MTI
S. B.
2023.09.28 18:38 Frissítve: 2023.09.28 18:43

Kettesfogathajtó-vb: középmezőnyben a magyarok a díjhajtás első napján

Legjobb magyarként a csapatban is érdekelt ifj. Fekete György a 20. helyen áll a díjhajtás első, csütörtöki napja után a franciaországi Le Pin-au-Haras-ban vasárnapig tartó kettesfogathajtó-világbajnokságon.

 

20. helyen áll ifj. Fekete György 20. helyen áll az első nap után (Fotó: Facebook/NLSF Driving)

A lovak együttes munkájáról és a jármódok szabályosságáról számot adó első számban 45 induló után a holland Erik Evers vezet 52.84 hibaponttal, tőle 10.8 hibaponttal marad el ifj. Fekete. Szintén csütörtökön szerepelt a kizárólag egyéniben érdekelt Penzer László, Kákonyi Norbert és Tóth Andrea, akik közül előbbi kettő a 27-28. helyen áll, míg utóbbi 31. a mezőny első fele után.

A magyarok közül pénteken kezdi meg a szereplését ifj. Dobrovitz József, valamint a másik két csapattag, Osztertág Kristóf és az egyéniben is címvédő Hölle Martin. A csapattagok közül mindhárom számban a két jobbik versenyző eredménye számít bele az eredménybe.

Az elmúlt öt vb-n mind egyéniben, mind csapatban a magyaroké lett az aranyérem: 2013-ban és 2015-ben még Lázár Vilmos, a magyar szövetség jelenlegi elnöke diadalmaskodott, 2017-ben, 2019-ben és legutóbb, 2021-ben pedig Hölle Martin. Ifj. Dobrovitz tagja volt az előző két csapatdiadalnak, míg ifj. Fekete 2021-ben, Osztertág pedig 2019-ben lett aranyérmes a csapattal.

A vb-re 25 ország 93 fogathajtója nevezett. A szokásoknak megfelelően szombaton a maraton-, vasárnap pedig az akadályhajtást rendezik.

2023.12.10 13:51:20

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A háromszoros világbajnok egy teljes napját végigkísérte a CSC legújabb epizódja.

2023.12.10 12:44:36

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Edzői hitvallása: egy trénernek meg kell tanulnia azonos hullámhosszon lenni a tanítványával.

2023.12.08 13:36:25

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A szertornában a gerendát kedvelte, úszóként a váltót – ma is inspirálja a sport közösségteremtő ereje.

2023.12.06 17:14:08

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A játszótér köré húzott futópályán szuszogva-lihegve araszoló kocasportoló is legfeljebb csak érti, mintsem a tulajdon bőrén érzi, mennyi lemondásból és nevetséges kompromisszumból áll össze egy olimpiai részvétel kiharcolása – főleg a saját mindennapi kínszenvedéseivel összehasonlítva. És akkor még csak egyetlen olimpiai szereplésről beszéltünk, nem a nyolcadikról. Merthogy a tőrvívó Mohamed Aida történetesen erre készül, a nyolcadik ötkarikás részvételre.