Ajánló: Mezei Dániel 18 kilót fogyott futással

Vágólapra másolva!
2020.09.30. 17:56
A sportriporter sérülések miatt fejezte be az amatőr futballt, testsúlygyarapodását azonban nem nézte tétlenül, s bár megszenvedett, de március óta csaknem húsz kilótól szabadult meg.

Legfőképpen magáért fut, de több szempontból is a határait feszegeti Mezei Dániel, a Testnevelési Egyetem kommunikációs vezetője. A sportriporter úgy döntött, jó formában szeretné elérni ötvenedik születésnapját.

„Minden akkor kezdődött, amikor futball közben harmadjára is szétment a bokám – árulta el hobbifutó-karrierjének kezdetét Mezei Dániel korábbi televíziós sportriporter. – Ekkor kétezerhetet írtunk, én pedig azt mondtam magamnak, ebből elég volt! Végleg abbahagytam a focizást a barátokkal, és elkezdtem komolyabban foglalkozni a futással. Előtte is voltak ugyan fellángolásaim, de a harmadik sérülésem után úgy döntöttem, itt az ideje, hogy végleg sportágat váltsak. Ekkor vált hobbimmá a futás.”

Első hallásra mindez felettébb egyszerűen hangzik, ám Mezei Dániel elárulta, ahogy sokakkal, vele is nemegyszer előfordult, hogy leállt a testmozgással. Mint elmondta, 2010 és 2015 között igencsak lendületet vett, utána azonban többször előfordult, hogy kisebb szünetet tartott. Főként a munkás időszakok jelentettek veszélyt a mozgásra, ami kevés futással és sok evéssel járt.

„Eleinte csak lazán, egyszerű futófelszerelésben futottam. Emlékszem, megmosolyogtam a barátaimat, amiért komoly futócipőt és polárövet vettek maguknak. Akkoriban még különösebb tudományos háttér nélkül kocogtam. Gyakran futottam rövidebb távokat, a számok nyelvén ez azt jelenti, heti négy-öt alkalommal öt-hat kilométert. Három évvel ezelőtt azonban elkezdtem növelni a távot, és alkalmanként már tizenöt-húsz kilométert is lefutottam. Ekkor már figyeltem a részletekre, a felszerelésre, a folyadékbevitelre és az adatokra. Ezután jött két keményebb évem, rengeteg munkát vállaltam, és szinte teljesen leálltam a futással.”

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Csupasport
2026.01.09. 13:51

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

Csupasport
2026.01.04. 13:27

Marko Nikolics kérte Varga Barnabást; Szabó Ferenc: 70

E-újság
2026.01.04. 00:12

Kategóriánként hárman maradtak; Varga Zsolt: Nem tolom át a játékosaimra a feszültséget

E-újság
2026.01.02. 22:37

Kinek szurkolhatunk? Éves versenynaptár 2026; Horváth Dávid: Irigyelt állásom volt…

E-újság
2025.12.30. 00:16

Versenynaptár 2026 – 4 oldalon a keddi Nemzeti Sportban!

Egyéb egyéni
2025.12.27. 17:38

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
2025.12.26. 09:09

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2025.12.25. 14:32
Ezek is érdekelhetik