„A szárazföld nekem idegen közeg” – Takáts Tamás rockzenész és a sport

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.12.06. 15:51
null
„Az énekléshez a legtöbbet az úszásból lehet profitálni, mert az az egyetlen sport, amelyben nem akkor vesz levegőt az ember, amikor akar, hanem amikor lehet.” (Fotó: Földi Imre)
A Karthago együttes frontembere a dzsessz és az evezés kölcsönhatásáról, az uszodai hierarchiáról és arról, miképp segíti az éneklést az úszás.

 

– Amikor az interjút megbeszéltük, vasalás közben a Denver Broncos amerikaifoci-csapatának meccsét nézte. Ez némi magyarázatra szorul.
– Rend a lelke mindennek.

– Nem a vasalásra gondoltam.
– Évekkel ezelőtt épp szerelmi bánatom volt, s betévedtem egy sportkocsmába, ahol NFL-meccset néztek. Az utolsó negyedre nagyjából tisztában voltam a lényeggel. Megszerettem, mert férfias játék, abban a néhány másodpercben, amíg az akció zajlik, nincs mellébeszélés, szemtől szembe kell mindenkinek odatennie magát.

– Van kedvenc csapata?
– A New Orleans Saints, de nem sportszakmai okokból. A Szentek miatt, mert hívő keresztény vagyok, és New Orleans miatt, mert az a város a dzsessz bölcsője. Édesapám jóvoltából nálunk az Amerika Hangja szólt, gyerekként először Charlie Parkert, Dizzy Gillespie-t, Miles Davist hallgattam, s csak később jött a Beatles meg a Led Zeppelin. A sport szeretetét is apámtól örököltem, akit a dzsessz és a sport hozott össze édesanyámmal; anyukám úszott és a Honvédban vívott, bár nem lett élsportoló.

– És az édesapja, Takáts János?
– Ő az evezés szerelmese volt. Török Zoltán volt a mestere, s bár versenyzőként nem jegyzett világra szóló eredményeket, edzőként generációk sorát nevelte fel. Az elsők között volt, aki iskolákba járt jó alkatú gyerekeket toborozni. Azt vallotta, az egy hajóban ülőknek együtt kell lélegezniük. A csapatszellem fontosságát illusztrálandó moziba vitte a tanítványait az Északnyugati átjáró című amerikai filmre. Emlékét a Dzseki-kupa őrzi, merthogy evezősberkekben Dzseki bácsiként emlegették. A temetésén egy gyógyszeripari világcég vezérigazgatója odasúgta: belőlem apád csinált embert. Fradista volt, amikor tisztázatlan okokból el kellett jönnie a klubból, az MTK-ban folytatta, s ott is remek versenyzőket nevelt. Végül nyugdíjazták, de ezt nem tudta megemészteni, s négy évvel később meghalt. Mázlista vagyok, hogy engem nem lehet nyugdíjba küldeni. Ha agg bácsi leszek, kiülök a Deák térre egy gitárral és szájharmonikával, elénekelem a Pocsolyába léptem című dalt, és talán néhányan dobnak pénzt a kalapomba.

Apjával, Takáts Jánossal – Dzseki bácsi neve fogalom az evezősök között (Fotó: Takáts Taáms archívumából)
Apjával, Takáts Jánossal – Dzseki bácsi neve fogalom az evezősök között (Fotó: Takáts Taáms archívumából)


– Édesapja hogyan került a Dunára?
– Ez a múlt homályába vész. 1924-ben született, és a világháború után is kitartott az evezés mellett, noha azt úri sportágnak bélyegezve mostohagyerekként kezelték. Megjegyzem, e szemlélet utóhatásai máig kísértenek. Apámat sok keserűség is érte, ami részben a zenével függ össze.

– Miképp?
– Tudták róla, hogy dzsesszrajongóként vonzódik Amerikához, s bár sosem politizált, őszinte megmondóember volt – egyik sem volt jó pont „odafent”. Előfordult, hogy csak azért emeltek ki egy versenyzőt az általa felkészített négyesből, hogy másik edző utazhasson a csapattal egy franciaországi világversenyre. A legfájóbb csapást az jelentette neki, hogy a magyar delegáció a szocialista országok bojkottja miatt nem utazhatott a Los Angeles-i olimpiára, noha már a formaruhát is átvették. Amikor a magyar közösség meghívására 2005-ben eljutottam az Egyesült Államokba, New Yorkba érkezésem után felnéztem az égre, s csak annyit mondtam: apa, itt vagyok!

– Ilyen családi háttérrel nem csoda, hogy sportolni kezdett. De miért nem az evezést választotta?

– Tinédzserkor előtt nem ajánlott, a terhelés miatt egészségügyi problémát okozhat. Az úszás viszont kézenfekvőnek tűnt, kissrácként rendszeresen jártunk a Dunára a szüleimmel. Természetesen a Fradiban kezdtem a háromszoros olimpikon, Eb-bronzérmes Killermann Kláránál, majd Ördög Éva, a női póló itthoni megalapítója volt az edzőm, azután felkerültem Kolossa Pista bácsihoz, tőle pedig Horváth Miklóshoz. A Nemzeti Sportuszodában nőttem fel, hamisítatlan szubkultúrában. A Hajós nekem olyan fészket jelentett, mint Ottlik Géza Iskola a határon című művében a kadétiskola a főhősöknek. Noha számos megpróbáltatás érte őket, mégis a suli lett életükben a tőkesúly, az ottani tapasztalásoknak köszönhetően állta a viharokat a hajójuk. Úsztam mellen és háton, előbbin sorra nyertem meg a versenyeket.

– Akkor most miért nem egy olimpiai bajnokkal beszélgetek?
– Mert ufó vagyok, bár nem úgy, mint Pataky Attila az Eddából... Volt egy bekattanásom: nekem rossz élményt jelentett látni a legyőzött srácok csalódottságát. Ugyanakkor szerettem az élen lenni, mert előttem még sima volt a víztükör; ezért volt a kedvenc távom az ötven méter. Végül az zárta le az úszókarrieremet, amikor az egyik edzésen a négyszer ezerötszáz méter közben Kormos Pista haverom elhúzott mellettem. Villámként hasított belém, hogy nem leszek olimpiai bajnok, mert hiányzik belőlem a balczói elszántság, ami nélkülözhetetlen a monotonitás tűréséhez. Hazamentem, és bejelentettem a szüleimnek, hogy befejeztem. Sok évvel később meg is könnyeztem ezeket az emlékeket.

Büszke az úszásban nyert érmeire (Fotó: Földi Imre)
Büszke az úszásban nyert érmeire (Fotó: Földi Imre)


– Mi történt?

– Az akkori barátnőmet rávettem egy kis éjszakai fürdőzésre. Tudtam, hol a legkönnyebb átjutni a szigeti uszoda kerítésén, ám a műugrómedencénél az 1999-es hazai vb-n négy aranyat nyerő öttusázók pezsgőzve ünnepelték a sikereiket. A légyott elmaradt, helyette csatlakoztunk a bulihoz. Reggel arra lettünk figyelmesek, hogy gyerkőcök érkeznek az edzésre, vállukon törülközővel. Mintha magamat láttam volna. Elfacsarodott a szívem, mert tudtam, milyen rengeteget melóznak majd az eredményekért, ám szerencsés esetben is talán egyvalaki lesz közülük, aki jeles sikerek részese lehet...

– Végül csak az úszástól köszönt el, s nem az uszodától.
– Átpártoltam a vízilabdához, persze a Fradin belül.

– Hogyan fogadták?
– Ismeri az uszodai hierarchiát?

– Nem.
– A tápláléklánc csúcsán a pólósok vannak, értük epekednek a strandoló csajok. Utánuk jönnek az úszók, az első kategória a gyorsúszóké, a mellúszók a sor végén kullognak. A műugrók már vonal alattiak... Az én pozíciómból kasztot váltani nehéz volt, ráadásul tizenhat lehettem, túlkoros újoncnak számítottam. A ráúszásoknál elhoztam a labdát, így jó hasznomat vette a csapat, de a helyzetemet jól jellemzi, hogy Spéci bácsi, az olimpia bajnok Szittya Károly – egyik Kossuthról a másikra gyújtva – így kezdte egy BVSC elleni rangadó előtt a taktikai értekezletet: „Uraim és Takáts!” Azért vidám szenvedés volt ez az időszak. A pályafutásomat az zárta le, hogy beindult a rockénekesi karrierem, és úgy nem lehetett reggel edzeni, hogy az ember hajnalig Led Zeppelint énekel.

– Aki az uszodában nőtt fel, arról azt tartják, élete végéig odatartozik.
– Ez így is van! Baromi jó érzés volt, hogy amikor az idei vízilabda-vb-n összefutottam Faragó Tamással, a legenda vállon veregetett. A pandémiáig lejártam a Tüzér utcai Honvéd uszodába úszni, s ha volt társaság, vízilabdázni. A szárazföld nekem idegen közeg, kivéve a kerékpározást. Más kérdés, hogy az orvos néhány éve a pólótól és a biciklizéstől is eltiltott.

A Karthago énekeseként a Papp László sportaréna színpadán a zenekar novemberi koncertjén (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
A Karthago énekeseként a Papp László sportaréna színpadán a zenekar novemberi koncertjén (Fotó: MTI/Mohai Balázs)


– Megsérült?

– Még úszó koromban egy fiúk–lányok focimeccsen. Becsúsztam, a térdem meg kiugrott. Horváth Miki bácsi helyre tette – kis híján elájultam a fájdalomtól –, de egy kis szilánk sajnos letört. Fiatalon nem zavart, ám ahogy öregszem, már problémákat okoz.

– Mit javasolt az orvos?
– Hogy sakkozzak.

– A bábuk tologatásával nehéz felkészülni egy olyan koncertre, amilyet a Karthago adott a minap a Papp László sportarénában.
– Töredelmesen bevallom: erre a bulira külön nem edzettem. Szerencsére a sok évtizednyi tréning nem múlt el nyomtalanul. Az énekléshez a legtöbbet az úszásból lehet profitálni, mert az az egyetlen sport, amelyben nem akkor vesz levegőt az ember, amikor akar, hanem amikor lehet.

– Mennyire sportosak a zenekarai?
– A Karthagóból Kocsándi Miki nem foglalkozik efféle földi hívságokkal, viszont Szigeti Feri egészségesen hiú emberként konditerembe jár, Kiss Zoltán Zéro pedig teniszezik. Gidófalvy Attila futballőrült, a gerincproblémája is amiatt van, hogy néhány éve játék közben óriásit esett. Hatvanévesen elvégzett egy tanfolyamot, hogy edzősködhessen. Ami a Takáts Tamás Blues Bandet illeti, alapítótársam, a gitáros Gál Gábor az MTK-ifiben futballozott, Bicskei Bertalan volt az edzője, ő rendszeresen focizik az öregfiúk között. A basszusgitáros Patyi Sándor a Tatabánya ifiválogatott vívója volt, immár kevésbé aktív, ellenben a dobos Tóth Károly a mai napig jár bokszedzésre.

– Két fia, Márton és Máté már dolgozott a Karthagóval, sőt utóbbi egy alkalommal helyettesítette is énekesként egy koncerten, a zenekar negyvenedik születésnapján pedig a két bátyjával együtt Luca is színpadra állt a Karthagino tagjaként. A zenei tehetség mellett a sportrajongását is örökölték a gyermekei?
– Arra ügyeltem, hogy mindegyikük sportoljon. Alapozásként elvittem őket úszni, de Máté például eleinte sírógörcsöt kapott a víz látványától is. Egyszer aztán felhozott egy úszószemüveget a medence aljáról, s átszakadt benne a gát. Marci ügyes tornász volt, sajnos egy idő után – alkati okok miatt – az edzője nem javasolta a folytatást. Eveztek, vívtak is, de nem lettek sportolók. Luca a lovaglást imádta, én azonban nem vezetek autót, nem tudtam rendszeresen elvinni a lovardába. Neki bejött a királyi játék, sakkozóként szép eredményeket ért el.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 3-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik