Szörf: Sánta a legjobb magyar, Pollák vezet a raceboard-vb-n

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 21:06
null
A cseh Petr Kucera belekóstolhatott a győzelem ízébe (Fotó: Magyar Szörfszövetség/Szabó-Jilek Ádám)
A szél kedden elkényeztette a szörfösöket Balatonföldváron, hiszen négy futamot is rendeztek, szerdán azonban először a parton kellett várakozniuk, majd pedig a vízen, mert bár elrajtoltattak egy futamot kora délután, teljesen leállt a szél, így le kellett fújni. Másfél órával később, de még a vihar kitörése előtt aztán hirtelen, szinte a semmiből feltámadt a szél, így a szervezők új rajtot rendeltek el. A cseh Petr Kucera belekóstolhatott a győzelem ízébe – kihasználva az erős szelet.


„Jó kis futam volt, szeretek ilyen körülmények között versenyezni, és szerencsére jó irányt is választottam, úgyhogy minden klappolt – mondta mosolyogva Kucera. – Nagyon szoros versenyt vívtunk az élen, izgalmasan alakult. Sikerült összetettben is felzárkóznom a top háromba, és még van hátra néhány nap…”

A második helyen a szlovák Patrik Pollák ért célba, aki ennek és az első napi három futamgyőzelemnek köszönhetően magasan vezet az összetettben. „A rajt pillanataiban nem voltunk elöl, az ellenfelekkel nézegettük egymást, azután pedig Louisszal (Morris) és Petrrel (Kucera) sikerült az élre állnunk – mondta Pollák. – Kissé hektikus verseny volt, mert minden nagyon gyorsan történt, de összességében élveztem.”

A fentebb említett brit Louis Morris is nagyon örül a saját kiegyensúlyozott teljesítményének: „Előbb csak vártunk és vártunk a vízen, olyan érzés volt, mintha sohasem érkezne meg a szél, de azután meglepetésre megérkezett, és nagyon erős volt. A rajtnál kicsit beragadtam, veszítettem két pozíciót, ám végül a harmadik helyen értem célba, ami a két nap alapján azt mutatja: kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtok.”

A legjobb magyar ezen a napon is Sánta Bence volt (a 18. helyen végzett), annak ellenére, hogy kissé eltaktikázta magát.

„Sajnáltam, hogy az első futamot lefújták, mert teljesen elég jó helyen álltam, de ez benne van a sportban, nem voltam túlságosan csalódott emiatt – nyilatkozta Sánta, aki a szerdai 18. helyet kiejti, és az összetettben a nyolcadik helyről várja a folytatást. – A rendes futamban a rajtom jól sikerült, de sajnos utána rossz döntéseket hoztam, úgyhogy van min javítani az előttünk álló napok során.”

Az U23-as mezőnyben Matej Stefaniciak átvette a vezetést, Morvai Bálint pedig továbbra is tartja a harmadik helyet, míg a női mezőnyben vezető korábbi világbajnok, Jana Slívová továbbra is állja a versenyt a férfiakkal (összetettben a 15.), a korábbi olimpikon Gádorfalvi Luca pedig tartja harmadik helyét.

RACEBOARD-VB, BALATONFÖLDVÁR
Az állás 5 futam után:
1. Patrik Pollák (szlovák) 5 helyezési pont, 2. Kucera (cseh) 10, 3. Morris (brit) 11, …8. Sánta Bence (magyar) 36, …24. Morvai Bálint (magyar) 89, …31. Pollacsek Kálmán (magyar) 113, …36. Sükösd Balázs (magyar) 139, …39. Molnár Áron (magyar) 150, …41. Gádorfalvi Luca (magyar) 165, …51. Gádorfalvi Károly (magyar) 194, …54. Gilicze Noémi (magyar) 197, …55. Mitrovics Gábor (magyar) 204

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik