MTI 2019.08.22 19:29 Frissítve: 2019.08.22 19:29

Sportdiplomácia: az MJVSZ XVII. Sporttalálkozója Szekszárdon

Megkezdődött a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) XVII. Sporttalálkozója Szekszárdon, a háromnapos eseményen 22 megyei jogú város csaknem négyszáz versenyzője vesz részt.


A csütörtök délután, a Béla király téren rendezett ünnepélyes megnyitón Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a házigazda város polgármestere, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szita Károly, Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere, az MJVSZ elnöke köszöntötte a felvonult csapatokat.

A MOB elnöke hangsúlyozta, a találkozó céljai – a közösség és a régiók kapcsolatának építése, a sport, a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítése – az olimpiai bizottság számára is fontosak. Méltatta a megyei jogú városokat, amelyek az állam után a magyar sport legfontosabb partnerei, legnagyobb támogatói, és amelyek több tízmilliárd forintot fordítanak a sport támogatására, működtetik a sportinfrastruktúrát, és sporteseményeket rendeznek. Megemlítette Szegedet, ahol kajak-kenu világbajnokságot rendeznek és Győrt, amely kiemelkedő a sportversenyek szervezésében.

Kulcsár Krisztián szólt arról is, hogy a megyei jogú városok sport iránti elkötelezettségének következménye, hogy 2015-ben együttműködési megállapodást kötött a MOB és az MJVSZ, illetve a MOB tagságában nagy hangsúlyt kaptak az önkormányzatok.

Szita Károly többek között azt mondta, hogy a kormánynak köszönhetően az önkormányzatok a Modern Városok Program keretében több mint százmilliárd forintot fordítanak sportlétesítményekre, és mások mellett uszodák, sportcsarnokok, jégcsarnokok, atlétikai pályák épülnek.

Úgy fogalmazott: akkor boldog egy nemzet, ha egészséges közösségei vannak, amiben nagy szerepe van a sportnak.

A szombatig tartó versengésben 22 megyei jogú város köztisztviselői és közalkalmazottai vesznek részt; a programot a sportvetélkedések mellett kulturális, Szekszárd nevezetességeit bemutató elemek színesítik.

A 17 tagú csapatok hét versenyszámban mérik össze magukat, lesz vízi öttusa, mini foci, strandröplabda és dartsverseny is.

A rendező város hagyományosan nem indul a vetélkedésen, amelynek végén a győztes város csapata Szita Károlytól veheti át a találkozó vándorkupáját.

2021.01.24 07:53:15

Egyéb egyéni BODNÁR ZALÁN

„Rendkívüli teljesítménnyel hívták fel a világ figyelmét Trianon égbekiáltó igazságtalanságára.”

2021.01.21 23:42:57

Egyéb egyéni KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Kiszámíthatatlanság – talán ez a legjobb szó, ami valahol még manapság is jellemzi az itáliai miliőt. Aztán jött 2020, és átalakult a világ. Sőt, megszűnt a világ, legalábbis egy vérbeli olasz futballszurkoló világa. Üresek a stadionok, üresek a lelkek.

2021.01.21 10:42:04

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„Értékelni kell és »jól tartani« azt a szervet, amelyet kaptam, azt a testet, amelyben élhetek.”

2021.01.13 15:47:10

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

A 46. amerikai elnök, Joe Biden elődei többek között lovagoltak, bokszoltak és amerikai futballoztak is.

2021.01.18 20:28:38

Egyéb egyéni CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Az olimpia örök szerelmeseként is legfeljebb reménykedem: elég erős az öt karika ahhoz, hogy kötőanyag legyen ott, ahol minden szétesni látszik.