BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2021.04.10 23:33 Frissítve: 2021.04.10 23:35

Gondolat az égben – Ballai Attila publicisztikája

 


Kevés sportlövőversenyt láttam életemben, de az egyiket kétszer is. Igaly Diána athéni olimpiai győzelmét. Először a diadal napján és helyszínén 2004. augusztus 19-én, másodszor 2021. április 9-én, pénteken itthon, a gépem előtt ülve. Egyes jeleneteket többször újranézek, visszapörgetek, mintha ezzel visszaforgathatnám az időt is. Aztán előkeresem a tizenhét évvel ezelőtti tudósításomat, amelynek azt a címet adtam, „Istennő a magyar mitológiából”. Akkor jó ötletnek tűnt, most még keservesebbé teszi a múltidézést, hiszen az istennők halhatatlanok.

Igaly Diána is az. De ez most még senkit sem vigasztal. Hiszen a halálhírét próbáljuk..., nem, nem feldolgozni, egyelőre felfogni. Legalábbis én; letaglózva, döbbenten ülök, és azon tűnődöm, a nem közvetlen rokoni, baráti, ismerősi körömbe tartozók közül talán az ő halála érintett meg a legmélyebben. Vajon miért? Az alábbiakban kísérletet sem teszek rá, hogy bemutassam az életét, lényét, az elmúlt két napban megtették ezt azok, akik százszor, ezerszer jobban ismerték nálam, éveket, évtizedeket töltöttek együtt vele. Mi ritkán találkoztunk. Azt viszont csak én tudom, mit kaptam tőle anélkül, hogy bármikor bármit is adni szándékozott volna nekem.

A sportlövészetbe sohasem ástam bele magam különösebben. Amikor például 1980-ban, a moszkvai olimpia idején az egyik délután a strandról hazaérkezve azzal fogadott jó anyám, hogy megvan az első aranyunk, Varga Károly nyerte, azt feleltem neki, jaj, anyu, nincs is ilyen nevű versenyzőnk. Igaly Diánáról legalább tudtam. Így amikor húsz évvel később már tudósítani indultam a 2000-es játékokra, és előre megterveztem a munkát, a női skeet döntőjét is vastagon aláhúztam. Bevallom, nem kirobbanó lelkesedéssel. Lapomat egyedül képviseltem, ezért sejtettem, hogy minden egyes nap többfelé kell majd szakadnom, és a fő versenyszínhelyektől távol eső, a Sydney nyugati elővárosába elbújtatott lőtér, valamint a nem túl sok látványossággal kecsegtető közeg nem vonzott igazán. Egészen addig, amíg meg nem kezdtem az ismerkedést – egyelőre csak korábbi cikkek olvasásával – Igaly Diánával. Tudtam, hogy szintén sportlövő szülei a vadászat istennője után nevezték el Diánának, de azt nem, hogy az édesapja halálakor Dia azt fontolgatta, befejezi a pályafutását. „Az apukám volt az első edzőm, a lelkem, a mindenem!” – nyílt meg egyszer, és én, aki ugyancsak az azt megelőző években veszítettem el a szüleimet, de legfeljebb magamban mertem így gondolkodni róluk, máris a szívembe zártam. Azt is megtudtam, hogy pici gyermekként nem labdát, hanem töltényhüvelyt szedett a felnőtteknek, hogy otthon is erdő közepén él, és lassan kirajzolódott bennem annak a mesebeli figurának a képe, aki egyébként valójában is volt.

Innentől úgy éreztem, régi ismerősömnek megyek szurkolni a messzi Cecil Parkba. Sohasem felejtem el, mi volt Dia első két szava hozzám: thank you. Pedig természetesen magyarul gratuláltam neki ahhoz, hogy a lehetséges 75-ből 71 koronggal, mindössze négy „galambot” repülni hagyva, másodikként jutott be a hatos fináléba, de egészen összezavarta a hirtelen rázúdult érdeklődés. Verseny közben azonban ennek nyoma sem látszott. Végül harmadikként zárt, holtversenyben az ausztrál Tash Lonsdale-lel, de mivel nem osztottak két bronzérmet, szétlövésben kellett megküzdeni azért az egyetlenért. Az első három lövés itt is, ott is talált. A negyedik ott nem. De itt igen! Négyből négy, a legkiélezettebb, legfontosabb pillanatokban, olyan műfajban, amelyben a hétköznapi halandó számára az egyből egy is teljesíthetetlen lenne. Nem sokkal korábban büntetőpárbajban rúgtam a kapufára egy hetest (nem tévedés, kispályás fociban), amivel kiestünk, ezért még inkább csodáltam e kötélidegzetű amazont. Aki néhány perccel később már átlényegülve – mindig rálelve az alkalomhoz tökéletesen illő élő énjére – kislányként lelkendezett: „Ez az érem a vágyaim netovábbja. Nagyon rendesek az itteni emberek, mert amikor az ausztrál lánnyal lőttem, akkor sem drukkoltak ellenem.” Dehogynem – buggyant ki majdnem belőlem, de rájöttem, hogy akinek ilyen kerek a világa, azt nem kellene éppen nekem négyszögesíteni.

Athénban már kifejezetten vártam a lövészetet. Készültem rá, elsősorban lélekben. Még úgy is, hogy Dia a vb 16. helyezése után ezúttal nem számított esélyesnek. Egy óvatlan pillanatban meg is ígérte, hogy ha képes lesz megismételni a sydneyi bronzot, nyílt színen bukfencet vet. Ehhez képest 72 koronggal elsőként kvalifikálta magát a döntőre. A Markopulo lőtér egyórás buszozásra feküdt a belvárostól, ezért általános meglepetést keltett az ebben a sportágban teljességgel szokatlan népes és harsány magyar szurkolótábor, amely „Dia, Dia, Hungária!” csatakiáltással üdvözölte új kedvencét. Aki az egyes lövések között mintha nem is a tűző athéni napon, az olimpiai döntőben sétálgatott volna, hanem otthon, a házából kilépve, az erdőben. Az egyik kéz a puskán, a másik a zsebben, a tekintet a földön, a gondolat az égben. Utóbb árulta csak el, miként volt képes ilyen könnyedén kizárni ezt a lenti világot. Azt is, hogy a verseny ideje alatt kétszer húzott el repülőgép a helyszín fölött, mindkétszer akkor, amikor ő következett. Huszonötös telitalálatos sorozatot produkált, egyedüliként. Huszonkettedik lövésével már olimpiai bajnok volt, de rezzenéstelen arccal szedte le a maradék három korongot, hiába rikoltozta a lelátó népe, hogy „Táncolj, Dia!”, „Nyugodtan hagyd ki az utolsó kettőt!”

Ő azonban előbb tökéletesen végrehajtotta a feladatot. Csak utána csókolta meg a puskáját – mint mondta, a puszi kijárt, hiszen a fegyver nem az eszköze, hanem a társa –, bemutatta a megígért bukfencet, nyelni kezdte a könnyeit, és nyilatkozat helyett így hálálkodott: „Köszönöm az édesapámnak, aki most fentről figyel engem, az anyukámnak, aki apu halála után rábeszélt, hogy mégis folytassam, és átvette az edzéseim vezetését, köszönöm a kisfiamnak, a páromnak, a csodálatos szurkolóimnak. Mindegyikük segítsége kellett, hogy kihúzzon a csalódásaimból, a kishitűségemből. Csodálatos érzés, kívánom, éljétek át ti is!”

Mi, a túlnyomó többség természetesen nem lettünk olimpiai bajnokok, nem álltunk huszonhatszor világverseny dobogóján, nem választottak bennünket hatszor az év lövőjének, és sorolhatnám, mit nem értünk még el. Ám amit Igaly Diánának köszönhetően mégis átélhettünk, az valóban csodálatos. Pedig Sydneyben kissé még nehezteltem is rá, amiért egy pólómeccset kellett kihagynom a „kedvéért”. Most, amint ezt a mondatot leírtam, belém nyilall, hogy tavaly nyáron elment Benedek Tibi is. Bántott, hogy a zarándokhellyé nemesedett Nemzeti Sportuszodánál búcsúzók hosszú sorát elnézve úgy éreztem, annyi más embertársához hasonlóan holtában talán több szeretetet kapott, mint éltében; kis megnyugvással tölt el, hogy azt hiszem, Igaly Diána esetében ez nem így van.

Amikor a különféle nekrológokban olvasom, hogy az elhunyt az égi pályákon folytatja, rendre belém hasít: attól, hogy valaki kiváló sportoló, bajnok volt, miért lenne biztos, hogy a mennybe jut? Efféle kétségnek most nyoma sincs. Igaly Diána rajongott édesapjával együtt felülről figyeli és vigyázza szűkebb és tágabb családját, a magyar sportlövészetet is.

Kívánom minden utódjának, hogy Tokióban legyenek méltók erre az örökségre. A lőállásban és azon kívül egyaránt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2021.05.15 23:24:10

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Ebben kizárólag egy részletes, őszinte, feltáró vallomás segíthet. Ha úgy tetszik, vezeklés, amely teljes feloldozást, bűnbocsánatot ugyan nem adhat, de némi könnyítést azért igen, tisztázná a másikat, ezzel növelné olimpiai részvétele esélyeit.

2021.05.15 16:14:45

Egyéb egyéni K. T. I.

A francia sportlap magazinja többoldalas interjút közölt a világ legidősebb, még élő olimpiai bajnokával.

2021.05.15 09:23:47

Egyéb egyéni BERTA MIHÁLY

Első aranyérmünket a műkorcsolyázó Földváry Tibor nyerte 126 évvel ezelőtt – Budapesten.

2021.05.14 22:15:15

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A bizonytalanság, az óvatoskodás vezetői gyengeséget takar.

2021.05.13 09:12:34

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Az ugrókötelezés és a rúdtánc rejtelmeiről, valamint Ronaldinho varázslatos cseleiről is mesélt.