Olimpia 2022: a krakkói nép döntött, nem kell a rendezés!

MTI MTIMTI MTI
2014.05.26. 16:49
A krakkóiak kétharmada ellenzi, hogy a város pályázzon a 2022-es téli olimpia megrendezésére, ezért a polgármester közölte, nem szállnak harcba a játékokért.

A helybéliek 69.7 százaléka a pályázat benyújtása ellen voksolt, a szavazás pedig – amelyre vasárnap az európai parlamenti képviselők megválasztásával egy időben került sor – érvényes volt, mivel a jogosultaknak csaknem a 36 százaléka részt vett rajta. A „nem”-re több mint 200 ezer krakkói voksolt.

Jacek Majchrowski polgármester márciusban döntött úgy, hogy megkérdezi a krakkóiakat, mi a véleményük a rendezésről. Akkor a polgármesteri hivatal egyik szóvivője közölte, hogy ha a lakosok a kandidálás ellen szavaznak, a város visszavonja pályázatát, ezt erősítette meg most a városvezető. Krakkó Zakopane és a szlovákiai Jasna bevonásával tervezte lebonyolítani az eseményt.

Kiválásával már csak Oslo, Almati, Lviv és Peking pályázik a 2022-es téli olimpiára. Korábban München is jelezte érdeklődését, de a tavaly novemberi népszavazás eredményeként visszalépett rendezési szándékától.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság július 8-9-én jelöli ki az úgynevezett döntősöket, majd a győztest jövőre, július 31-én választja ki.

Legfrissebb hírek

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22

Kínai blama után az amerikaiaké az ugrás csapatversenyének aranya

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 12:42
Ezek is érdekelhetik