Gyász: elhunyt a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség főtitkára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.14. 14:25
A Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpia alatt elhunyt Patrick Baumann, a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) főtitkára, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja.

A svájci sportdiplomata szívroham következtében halt meg 51 éves korában az argentin fővárosban.

„Ez a sokkoló hír nagyon érzékenyen érint valamennyiünket. Egy fiatal és rokonszenves vezetőt veszítettünk el” – közölte vasárnap Thomas Bach, a NOB elnöke, hozzátéve, hogy három napig félárbócra eresztik az ötkarikás lobogót a lausanne-i és a Buenos Aires-i NOB-főhadiszálláson.

A jogász végzettségű Baumann 2003 óta dolgozott a FIBA főtitkáraként, és 2007-ben lett a NOB tagja. Elévülhetetlen érdemei voltak többek között abban, hogy a kosárlabda 3x3-as változata bekerült a 2020-as tokiói játékok programjába. Ő vezette a NOB szemlebizottságát a 2024-es párizsi és a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínén, emellett ő volt a 2020-ban Lausanne-ban sorra kerülő téli ifi olimpia szervezőbizottságának az elnöke.

Emellett a Nemzetközi Sportszövetségek Egyesületének (GAISF) elnöke is volt, a szervezet épp a Nemzetközi Városi Játékok Fesztiváljának 2019-es elindításán dolgozott. Baumann – aki közgazdász, jogász és sportmenedzser diplomával is rendelkezett és öt nyelven beszélt – tagja volt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végrehajtó bizottságának is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik