MMA: brutális orrtörés a Bellator 258-as gálán – videó

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 18:32
null
Talán a legcsúnyább orrtörést szenvedte el Derek Anderson a Bellator gálák történetében.
Brutális orrtörést szenvedett el Derek Anderson a Michael Page elleni Bellator 258-as gálán. A brit MMA-harcos hihetetlen rúgással juttatta földre ellenfelét, aki talán a sportág történelmének legcsúnyább sérülését szenvedte el.

A tíz kiütéses győzelmet – ez rekord a Bellator gálák történetében – magáénak tudó Michael Page már az első körben lerendezte ellenfelét a pénteki összecsapáson. Ennek oka, hogy Derek Anderson orvosa úgy állapította meg, hogy a harcos nem folytathatja a küzdelmet.

„Tudtam, hogy meg tudom csinálni. Lejöttem középre, amíg ő megpróbálta elhúzni a fejét. Ezt még egyszer megpróbáltam, és mivel ugyanaz történt elhatároztam, hogy megpróbálok erre az oldalra rúgni. Nem gondoltam, hogy ez ilyen nagyra fog sikerülni, de úgy érzem fantasztikus volt ez a próbálkozásom” – mondta az esetről Michael Page.

Page már ki is hívta a következő ellenfelét, aki a brazil Douglas Lima lesz, de a mérkőzés utáni nyilatkozatából az is kiderült, hogy hamarosan Jason Jacksonnal is szeretne összecsapni.

 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik