Az új országgyűlésben is lesznek a sportból érkező képviselők

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 09:58
null
Az olimpiai ezüstérmes úszó, az Emmi sportállamtitkára, Szabó Tünde Nyíregyházán egyéni választókerületben szerzett újra mandátumot (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A szavazatszámlálás végleges lezárulása után immár összegezhető: sportági és klubvezetők mellett korábbi úszó olimpikon, NB I-es labdarúgó, volt nemzetközi labdarúgó-játékvezető és sportújságíró is képviselői mandátumhoz jutott a következő négy évre az országgyűlésben.

A magyar politikatörténetben nem ritka, hogy korábbi vagy aktív sportolók, sportvezetők, egyéb, a sporthoz szorosan kötődő közszereplők nyernek el parlamenti mandátumot. A rendszerváltás előtti időszakból jó példa Bozsik József 101-szeres válogatott labdarúgóé, az Aranycsapat fedezetéé, vagy az olimpiai ezüstérmes FTC-kapusé, Géczi Istváné, aki 1985 és 1990 között volt országgyűlési képviselő, és a parlamentben az ő javaslatára létrehozott Ifjúsági és Sportbizottság elnökeként is dolgozott. 1990 után egy vagy több cikluson át volt országgyűlési képviselő például Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó (MDF), Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó (SZDSZ), Bebes István magyar bajnok kosárlabdázó (Fidesz), Fenyvesi Máté válogatott labdarúgó (FKgP), Gémesi György válogatott vívó (MDF, majd LMP), Vári Gyula műrepülő (MSZP), Szalay Ferenc kosárlabdázó (Fidesz), Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász (Fidesz), Schmitt Pál olimpiai bajnok vívó (Fidesz), Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó (Jobbik) és Szabó Tünde olimpiai ezüst­érmes úszó, az Emmi jelenlegi sportállamtitkára (Fidesz).

Utóbbi kettő az idei parlamenti választáson is jelölt volt. Szabó Tünde újra mandátumhoz jutott, a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei 1. számú egyéni választókerületének győzteseként, Steinmetz Ádám, a Jobbik jelöltje viszont nem szerzett mandátumot, mert a Somogy megyei 3. számú egyéni választókerületben a második helyen végzett a Fidesz–KDNP jelöltje, Móring József Attila mögött, az ellenzéki listán pedig csak az 56. helyen állt, és onnan 38-an kerülhettek be.

„Képviselőjelölt voltam, és kikaptam – mondta Steinmetz Ádám a valaszonline.hu-nak adott interjújában. –  Itt, a Parlamentben beleadtam apait-anyait, több mint  százhetvenszer szólaltam fel, mintegy négyszáz indítványt nyújtottam be, és minden lehetőséget megragadtam, hogy sportügyekben és a somogyi embereket érintő kérdésekben megoldási javaslatokkal álljak elő.”

Ő volt az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter sportfelelőse. Ennek kapcsán azt mondta az interjúban: „Sikeres munka, valódi vitákkal. A szakmaiatlan ötletek elengedéséről például meg tudtam győzni a pártokat sportügyben. Ilyen volt például a tao azonnali megszüntetése, ami több párt saját programjában is szerepelt korábban, miközben egy ilyen döntés romba döntene sportágakat.”

Az idei választáson – amelynek összes leadott szavazatát április 9-re számolták össze – a több mint kéttucat, szorosan sportkötődésű jelölt közül végül tizenhárman jutottak be a parlamentbe, leginkább fideszes és KDNP-s sportági vezetők. Így Bajkai István, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke (országos listáról), Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke (országos lista), Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség elnöke (a Hajdú-Bihar megyei 1. számú egyéni választókerületből, de listáról is bejutott volna), Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke (országos lista), Lázár János, a Magyar Teniszszövetség elnöke (Csongrád-Csanád 4. számú egyéni választókerület), Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége elnöke (országos lista), Simicskó István, a Budapesti Honvéd elnöke (országos lista), Szatmáry Kristóf, a BVSC elnöke (országos lista), Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke (Borsod–Abaúj–Zemplén megyei 7. számú választókerület), Zsigmond Barna (országos lista), az UTE jégkorong-szakosztályának tiszteletbeli elnöke, valamint a már említett Szabó Tünde. Az olimpiai ezüstérmes úszóból lett Emmi-államtitkár mellett az ellenzéki lista 31. helyéről bejutó korábbi NB I-es labdarúgó, Balassa Péter (Jobbik) is olyan korábbi élsportoló, aki mandátumhoz jutott a következő négy évre (a vele készült miniinterjút lásd keretes írásunkban).

Országgyűlési képviselőhelyet nyert továbbá a korábbi sikeres labdarúgó-játékvezető, Erős Gábor (Fidesz-KDNP), a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának elnöke, aki a Komárom-Esztergom megyei 2. választókerületben szerezte meg a szavazatok többségét.

Bejutott a parlamentbe a Fidesz-KDNP színeiben a korábbi sportújságíró Menczer Tamás, aki a Pest megyei 2. számú egyéni választókerületben az egyesült ellenzék egyik vezéralakját, Szél Bernadettet győzte le.

„A Duna Tv-n és az MTVA kötelékében voltam sportriporter, kommentátor 2005-től 2014 végéig – elevenítette fel lapunknak sportos múltját Menczer Tamás, aki 2015-ben sajtófőnökként kezdett a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, majd előbb helyettes államtitkár, 2018-ban pedig államtitkár lett. – A legnagyobb élményem, hogy dolgozhattam a brazíliai futball-világbajnokságon, de ott lehettem a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n és a londoni olimpián is, úgyhogy összejött nekem a »Grand Slam«. Megtisztelő, hogy megmérethettem magam most képviselőjelöltként is, és persze a sikeremnek is nagyon örülök. Hittem a győzelemben, de a munkával foglalkoztam, azt tanultam a sportban, hogy előbb dolgozni kell, és utána kell felnézni az eredményjelző táblára. Kiváló csapattal dolgozhattam, ami szintén elengedhetetlen volt a sikerhez, ezt is tudjuk nagyon jól a sport világából. A korábbi munkámban használatos kifejezéssel élve az elmúlt hónapokban igyekeztem »felszántani a pályát«, kétszáznyolcvan eseményen vettem részt a választókörzetemben.”

A két státus nem összeférhetetlen, de azt még nem tudja Menczer Tamás, hogy országgyűlési képviselőként is marad-e államtitkár – elmondása szerint ez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter döntésétől függ.

INTERJÚ BALASSA PÉTER VOLT NB I-ES LABDARÚGÓVAL, A JOBBIK ÚJDONSÜLT PARLAMENTI KÉPVISELŐJÉVEL

– Hogyan fogadta a választások végeredményét? Papírformának tekintette, hogy az ellenzéki közös lista harmincegyedik helyéről mandátumot szerzett?
– A sportban megtanultam, akkor tud sikeres lenni egy csapat vezetője, ha egy klubnál a portástól a szurkolókon át az elnökig mindenkit ismer, tisztel és napi kapcsolatban van velük. A sikerhez mindenki munkájára és jelzésére szükség van, a csapategységnek nemcsak a pályán kell megjelennie, azon kívül is. A csapatépítés nem egyszerű, nemcsak megfelelő játékosokra van szükség, hanem időre, háttérre, pénzre is. A profi világban megtanultam, a tehetség önmagában nem elég, a szorgalom és a következetes munka sokkal fontosabb. Ha négyből négyszer kikapunk, elsősorban magunkban kell keresni hibát. Ami a kérdés második felét illeti, megtisztelő, hogy a Jobbik-listán a nyolcadik helyen kaptam lehetőséget, de nem vettem biztosra a bejutásomat, mert sportemberként vallom, hogy csak a hármas sípszó elhangzása után szabad örülni.

VÁRJA AZ ÚJAKAT A PARLAMENTI VÁLOGATOTT

Magyar Zoltánnál, a magyar országgyűlés labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitányánál arról érdeklődtünk: egy-egy választás után mennyire kell „új keretet hirdetnie”? „Alapvetően nincsenek nagy változások a ciklusváltások után, mivel a szabályzatunk szerint a korábbi és jelenlegi parlamenti képviselők is játszhatnak, úgyhogy a régiek is gyakran visszajárnak. De természetesen tárt karokkal fogadjuk az újakat. A tapasztalat sajnos az, hogy minél fiatalabbak a képviselők, annál kevésbé szeretnek focizni, de szerencsére azért vannak kivételek, és reméljük, hogy továbbra is nagy verseny lesz a csapatba kerülésért” – mondta Magyar Zoltán.

– A futballistamúltjával járó népszerűségnek mekkora szerepe volt abban, hogy bejutott az országgyűlésbe?
– Közvetlenül nem volt, hiszen nem egyéni választókerületben mérettem meg, hanem országos listáról jutottam be. De tizenkét éve tartó képviselői pályám során mindig azt vallottam, hogy nem a népszerűség a fontos, hanem a hitelesség. Ezt díjazták a szavazók is, négy évvel ezelőtt több mint hatezer szavazatot kaptam a választókerületben. A parlamentben nem én leszek az első volt profi labdarúgó, az általam nagyon tisztelt Fenyvesi Máté pályafutása jó példa előttem.

– Parlamenti képviselőként milyen célt tűzött ki maga elé?
– Szombathelyi önkormányzati képviselőként mindig az lebegett a szemem előtt, hogy ami a városnak jó, azt megszavazom. Az országgyűlésben ugyanezt fogom követni: ami az ország, a térség érdeke, azt támogatom, minden egyéb ellen az adott keretek között küzdeni fogok. A parlamenti ellenzékre leadott minden egyes szavazat engem is kötelez a jövőben.

Balassa Péter (Fotó: MTI/Kászoni László)
Balassa Péter (Fotó: MTI/Kászoni László)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik