amikor eggyé válik a tömeggel, és a senkiből végre valaki lesz.

De ma kinyitja a szemét, megnézi, hány óra, és ha szerencséje van, még éppen megsétáltathatja a kutyát.

 A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

2021.03.03 16:37:41

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

„Federer zseniális teniszező, emberként is lenyűgöző, izgalmas karakter, példaértékű az élete.”

2021.03.02 15:19:40

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A 14 és 40 év közötti korosztály jelentkezését várják – a versenyek élőben, illetve felvételről az NSO-n és televíziós csatornákon is láthatóak lesznek. (x)

2021.03.03 07:16:00

Egyéb egyéni KOVÁCS ERIKA

„Egy edző vagyok, aki megtalálta a helyét ebben a gyönyörű sportágban – a pályafutása után is.”

2021.03.01 10:36:10

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

1931 – Gombos Sándort félreértették, megbüntették, majd elégtételt szolgáltattak neki.