Halhatatlanok: Schmitt Pál, Kőbán Rita és Jónyer István is tag lett

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2020.09.30. 13:11
null
Schmitt Pál a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének egyik új tagja (Fotó: Tumbász Hédi)
Közgyűlést tartott szeptember 30-án a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete, tagjai közé választotta Schmitt Pált, Kőbán Ritát és Jónyer Istvánt.

Két hónappal ezelőtt választották meg Nagy Tímeát a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete elnökének, azóta már összeült a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó mellett Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Török Ferenc és Vaskuti István alkotta elnökség – a megbeszélésen pedig egy papírra hat név is felkerült – a közelmúltban elhunyt Székely Éva, Wichmann Tamás és Kárpáti György helyére választott új tagokat szerdán az egyesület közgyűlése. Az alapszabály szerint életkori korlátozás nincs, ám kitétel, hogy aktív sportolót nem választanak maguk közé, hiszen nekik az élsportolói lét mellett – egyelőre – kevés idejük és lehetőségük van arra, hogy megfeleljenek az egyesület küldetésének.

Jónyer István is tag lett (Fotó: Micheller Szilvia)
Jónyer István is tag lett (Fotó: Micheller Szilvia)

„Ők csak gyűjtsék az eredményeket, no meg az élményeket, amelyekről később majd beszámolhatnak a fiataloknak, a gyerekeknek. Nagyon hiszek az egyesületünk küldetésében, de tisztában vagyok azzal is, hogy nem tudunk minden gyereket megmenteni. Ám soknak képesek lehetünk támaszt nyújtani, olyan útravalót adni, amelybe kapaszkodhatnak. Nem az olimpiai aranyérem a cél, nem erről mesélünk a fiataloknak, hanem az útról, amelyet mindannyian végigjártunk. Mi ezt a sport középpontba helyezésével tudjuk megmutatni, mi arról tudunk mesélni, milyen célokat kitűzni, milyen azért küzdeni és feláldozni érte sok mindent” – mondta el Nagy Tímea.

Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökség szerdán a tagjai közé Schmitt Pált, Kőbán Ritát és Jónyer Istvánt választotta.

„Az első körben eldőlt, hogy Schmitt Pál és Kőbán Rita is bekerül közénk, aztán a negyedik körös szavazás hozta meg a harmadik új tagunkat, aki nem más, mint Jónyer István – nyilatkozta a közgyűlés végén a Nemzeti Sportnak Nagy Tímea. A jelölteket előzetesen megkérdeztük, vállalják-e a jelölést, illetve, ha elegendő szavazatot kapnak, a tagságot, ezt Jónyer István kapcsán nem tudtuk megtenni, mert ő a közgyűlésen került fel a listára. Bízom benne, hogy örömmel mond igen arra, hogy bekerüljön közénk. Kőbán Ritával már tudattam a szavazás eredményét, olyan kitörő örömmel fogadta a hírt, hogy ismételten csak azt éreztem, ez tényleg egy fantasztikus csapat! Dolgozunk tovább, van rengeteg feladatunk, fontos, hogy még közelebb kerülhessünk a gyerekekhez, olyannyira, hogy akár a mindennapokban is találkozhassanak velünk.”

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc, Vaskuti István

Kőbán Rita is bekerült a körbe (Fotó: Földi Imre)
Kőbán Rita is bekerült a körbe (Fotó: Földi Imre)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik