Csupasport: pizza, sör, és különleges nyári tripla az ultrafutás királynőjétől

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 12:03
null
Courtney Dauwalter (Fotó: instagram.com/courtneydauwalter)
Címkék
Különleges triplázást vitt véghez Courtney Dauwalter, aki élete legnehezebb nyarán van túl, és még mindig imádja a sört és a pizzát.

 

A Csupasport 2019-ben készített interjút Courtney Dauwalterrel, a most 38 éves ultrafutónő már akkor is sorra döntötte a rekordokat, és azt is elárulta, miért fut kosaras ruhákban. Na meg azt is, hogy nem követ semmiféle szigorú diétát, sőt, a nachost, a pizzát, a burritót és a sört sem veti meg. Ez egyébként azóta sem változott, sőt, azt is elmondta, hogy azért szereti a pizzát, mert a legtöbb helyen könnyen elérhető, és ritkán okoz csalódást. Már ebből is érezhető, hogy különleges egyénisége az ultrafutó közösségnek (persze ki nem az?). Nemrég pedig azzal került ismét a figyelem középpontjába, hogy egy nyár, egészen pontosan hatvankilenc nap leforgása alatt megnyerte a Western Statest (160 km), a Hardrockot (165 km) és az UTMB-t (160 km).

Ám legalább ennyire figyelemreméltó, hogy 2019 óta 24 versenyből 22-t megnyert. Az egykori fizikatanárnőt tehát joggal nevezhetjük az ultrafutás koronázatlan királynőjének.

A csupasport.hu-n megjelent teljes cikkben bővebben is olvashatCourtney Dauwalter hihetetlen sorozatáról és ő maga is értékeli teljesítményét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik