Tokió 2020: Budapesten lesz a kard olimpiai kvalifikációs világkupa

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 11:08
null
Tamás Henriette (jobbra), a szövetség főtitkra sportdiplomácia sikerként könyvelte el a rendezés elnyerését (Fotó: Tumbász Hédi)
A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) döntése értelmében Budapesten rendezik meg a kardozók olimpiai kvalifikációs világkupaversenyét.
A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása alapján a viadalra március 10. és 14. között kerül sor. A magyar férfi kardozók már biztosították a részvételüket az idénre halasztott olimpián, a nőknél azonban a budapesti versenyen dől majd el véglegesen a magyarok sorsa.

Tamás Henriette, a magyar szövetség főtitkára az M4 Sport Sporthíradóban kedden elmondta, komoly sportdiplomáciai siker a rendezés elnyerése, hiszen a vívó élet szereplői kifejezetten szeretnek Magyarországon versenyezni. Hozzátette: a zárt kapus eseményen, amelyen várhatóan nemenként 150-200 versenyző indul majd, a jelenlegi vírushelyzetben előnyt jelenthet a magyar csapatnak a hazai rendezés, hiszen szeptember óta itthon dolgoznak, így semmilyen félelemérzetük nem lesz a viadalon.

A hunfencing.hu-n hozzátették: a másik, magyar szempontból rendkívül fontos fegyvernem a további olimpiai kvalifikáció szempontjából a férfi párbajtőr, amelyben március második felében, az oroszországi Kazanyban rendezik majd a mindent eldöntő vk-csapatversenyt.

Tamás Henriette megjegyezte, a csapatok közül talán a párbajtőrözőknek van a legnehezebb dolguk, ugyanakkor bízik benne – akárcsak a női kardozók esetében –, hogy megszerzik a kvótát.

A beszélgetés során szó esett a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők egyéni pótkvalifikációs versenyeiről – utóbbin az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese próbálná kiharcolni az indulást –, a főtitkár azonban elmondta, ezekről egyelőre semmilyen konkrét információ nincs.

A FIE bejelentette, hogy márciusig nem lesznek hivatalos nemzetközi viadalok, míg a szervezet arról is döntött, hogy a kontinensenkénti eltérő körülmények, a továbbra sem megnyugtató járványhelyzet okán ebben a szezonban nem rendezik meg a korosztályos zónaversenyeket, így nem lesz a szezonban kadet és junior Európa-bajnokság.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik