BEAC: emléktáblát avattak a klub alapításának 120. évfordulójára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 15:18
null
Emléktáblát avattak a BEAC megalapításának 120. évfordulója alkalmából (Fotó: Koncz György)
Címkék
A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) megalapításának 120. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak kedden délelőtt Újbudán, a klub egykori Mező utcai stadionjának helyén, az Allee bevásárlóközpont bejáratánál.

 

A BEAC, az Emmi sportért felelős államtitkársága, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), Újbuda Önkormányzata és a bevásárlóközpont közös szervezésében megtartott ünnepségen Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke hangsúlyozta, hogy a klub 1898-as megalapításakor a magyar sportnak az egyetemi sport volt az egyik alappillére –– a katonai és a vállalati sport mellett.

Hozzátette: a BEAC sportolói a 120 év alatt 18 olimpiai érmet nyertek, köztük olyan ismert versenyzők, mint Prokopp Sándor, Hámori Jenő vagy Németh Angéla.

Hamar Imre, a BEAC elnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyesület a XX. század elején a magyar sport fejlődésének egyik fontos szerepelőjévé vált.

„Vezetői, tagjai több sportág meghonosításában és népszerűsítésében is az élen jártak, munkásságuk példát mutatott a később megalakuló egyetemi sportegyesületek számára” – fogalmazott Hamar Imre, aki azt is megjegyezte, hogy a BEAC fennállása óta hat olimpiai bajnokot, több világ- és Európa-bajnokot, valamint több száz országos bajnokot adott a magyar sportnak.

Az elnök beszélt arról is, hogy 1901-ben adták át a mai bevásárlóközpont helyén a Mező utcai stadiont, amely az 1920-as évektől 12 ezres lelátóval is rendelkezett, s mintegy 70 éven át szolgálta a klubot, valamint a szabadidősportot. Kitért arra is, hogy a BEAC labdarúgócsapata a 20-as években az NB I-ben is szerepelt, s akkoriban több válogatott is játszott benne.

Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere kifejtette, az egykori Mező utcai stadion helyén a városfejlesztésnek köszönhetően ma már egy kultikus központ működik, amely ugyan nem a sportot szolgálja, de annak népszerűsítésében azért részt vállal.

Az emléktábla avatása (Fotó: Koncz György)
Az emléktábla avatása (Fotó: Koncz György)

Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-főiskolai Sportszövetség jelenlegi, a BEAC korábbi elnöke azt emelte ki, hogy 1935-ben a BEAC európai szintű sportkomplexuma adott otthont a VI. főiskolai világbajnokság megnyitójának, valamint az atlétika, a kosárlabda, a torna és a labdarúgás eseményeinek.

„Ezt a világbajnokságot külföldön Nemzetközi Egyetemi Játékok néven említik, amelyen akkor 26 ország 774 sportolója vett részt, s tulajdonképpen a mai Universiade elődjének lehet tekinteni" – jelentette ki Kiss Ádám, aki a beszédét azzal zárta, hogy az egyetemi sport ma is kifogyhatatlan forrása a magyar sport utánpótlásának.

Az ünnepség zárásaként a felszólalók közösen leleplezték a márvány emléktáblát. Az eseményen részt vett Sárfalvi Péter, az Emmi utánpótlás nevelésért helyettes államtitkára, Dömölky Lídia, az egykor a BEAC-ban sportoló tőrvívó olimpiai bajnok, Berendi Pál, a klub labdarúgócsapatának volt edzője, valamint a magyar sport és klub történetének több jeles alakja.

A korábbi sportkomplexumot a hetvenes években azért bontották le, mert a helyén épült fel a budai Skála-áruház.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik