Szabadtüdős merülés: Korok Fatima óriási világcsúcsot állított fel

Vágólapra másolva!
2023.07.26. 11:27
null
Történelmi merülés volt! (Fotó: Facebook)
Történelmi világcsúcsot ért el Korok Fatima a Bahama-szigetek közelében. A magyar sportoló 102 méterig jutva egy méterrel megjavította az AIDA szabályai szerinti szabadtüdős merülés eddigi abszolút rekordját.

Korok korábban már többször is próbálkozott a világcsúcs megdöntésével, s kedden végre sikerült neki. Egyetlen méterrel döntötte meg Alessia Zecchini 2021-ben felállított eredményét.

Teljesítménye azért is különleges, mert a most 30 éves sportoló csak 2019 óta vesz részt nemzetközi versenyeken. Tehát kevesebb mint öt év alatt jutott el a világcsúcsig.

A 24.hu információja szerint Korok 1 perc 52 másodperc alatt jutott le 102 méterre, majd közel 2 percig tartott az útja visszafelé, így 3 perc 47 másodpercet tett meg a víz alatt egyetlen levegővétellel.

A világcsúcs 2:51:30-nál

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik