Golf: Cameron Smith rekordot döntve nyert Kapaluán

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.10. 11:06
null
Cameron Smith sportörténelmet írt (Fotó: AFP)
Az ausztrál Cameron Smith nyerte meg a profi golfozók legrangosabb sorozatának (US PGA) vasárnap zárult, 8.2 millió dollár összdíjazású versenyét a hawaii Kapaluán – írja az MTI.

A Sentry Tournament of Champions elnevezésű viadalon nagyszerű eredmények születtek, a versenyzők remekül kihasználták a minden szempontból ideális körülményeket. A többség remekül teljesített, ugyanakkor Smith, a világranglista-vezető spanyol Jon Rahm és a szintén ausztrál Matt Jones kiemelkedett a mezőnyből. Smith egyetlen ütés előnnyel utasította maga mögé Rahmot és kettővel honfitársát.

A 28 éves győztes 258 ütéssel szerezte meg az első helyet, ami 34-gyel jobb az alapütésszámnál, ezzel pedig sporttörténelmet írt, mivel a PGA Touron korábban még egyetlen versenyen sem tudtak az alapnál ennyivel jobb eredményt elérni. Az eddigi rekordot Ernie Els tartotta, aki 2003-ban szintén Kapaluán nyert -31 ütéssel.

A karrierje negyedik PGA-diadalát elérő Smith a trófea mellé 1.476 millió dollárt (466 millió forint) kapott.

VÉGEREDMÉNY
1. Cameron Smith (ausztrál) 258 ütés (65, 64, 64, 65)
2. Jon Rahm (spanyol) 259 (66, 66, 61, 66)
3. Matt Jones (ausztrál) 260 (70, 67, 62, 61)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik