Képes Sport
S. TÓTH JÁNOS 2020.10.15 19:12

„Aki nem tapasztalta meg, milyen az igazi csapatszellem, az nem tud mindent az életről”

Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogászprofesszor rektora a Bayern Münchenhez kapcsolódó élményeiről, Verebes József jóslatáról, a Puhl FC-ről és arról, miként fordult ellentétébe a sportban a politikai nyilatkozatok eddigi határozott tilalma.

 

Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora büszke rá, hogy a Ludovika Aréna az egyetemisták mellett az élsportot is kiszolgálja (Fotó: Dömötör Csaba)

 


– Rektor úr, azt hallani önről, hogy a Bayern München lelkes szurkolója.

– A hír igaz. Először 1987-ben jártam a Bayern akkori otthonában, az Olimpiai Stadionban. Nyár volt, a létesítmény üresen állt, de így is lenyűgöző látványt nyújtott, s ezzel el is dőlt a sorsom. Jó ideig évente két-három alkalommal elutaztunk Münchenbe meccset nézni, de azt vettem észre, hogy egyre kevésbé hiányzik a mérkőzésekkel járó feszültség. Ezért az utóbbi időben a tévében sem tudom követni a találkozókat. Általában megvárom a lefújást, majd rákeresek az eredményre, belenézek az összefoglalóba. Igaz, a Paris Saint-Germain elleni BL-finálét azért nem hagytam ki.

– És a minapi, Bayern-sikert hozó európai Szuperkupa-meccset? A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen beszélgetünk, innen néhány kilométer a Puskás Aréna.
– Nos, azt a mérkőzést szívesen végignéztem volna a lelátóról, de a vírushelyzet alakulása óvatosságra intett, s végül – vérző szívvel – lemondtam arról, hogy ott legyek a helyszínen.

– Édesapja, a rendező Koltay Gábor 1985-ben forgatta a Szép volt fiúk című filmsorozatot, az első epizódját a negyedszázados kényszerű távollét után hazatérő Puskás Ferencről. Eszerint a futball iránti érdeklődést otthonról hozta.
– Kissrác korom óta a futball bűvkörében éltem, ebben nyilvánvalóan tetten érhető az édesapám hatása is. Valószínűleg a Bayern-szimpátiám is tőle ered. Ő a hatvanas években a Varga Zoltán, Albert Flórián fémjelezte FTC-n nőtt fel, s nem sokkal később élte aranykorát a Franz Beckenbauer vezette Bayern is. Először 1984-ben, hatéves koromban vitt ki a Népstadionba egy Fradi–Honvéd rangadóra. A kispestiek győztek egy Détári Lajos-góllal, ennek ellenére az én csapatom a Ferencváros lett. Csaknem húsz éven át rendszeresen felbukkantunk a Fradi kíséretében az ország legkülönbözőbb pontjain. Fischer Paliért és Dzurják Csöpiért rajongtam, Lipcsei Petiről nem is beszélve.

– S meddig jutott a futballistakarrierje?
– Serdülőként az MTK-VM játékosa voltam. A klubválasztásomnak két oka volt. Egyrészt Zuglóban jártam általánosba, s a negyvennégyes villamossal könnyen kizötyöghettem a Csömöri útra. Másrészt ez volt a Verebes József vezette MTK aranykora, s a Mágussal édesapám baráti viszonyt ápolt, 1987-ben könyvet is írt róla. S noha nem volt olyan illúzióm, hogy a mester majd addig ül a nagycsapat padján, amíg elérem a felnőttkort, az ő személye is a klubhoz vonzott. Egy alkalommal, amikor a Hungária körúton az NB I-es együttes meccsén labdát szedtem, a Mágus – utalva arra, hogy koromhoz képest magas voltam – odaszólt nekem, „te leszel a jövő Híres Gábora”. Ám aztán másfelé vitt az élet.

– Édesapjának sem lehetett olyan titkos vágya, hogy egyszer majd a futballista fiáról forgat filmet?
– …amint a Stadionban a gólommal legyőzzük a brazilokat? Nem hinném, hogy ilyen álmokat szőtt. A profi karrierre több okból sem volt valós esélyem, ezzel együtt nagyon hasznos volt néhány évet sportolói közösségben eltölteni. Aki nem tapasztalta meg, milyen egy fiúöltöző „illata” és hangulata, milyen a koszos tornazsákot cipelni a villamoson, milyen az igazi csapatszellem, az nem tud mindent az életről. Jó lenne, ha minél több gyermek átélne ilyen élményeket; sokat veszít, akinek ezek kimaradnak.

– Ha nem is lett élvonalbeli labdarúgó, a futballnak nem fordított hátat. Mesél a Puhl FC-ről?
– A kilencvenes évek közepén indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a Jog- és Államtudományi kar, mi hallgatóként az első fecskék közé tartoztunk. Noha az intézménynek nem voltak saját sportlétesítményei, az nyilvánvaló volt, hogy egyetemi bajnokságnak lennie kell. A haveri társaság alkotta csapatunkhoz csatlakozott Szöllősi György barátunk, aki most a Nemzeti Sport főszerkesztője, ő járt közben az érintettnél, hogy felvehessük a korszak legismertebb magyar futballszereplője, Puhl Sándor nevét. A mezünkre fel is került a név, éveken át játszottunk Puhl FC-ként.

– Rektorként milyen gyakran futballozik?
– Töredelmesen bevallom, két ilyen alkalom volt 2018-as kinevezésem óta. Egyszer a szabadtéri pályán, egyszer pedig a Ludovika Arénában az egyetemi sportnapon. Ezt nem is hagyhatom ennyiben, erre fogadalmat teszek.

Koltay András rektor (Fotó: Dömötör Csaba)

– Egy nyilatkozatában azt mondta, folytatódik a Ludovika Campus fejlesztése azzal a céllal, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ne csak felsőoktatási képzőhely legyen, hanem kulturális centrummá is válhasson. Hol tartanak?
– Noha a járvány minket sem kímél, az élet nem állt meg: a sportesemények mellett tavaly félezer, egyetemi képzésen túli rendezvényünk volt. A sporttevékenység hasonlóan élénk. Páratlan lehetőségeink vannak a létesítményeinknek köszönhetően, s még nincs vége a fejlesztéseknek, hiszen tervben van a hajdani Ludovika Vívóterem felújítása is. Igyekszünk az élsportban is megmutatni magunkat. A Csata NB I-es női kosárlabdacsapatával szoros az együttműködés, ahogy a Bp. Honvéd szintén nálunk játszó NB I B-s férficsapatával is. Nemzetközi versenyeknek és hazai bajnokságoknak adunk otthont, a profi, az egyetemi és a szabadidős sport összehangolására törekszünk. Nem megfeledkezve arról, hogy alapfeladatunk a rendőr- és honvédtisztjelöltek kiképzése, valamint a civil hallgatók sportolási kedvének növelése.

– Ha már a nemzetközi eseményeket említette: ön a szólásszabadság-, a médiajog és a személyiségi jogok nemzetközi hírű szakértője. A FourFourTwo magyar kiadásának 2013-ban izgalmas elemzést írt arról, hogy a FIFA a magyar–izraeli meccsen elhangzott szurkolói rigmusok miatt megbüntette az MLSZ-t, noha a magyar jog szerint nem történt bűncselekmény.
– Megvan a jogi kerete annak, mit lehet mondani nyilvános helyen, s mit nem. Ugyanakkor egy stadionban a rendező meghatározhat szigorúbb szabályokat is. Innentől kezdve érzékeny kérdés, mennyire szigorú az adott sportszervező. Ha a gyűlöletkeltést, rasszizmust akarja megszüntetni, az méltányolható, ellenben aggályos, amikor a himnusz éneklését tiltja be – amire a kézilabdában volt példa –, vagy a feliratos pólókat parancsolja le a játékosokról.

– Léteznek határok, hogy meddig mehet el egy sportszövetség?
– Gyakorlatilag bármeddig. Saját rendezvénysorozatán önmaga határozza meg a játékszabályokat. Gondolatkísérletként persze lehetne olyan extrém szabályt kitalálni, amely bíróság előtt peresíthető, de a szakszövetségeké nem tartozik e kategóriába. Más kérdés, hogy nem feltétlenül értünk velük egyet.

– Akár a közegészségügyi szabályok is felülírhatóak, mint történt a Juventus–Napoli bajnoki esetében, amikor az olasz liga játékra kötelezte volna a kényszerűen Nápolyban ragadó együttest?
– Ez már rendkívül aggályos. Fordított irányban ugyanis nem működik a logika: lehet a jogi szabályozásnál szigorúbbnak lenni, de a jogi szabályokat fellazítani tilos! Ezek persze kényes helyzetek, hiszen járvány idején képlékenyek az előírások, s az is elképzelhető, hogy a Napoli mégiscsak útra kelhetett volna, de jelen helyzetben illene nagyvonalúbbnak lenni. Ilyenkor nem feltétlenül a jogi szabályozás, hanem az emberi együttműködés lehet a megoldás kulcsa.

– Korábban a nemzetközi sportszövetségek jellemzően tiltották a politikai véleménynyilvánítást. Ez most a visszájára fordult: az amerikai profi ligákban korábban elképzelhetetlen demonstrációk zajlanak, az F1-ben Kimi Räikkönen lassan páriává válik, mert nem vesz részt a közös rituálékban. Hová lett a véleménynyilvánítás szabadsága?
– Jó indokokat lehet felhozni amellett, miért tiltsa ki a rendezvényeiről a politikát a versenyszervező. Ugyanakkor a politikát mégsem száműzhetjük az életünkből, a sportolók pedig befolyásos emberek; nem tartom eleve rossznak, ha engedjük, hogy – észszerű keretek közt – közéleti kérdésekben hallassák a hangjukat. Más kérdés, hogy a tiltás olykor átbillenhet a másik végletbe, s egyfajta véleménydiktatúra alakulhat ki: szinte kötelező véleményt nyilvánítani. Még aki hallgat, az is megkapja a bűnösök cinkosa bélyeget, ami abszurd – ilyet az ötvenes években mondtak Magyarországon vagy a francia forradalom jakobinus terrorjában. Räikkönennek nincs jogi kötelezettsége arra, hogy letérdeljen a futam előtt, viszont az utazó cirkusz tagjaként erős nyomás alá kerülhet, hogy mégis megtegye. Azzal együtt is, hogy ő sem az erőszak elutasításával vitatkozik, csak a térdelést nem tekinti a figyelemfelhívás megfelelő módjának. Békén kellene hagyni, ha el akarja kerülni az efféle véleménynyilvánítást.

– Aggasztó állapot.
– Mindez már nem jogi kérdés, hanem alapvetően politika, s felveti a véleményformáló elit felelősségét. A szólásszabadság létezik abban a formában, ahogy az alkotmányjogi tankönyvek ismerik, s ahogy én is tanítom a hallgatóknak, de azt látjuk, hogy a társadalmi valóság fontos pontokon eltér az elmélettől vagy a jogi doktrínáktól. Nincs jogi tilalom arra, hogy valaki mást gondoljon, mint a mainstream, de ha megteszi, abból hátránya származhat. Nem jogilag, „csak” éppen elveszti az állását, ugrik a szponzori szerződése, bélyeget kap a homlokára, amelyek igen súlyos szankciók. Látható, hogy a szólásszabadságnak messze nem csak jogi korlátai vannak. Elég, ha olyan hangulat, közeg alakul ki, ahol nem fogadják jó szívvel az eltérő álláspontokat. Ilyesmit láttunk már a történelemben máskor is.

– Meddig feszíthető a húr?
– Ami Amerikában történik, az a történelmi tapasztalatok szerint előbb-utóbb Európában is bekövetkezik. Az ellenszer, hogy meg kell őrizni a józanságot, az emberi méltóságot tisztelni, védeni kell, bárkiről is legyen szó. A magyar társadalom ilyen szempontból nincs rossz állapotban, nehéz azt vizionálni, hogy mifelénk monolitikus véleménydiktatúra alakuljon ki. De a világban, a szórakoztatóiparban s utóbbi részeként az élsportban mindez már látványosan megjelent, ami joggal tölti el aggodalommal az embert.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. október 10-i lapszámában jelent meg.)

2020.10.29 23:19:15

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Iharos Sándor tudta ezt, s erről nem volt képes szólni egész életében. Ezért élt úgy, ahogy élt, saját lelkének sosem megbocsátva, »menekülve«, roncsolva magát, mert ama békesség, amiről az evangélium beszél, nem adatott meg neki.

2020.10.28 19:03:53

Egyéb egyéni THURY GÁBOR

Interjú az 1956-ban meggyilkolt öttusázó-költő Gérecz Attila monográfusával, Hajnal Gézával.

2020.10.27 19:05:31

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A derék japánoknak mintha nem lenne szerencséjük a játékokkal: a háromból ez már a második olyan nyári olimpia, amellyel problémáik adódnak.

2020.10.24 20:38:44

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„A kapa, a kasza, a metszőolló megtette a hatását, a fogásomat nem lehetett csak úgy lebontani."

2020.10.23 23:41:45

Egyéb egyéni THOMAS BACH

ALAPVONAL. A sportolók a kiválóság, a szolidaritás és a béke értékeit képviselik. Ezt a befogadást és a kölcsönös tiszteletet azáltal is kimutatják, hogy politikailag semlegesek a játéktéren és az ünnepségek során.