Darts-vb: Wright elindította a show-t, Grincsnek öltözve nyert

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 23:55
null
Hölgyeim és Uraim, a színpadon Peter Wright (Fotó: PDC)
A címvédő Peter „Grincs” Wright 3:1-re legyőzte Steve Westet a londoni PDC-dartsvilágbajnokság nyitó napján, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.

 

Elkezdődött.

A londoni Alexandra Palace-ban zajló dartsvilágbajnokság első napján még nézők előtt zajlottak a mérkőzések, szerdától azonban a brit kormány bejelentése szerint London a legszigorúbb, 3-as kategóriájú járványügyi besorolásba került, így átmenetileg – de sajnos az is lehet, hogy a vb végéig – zárt kapuk mögött kerül sor az eseményekre.

Ahogy az elmúlt években megszokottá vált, idén is a címvédő játszotta a nyitó nap záró mérkőzését, vagyis a második kiemelt Peter Wright már kedd este tábla elé lépett – méghozzá Grincsnek öltözve, szemöldökét és szakállát (valamint természetesen a haját) is zöldre festve. Bevonulásán és a közönséget lázba hozó táncán még ellenfele, a világranglistán 45. helyezett Steve West is jót nevetett, aki a világbajnokság nyitó meccsén egyetlen leget veszítve jutott túl az indiai Amit Gilitwalán.


Wrighttal 2018-ban és 2019-ben is megesett az a csúfság, hogy már a második fordulóban kiesett, ez a veszély azonban ezúttal nem fenyegette, két szett után vesztett játék nélkül vezetett 2:0-ra. West a harmadik játszmát 3–1-gyel elcsente a skóttól, a negyedik felvonásban azonban kétszer is elveszítette a kezdését, ami nem fért bele az egyenlítéshez.

Wright végül 92.6-os átlaggal, és a vb eddigi legmagasabb kiszállóját (144) megdobva jutott tovább, következő ellenfele pedig Gabriel Clemens, Andy Hamilton vagy Nico Kurz lehet.


A 30. világbajnokságán induló, ezzel Phil Taylort lehagyva immár egyedüli rekorder Steve Beaton már az első körben búcsúzott az első világbajnoki győzelmétől könnyekben kitörő brazil Diogo Portelával szemben.

2021-ES PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
1. FORDULÓ

Steve West (angol) (90.37)–Amit Gilitwala (indiai) (80.48) 3:0
Steve Beaton (angol) (84.14)–Diogo Portela (brazil) (89.16) 0:3
Jeff Smith (kanadai) (85.44)–Keane Barry (ír) (88.11) 3:1
2. FORDULÓ
Peter Wright (skót, 2.) (92.6)–Steve West (angol) (88.82) 3:1

Szerdától már nem lehetnek nézők az Alexandra Palace-ban (Fotó: Twitter/Matthew Porter)
Szerdától már nem lehetnek nézők az Alexandra Palace-ban (Fotó: Twitter/Matthew Porter)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Ryan Murray (skót)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Mickey Mansell (északír)–Haupai Puha (új-zélandi)
Wayne Jones (angol)–Ciarán Teehan (ír)
John Henderson (skót)–Marko Kantele (finn)
Keegan Brown (angol)–Ryan Meikle (angol)
Martijn Kleermaker (holland)–Cameron Carolissen (dél-afrikai)
Luke Humphries (angol)–Paul Lim (szingapúri)
Derk Telnekes (holland)–Nick Kenny (walesi)

Jason Lowe (angol)–Dmitrij Gorbunov (orosz)
Steve Lennon (ír)–Daniel Larsson (svéd)
Madars Razma (lett)–Szuzuki Toru (japán)
Maik Kuivenhoven (holland)–Matthew Edgar (angol)
Dirk van Duijvenbode (holland)–Bradley Brooks (angol)
Adam Hunt (angol)–Lisa Ashton (angol)
Steve Beaton (angol)–Diogo Portela (brazil) 0:3
Damon Heta (ausztrál)–Danny Baggish (amerikai)

Steve West (angol)–Amit Gilitwala (indiai) 3:0
Andy Hamilton (angol)–Nico Kurz (német)
Ryan Joyce (angol)–Karel Sedlácek (cseh)
Darius Labanauskas (litván)–Liu Cseng-an (kínai)
Callan Rydz (angol)–James Bailey (ausztrál)
Andy Boulton (angol)–Deta Hedman (angol)
Kim Huybrechts (belga)–Csuang Ti (kínai)
Ryan Searle (angol)–Danny Lauby (amerikai)

Luke Woodhouse (angol)–Jamie Lewis (walesi)
Mike De Decker (belga)–Sodzsi Edward (japán)
Ross Smith (angol)–David Evans (angol)
Max Hopp (német)–Gordon Mathers (ausztrál)
Scott Waites (angol)–Matt Campbell (kanadai)
Ron Meulenkamp (holland)–Boris Krcmar (horvát)
William O’Connor (ír)–Niels Zonneveld (holland)
Jeff Smith (kanadai)–Keane Barry (ír) 3:1

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Ryan Murray (skót)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Ricky Evans (angol, 32.)–Mickey Mansell (északír)/Haupai Puha (új-zélandi)
Joe Cullen (angol, 16.)–Wayne Jones (angol)/Ciarán Teehan (ír)
Jonny Clayton (walesi, 17.)–John Henderson (skót)/Marko Kantele (finn)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Keegan Brown (angol)/Ryan Meikle (angol)
Danny Noppert (holland, 25.)–Martijn Kleermaker (holland)/Cameron Carolissen (dél-afrikai)
Dimitri Van den Bergh (belga, 9.)–Luke Humphries (angol)/Paul Lim (szingapúri)
Jermaine Wattimena (holland, 24.)–Derk Telnekes (holland)/Nick Kenny (walesi)

Michael Smith (angol, 4.)–Jason Lowe (angol)/Dmitrij Gorbunov (orosz)
Devon Petersen (dél-afrikai, 29.)–Steve Lennon (ír)/Daniel Larsson (svéd)
Gary Anderson (skót, 13.)–Madars Razma (lett)/Szuzuki Toru (japán)
Mensur Suljovic (osztrák, 20.)–Maik Kuivenhoven (holland)/Matthew Edgar (angol)
Rob Cross (angol, 5.)–Dirk van Duijvenbode (holland)/Bradley Brooks (angol)
Jamie Hughes (angol, 28.)–Adam Hunt (angol)/Lisa Ashton (angol)
Glen Durrant (angol, 12.)–Diogo Portela (brazil)
Adrian Lewis (angol, 21.)–Damon Heta (ausztrál)/Danny Baggish (amerikai)

Peter Wright (skót, 2.)–Steve West (angol) 3:1
Gabriel Clemens (német, 31.)–Andy Hamilton (angol)/Nico Kurz (német)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 15.)–Ryan Joyce (angol)/Karel Sedlácek (cseh)
Simon Whitlock (ausztrál, 16.)–Darius Labanauskas (litván)/Liu Cseng-an (kínai)
James Wade (angol, 7.)–Callan Rydz (angol)/James Bailey (ausztrál)
Stephen Bunting (angol, 26.)–Andy Boulton (angol)/Deta Hedman (angol)
Ian White (angol, 10.)–Kim Huybrechts (belga)/Csuang Ti (kínai)
Jeffrey de Zwaan (holland, 23.)–Ryan Searle (angol)/Danny Lauby (amerikai)

Gerwyn Price (walesi, 3.)–Luke Woodhouse (angol)/Jamie Lewis (walesi)
Brendan Dolan (északír, 30.)–Mike De Decker (belga)/Sodzsi Edward (japán)
José de Sousa (portugál, 14.)–Ross Smith (angol)/David Evans (angol)
Mervyn King (angol, 19.)–Max Hopp (német)/Gordon Mathers (ausztrál)
Nathan Aspinall (angol, 6.)–Scott Waites (angol)/Matt Campbell (kanadai)
Vincent van der Voort (holland, 27.)–Ron Meulenkamp (holland)/Boris Krcmar (horvát)
Daryl Gurney (északír, 11.)–William O’Connor (ír)/Niels Zonneveld (holland)
Chris Dobey (angol, 22.)–Jeff Smith (kanadai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik