Nemzetközi Fair Play Bizottság: Kamuti Jenő maradt az elnök

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 19:16
null
Kamuti Jenő (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István – 2020)
A Nemzetközi Fair Play Bizottság tanácsa újból Kamuti Jenőt választotta a szervezet elnökévé, így az olimpiai ezüstérmes tőrvívó, a Nemzet Sportolója hatodik ciklusát kezdi meg a testület élén – tudósít a Magyar Távirati Iroda.

 

„Az eredeti tervek szerint december első hétvégéjén Budapest adott volna otthont a szervezet tisztújító kongresszusának, ám a kialakult járványhelyzet miatt a végrehajtó bizottság december harmadikára online tanácsülést hívott össze. Az így megtartott voksoláson egyhangúlag Kamuti Jenőnek szavaztak bizalmat” – tájékoztatta az MTI-t Deregán Gábor, a nemzetközi testület elnöki irodavezetője, majd hozzátette, hogy az eseményen a főtitkári és a pénzügyi beszámolók előtt Kamuti Jenő elnök számolt be az elmúlt időszak eseményeiről.

A tanácskozáson részt vevők örömmel fogadták, hogy minden szempontból pozitív mérleggel zárt a bizottság, amiért köszönetet mondtak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és a szponzoroknak. Arról is döntöttek, hogy a decemberben elmaradt kongresszust a tervek szerint március 24. és 26. között tartják meg Budapesten.

„Nagyon örülök, hogy ismét bizalmat szavazott nekem a tagság. Mivel az alapszabályunk lassan hatvanéves, vagyis eljárt felette az idő, a legfontosabb feladatunk most ennek módosítása lesz. A munkálatokat megkezdi egy előkészítő bizottság, és a márciusi ülésen már el is fogadhatjuk az új alapokmányt” – mondta újraválasztása után az MTI-nek Kamuti Jenő, akinek sportolói pályafutását 1976-ban ismerték el Nemzetközi Fair Play-díjjal, és az akkori díjátadáson kérték fel, hogy legyen tagja a szervezet tanácsának.

Huszonnégy évvel később, 2000-ben elnökké választották, most pedig már a hatodik ciklusának vág neki vezetőként.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik